Ősszel Rómában és Milánóban

Share

Útinapló

Szombat, október25.

Zuhogó esőben autóztunk a norvég határon át. A repülő út hosszabb volt, mint a megszokott út Budapestre. Busszal mentünk be a Termini központi vasútállomásra, onnan pedig metróval a Valle  Aurelia megállóig. Busszal tovább a szálláshelyig. Fáradtak és álmosak voltunk, de programtervezéssel fogadtak bennünket a szálláshelyünkön. Kávéval kínáltak, majd ecsetelték, hogy milyen lehetőségeink vannak. Tekintetbe véve, hogy az „Örök városba” érkeztünk meg, ezt akceptáltuk. Szálláshelyünk szépen rendbe hozott udvarában kisebb szökőkút csordogált, ahol tucatnyi teknősbéka emelgette ki fejét a sekély vízből.  A délutánt pihenéssel töltöttük, örültünk, hogy megérkeztünk.

Vasárnap, október 26.

Reggel 6-kor kelés, 7:45-kor sorakozás Vatikán falainál, véletlenül egy magyar családdal egy sorban. Hátunk mögött egy koreai csoport zárkózott fel. Csirkekötéssel (fonaljáték) múlatták az időt a sorban álló gyerekek nagy örömére. Több mint egy órás várakozás után a múzeumba érve, megnéztük nagy gyorsan Raffaello stancáit, a Sixtusi kápolna freskóit, a térképcsarnokot és a Sixtusi kápolna freskóit. Teljesen felfoghatatlan volt. Közelről tanulmányozhattam Michelangelo jól ismert freskóit. Szinte minden egyes figuráját ismertem iskolás korom óta. Már nyolcadikos koromban másolgattam őket, még szinte semmit nem tudva a festészetről. Most, érett koromban a helyet is szemügyre vehettem, amit filmekből is ismerünk. Pl. a lánccal és lakattal lezárt bejárati ajtót, ami a valóságban egyáltalán nem attraktív, hanem szerény és jellegtelen.


Az utolsó ítélet az oltár felőli oldalon van, kis emelvény van előtte. Felmentem az őr mellé erre a néhány lépcsőfokra, és egészen közelről vettem szemügyre az alakokat. Egy buzgóbb teremőr érkezett, aki sürgősen letessékelt a többi turista közé. Több mint fél órát időztünk itt. Egyébként Raffaellót mindezidáig nem ismertem olyan mélyen. A hely adottságaiból lehetett érzékelni, hogy tulajdonképpen illusztrációkat festett megbízásból, nagyon magas művészi szinten. A palota négy termét festette tele.

 A keresztény kortárs művészeti gyűjtemény darabjai is nagyon izgalmasak voltak. Chagall, Matisse rajzai és nagyméretű, színes kollázsai, Ernst Ludvig Kirchner, Renátó Gutusso, Paula Modersohn-Becker festményei, de egy sor más, ismeretlen képzőművész munkáit lehetett megszemlélni, és lefotózni. Tulajdonképpen a szobrászat, pontosabban a nagyon sok dombormű a festészettel konkurált. Az etruszk gyűjteményt is nagyon érdekelt volna, de már zártak. Mindenütt mozaikokat láttunk. A modern és kortárs művészek is szívesen dolgoztak ezzel a technikával. Keretbe rakva, faliképként kifüggesztve is láttunk ilyeneket. Érdekesek voltak a múzeum lépcsői. Ezek megtervezésére híres építészeket bíztak meg, akik eredeti megoldásokat találtak. A csigalépcsőn nagy élmény volt lemenni. Két csigalépcsőt építettek párhuzamosan egy széles, henger alakú helyiségbe, melynek igazán érdekes térhatása volt.

Délután a hatalmas Szent Péter téren hosszú turistasor kígyózott. Nem volt már kedvünk várakozni, inkább a városnéző buszra szálltunk fel. Kényelmesen ülve fényképeztük a számunkra még ismeretlen város épületeit, a Tevere folyó partját és hídjait.

Hétfő, október 27.

A világhírű Colosseum megtekintése. A műemlék belső terébe érve megállapíthattuk, hogy romos állapotban is pompás, lenyűgöző hatású. Kívülről kőtömbökből épült, belül pedig téglából. Hihetetlen téglamennyiségekre volt szükség a megépítéséhez. Tégla és római birodalom, eddig ez nem kapcsolódott ilyen szorosan össze számomra. Rengeteg, többszörösen átépített téglafelületet láttunk. Üvegvitrinekben itt is kiváló portrészobrokat láttunk, mint amolyan mindennapos római tárgyakat. Az amfiteátrumból kiérve megnéztünk Constantinus császár diadalívét, majd innen utunk a közeli Palatinus dombra vezetett, a Forum Romanum felé. Megható volt a több ezer éves történelmi út lapos kövein baktatni felfelé.

A Forumra belépve először Titus császár diadalíve került elénk. Megcsodáltuk domborműveit és a térre való kilátást, majd balra felfelé vettük az irányt. A császári paloták romjai gondozatlannak tűntek, nem úgy, mint az előzőleg megtekintett Colosseum épülete. Ott több karbantartót is láttunk munka közben.


Császárok hatalmas palotáinak romjait vehettük szemügyre. Faragott oszlopfejezetek szanaszét szórva a fűben, néha padok. A Palatinus múzeumban szép szobrokat, és filmeket nézhettünk a hely történelméről. A harmincas években az olasz diktátor, Mussolini palotája volt, felirat hirdeti nevét a homlokzaton. Délután Lívia házát szerettük volna megnézni, de egy nagyon mérges egyenruhás hölgy egyszer csak sípolni kezdett ránk, és a többi látogatóval együtt, tömegben hajtottak bennünket az őrök kifelé. Úgy éreztük, hogy kora délután van, és nem értettük, miért kell tűző napsütésben elhagynunk az ókori műemlékeket.

Kedd, október 28.

Irány a Forum Romanum. Másodszor már nem volt lehetséges belépni, hiába írta a jegyünkön, hogy az két napig érvényes. Újra jegyet váltottam, és ezúttal az igazi antik római Fórumot nézhettük meg. Csodálatos volt ott állni, és a hiteles épületmaradványok között húzódó több ezer éves utat szemlélni. Érződött a hely nagyszerűsége. Képzeletben könnyű volt a látogatókat a régi rómaiakkal behelyettesíteni. Többször is oda-visszasétáltunk Lívia palotája és a Fórum között. Az előbbit sajnos csak előzetes bejelentkezés alapján volt lehetséges megtekinteni. Mindenütt kutak csordogáltak, könnyen ivóvízhez jutottunk. Toaletthez sorba kellett állni, és a takarító személyzet, ha gondolt egyet, általános felháborodásra, egyszerűen egy lánccal lezárta a fontos létesítményhez vezető utat.

Olyan műemlékek romjait csodálhattuk meg, mint: a Veszta szüzek házának romjai, Horrea Vespasiani birodalmi raktárépület romjai, Jupiter fiainak, Castor és Pollux templomának romjai, Júlia bazilikája, Saturnus temploma mögötti rész, Apolló temploma és a Danaidák kapuja. Septimus Severinus diadalkapuja, ahol a pártusok legyőzése van megörökítve domborműveken. Umbilicus Urbis, bizonyos források szerint Mundus, a görög elgondolással megegyezően a város szimbolikus közepe, ahol az élők világa az alvilággal találkozik az épületben lévő pinceszerű lejáraton keresztül.

Az út mellett rendezetlenül elszórt köveken pihentünk, a napsütést élvezve. Alaposan elfáradva folytattuk az utunkat a Capitolium felé. Egy felfelé kanyarodó útra jutottunk, ahol is az egyik épület sarkánál a híres nőstényfarkas az ikrekkel bronz szobra áll egy kőoszlopra helyezve. A térre kiérve megcsodáltuk a legrégibb lovas szobrot, Marcus Aurelius lovas szobrát. A tér mértani díszítése nagyon érdekes, Michelangelo tervezte. Az 1568-ban elkészült Palazzo dei Conservatori gyűjteményét csodálhattuk meg az antik szobrokkal. A bejáraton keresztül az ember kisebb udvarba jut, ahol Constantinus római császár óriás szobrának, a kolosszusnak romjait vehetjük szemügyre. A szobor lábfejét, vagy magát az óriási fejet. Ennyi jó szobrot szinte még soha nem láttam egy helyen összegyűjtve. Csodálatos mitológiai tárgyú, egészalakos szobrok figurái, realista portrék, állatküzdelem, görög szobrok másolatai. Amikor a filozófusok termébe értünk, és a rengeteg polcokra helyezett portrét megláttam, teljesen hiábavalónak tűnt igyekezetem, hogy az egészet valahogy dokumentáljam, lencsevégre kapjam. Különben is, az ember nem tud mit kezdeni az állandó csodálat érzésével. Egyszerűen elámul, elveszti az érzékeit. Lehetetlen felfogni az itt és most megismételhetetlenségét. Földalatti folyosón át tudtunk menni a tér másik oldalán álló épületbe. Itt először kőtárat (lapidarium) láttunk, rengeteg kőlapot római írással. Töredékes domborműveket. A mennyezeten ugyanakkor csillagképekhez hasonló betűkombinációkat láthattunk kortárs művészek munkáit. Besötétedett, amikor megtaláltuk az antik romokra néző teraszt. Gyalog indultunk a metró felé. Róma antik műemlékei az esti kivilágításban is lenyűgözőek.

Szerda, október 29.

Metróval mentünk be a központba. Róma belvárosa Budapest utcáit idézte fel bennem, úgy az Astoria körül, csak sokkal forgalmasabb hely, több utcával és útkereszteződéssel. A híres Trevi szökőkút víz nélkül, felújítás alatt volt. A mögötte lévő épület felállványozva, a nagyméretű szobrok eltakarva. Mivel víz nem volt a kút medencéjében, ezért állványzatból ideiglenes hidat építettek a turisták számára. A medence alja teli volt szórva aprópénzzel.

Gyalog mentünk tovább, formatervezett boltberendezéseket, cipőboltot láttunk extravagáns űrdizájnnal. Rengetegen próbálkoztak mókásan kiöltözve, az utcán ülve némi turista adományhoz jutni.

Eljutottunk a világhírű Spanyol lépcsőig, az alján Bernini hajót ábrázoló szökőkútjával. Róma egyik első számú idegenforgalmi látványossága. Ittunk a vízből, megnéztük a fiákeres kocsikat, lovakat. Felmentünk a lépcsőn, és élveztük a csodás kilátást. A Barberini tér felé vettük az irányt. Itt egy újabb szökőkútra bukkantunk Bernini szobrokkal: Fontana dei Tritone szökőkút, Orbán pápa méhecskéket és kulcsokat ábrázoló címerével, barokkos vonalakkal.

 

Csütörtök, október 30.

A buszból kiszállva a Piazza da Venezián önkéntelenül is II. Viktor Emánuel fehér márványból készült emlékműve felé indultunk el, lévén ez a tér leghivalkodóbb épülete. Közvetlenül az épület mögött egy templomot fedeztünk fel, és néztünk meg. Mint később megtudtam, a neve Santa Maria in Aracoeli bazilika. Díszítése csodálatos. Mennyezete kazettaszerű, a faragott szószék mesteri, a padlót borító márványlapok változatosak. Innen kijőve az emlékmű hátoldalánál felállított üveglifttel az épület tetején lévő teraszra vitettük magunkat. A gyönyörű kilátás nem annyira, inkább a bronz lovas kocsi szobrok érdekeltek. Viktória, a győzelem istennője vezeti a négyes fogatot. Fenséges monumentalitás, kecses ívek teszik vonzóvá ezeket a kompozíciókat. Utunk innen egy újabb antik műemlékhez, Traianus piacához és oszlopához vezetett.


Az olasz divat nagyon elegáns. Nem tudtunk ellenállni egy színes ruhákat bemutató kirakat csábításának, ami egy kabát vásárlását eredményezte. Gyalog mentünk a Piazza Rondellára a fenséges Pantheonhoz. Egy magyar zászlócskát körbehordozó idegenvezetőtől megtudtuk, hol is található Rafaelló sírja az épületben. Innen gyalog mentünk a Piazza Navonára. A téren található három szökőkút megtekintése a szokásosan nagyszerű Bernini szobrokkal, majd kávézás a történelmi téren, utcai muzsika, táncra perdülő látogatók. Gyalog tovább a Campo de’ Fiori térre, amely sajnos nagyon szemetes volt. Komor szobor sötétlett a tér közepén Giordano Bruno emlékére, aki ezen a téren halt máglyahalált. Állítólag ugyanezen a téren ölt embert Caravaggio, a híres festő.

A Mária téren (Piazza di Santa Maria in Trastevere) csodás cimbalommuzsika, árnyjáték-művész előadása, spray-festészet, fénylő gyerekjáték árusok fogadtak bennünket. Bementünk a Santa Maria in Trasteverébe. Kazettás mennyezet, márványoszlopok, bizánci stílusú, arany hátterű mozaik az apszisban. Az egyik fülkében két Caravaggio remekmű. Élő orgonamuzsikát, majd hegedűjátékot és éneket hallgathattunk.

Péntek, október 31.

Reggel metróval az Ottavianó megállóig, igaz innen is sok gyaloglás után jutottunk el Vatikánig. Kedvetlenül, de beálltunk a sor végére a Szent Péter téren. Mindjárt fel a kupolába lifttel, ahonnan lenéztünk a bazilika belső terébe, majd a kupola szélétől keskeny lépcsőn lehetett feljutni a Michelangelo által tervezett kupola tetejére. Furcsa érzés volt a görbe térben csavarodó szűk járatban előre haladni. Ezt valószínűleg így tervezhette az építésznek is zseniális szobrászművész. A kilátás csodás, és biztonságos a kilátó, a tér levegős. A belső tér is impozáns. Michelangelo Piétája sárgás fénnyel van megvilágítva, üveg védi. Nagy tömegen kellett keresztülverekedni néhány fotó elkészítéséhez.


Szívesen maradtunk volna még az impozáns székesegyházban, de úgy értékeltük, hogy időhiányba kerülhetünk. Ezért taxival a Galléri Borghesébe hajtattunk. Déli 12szerepelt a foglalásunkon, de már elkéstünk, 9-re kellett volna megérkezni. Félreértelmeztük a kinyomtatott foglalási lapot. Ennek ellenére kis idegeskedés után beengedtek, ahol Bernini, Caravaggio remekművei kárpótoltak bennünket. A kisméretű palotáról kívülről nem is feltételezte volna az ember, hogy az világra szóló mesterműveket foglal magába. A homlokzaton egy kortárs művész Mat Collishaw Black Mirror című kiállítása szerepelt. Valóban, az egyik elsötétített teremben megtekinthettük egyik mágikus lanternáját, egy egyre gyorsulva forgó óriási tálcát, ahol az egyik pillanatban a szobrok animációszerűen életre keltek az éles megvilágításban. A mű hatása érzelmi, szavakkal nem igazán lehet visszaadni. Egy érdekes tükröt is felfedeztünk a sok remekmű között elrejtve, csak akkor nem tudatosult, hogy a klasszikus és kortárs művészet fúziójával találkoztunk éppen.


Családi biciklizés a Borghese parkban. Gyalog a Via Venetón egészen a Metro Barberini-ig. Betértünk a kapucinusok templomába. Egy csomó halálfejes ábrázolást láttunk. A templom mögött van a konklávé, ahol szerzetesek laknak. Gyertyát gyújtottunk a halottak tiszteletére, igaz elektromos formában, de a fény akkor is világított, amikor távoztunk. Egy asszony csodálatos márványportréja látszik a bejáratnál. Közönséges művészet, mondaná a csak Rómában edzett látogató.

Szombat, nov.1.

06:10-kor ébredés. Busszal a Vale Aurelia metrómegállóig, majd onnan a Termini vasútállomásig. Kávézás a restiben. A vonat kb. 300 km sebességgel száguldott velünk. 3 óra múlva megérkeztünk a Milano Central FS hatalmas épületébe. Az állomásból a szabad levegőre jutva, egy újságárusnál megmutatták a helyes irányt a hotelunkhoz. Korán érkeztünk, de beköltözhettünk szobánkba. Pihenés után olyan éhesek voltunk, hogy az első pizzériában leültünk a hotel utcájában. 24 órás metrójegy vásárlása, majd irány a Dóm. Monumentális, díszítésében, méreteiben lenyűgöző gótikus épület. Az üvegablakok mérete és színes fényei lenyűgözőek. Meglepődtem, amikor belépőjegy vásárlása nélkül beengedtek bennünket. Viszont kellemetlen incidens ért bennünket a fényképezéssel. Bent ránk szóltak, hogy 4 euróért jegyet kellett volna váltanunk a fényképezéshez.

A térre visszaérve a Museo Nuova : Iv Klein és Lucio Fontana 1957 című kiállítást tekintettünk meg. Régóta vágytam ezt az anyagot élőben látni. Könyvekből, reprodukciókról régóta ismertem már. Nagy József barátommal már középiskolás korunkban sokat tanulmányoztuk az idevágó könyveket, a futurizmust, szürrealizmust, avantgardizmust. Jugoszláviában a hetvenes években is kaphatóak voltak eredeti olasz nyelvű művészeti könyvek. Most jó volt élőben szemlélni a híres olasz futurista, Boccioni lépő figuráját. Könyvekből nem lehet szembesülni az alkotás méretével. Itt a múzeumban, a harmincas évek alkotásait szemlélve az volt az érzése az embernek, hogy érti például a „dinamizmust”, és, hogy ez a mozgalom hogyan vezetett a hatvanas évek avantgardizmusához. Saját művészeti törekvésimet nagyon jól el tudtam ide helyezni, elég sok rokon vonást fedeztem fel az enfomel festőinél

Vasárnap, november 2.

Reggeli a szállodában, majd egy közeli parkba szerettünk volna eljutni. A metróból kilépve egy templom kicsi kertjébe botlottunk. Gyerekek játszadoztak az ágyások között, felnőttek beszélgettek egy csoportban, egy férfi a növényzetet locsolta. A magasított ágyások közé mentünk, fűszernövények illatát próbálgattuk. Útbaigazítatás után a keresett park felé vettük az irányt.

PARCO INDRO MONTANELLI olvastuk egy táblán, a stabil és szép kovácsoltvas kaput átlépve. Lovacskákat és lovasokat ábrázoló kisebb bronzszobor kompozícióval találtuk magunkat szembe. A lovakon gyerekek csimpaszkodtak.


Egy idősebb hölgy váratlanul magyarul szólította meg az egyik fiúcskát, mint később kiderült, az unokáját. Elbeszélgettünk kicsit, majd továbbindultunk egy szökőkút felé. Rengeteg gyerek játszott itt a széles, de formás medence körül. Boldogan tapicskáltak a sárban. Egy kisfiú komoly vitorlás hajót irányított. Kislányunk száraz levelekből állított össze úszóalkalmatosságokat. Tovább haladva találtunk egy játszóteret, ahol felnőttek első látásra Tai -chit gyakoroltak, jobban szemügyre véve tulajdonképpen egyenes kínai kardokkal végeztek formagyakorlatokat. Később elolvastam, hogy ezt a parkot az 1780 években alapították. Carusell és Dodzsem a gyerekeknek, kávézó a felnőtteknek.

Az egyik kapuval szemközt felfedeztem Milánó Modern Művészeti Múzeumát. Ide belépve kiderült, a modernizmust a klasszicizmustól számítják. Nagyon sok antiknak tűnő szobrot lehetett már az előcsarnokban látni. Az emeleten érzelmi állapotokat, arckifejezéseket megjelenítő műveket találtam. Segantini művei lenyűgözőek voltak. A földszinten kapott helyet a Giacometti kiállítás. Erre külön borsos belépőt kellett váltani, és a fényképezést megtiltották. Kis füzetembe próbáltam vázlatozni.

Visszatértünk a hotelba, csomagjainkért. A reptéri busz a vasútállomás mellől indult. Az út Bergamóig egy órán át tartott, innen a repülőút Oslóig két óra hosszú volt. Esőben autóztunk vissza Svédországba, ugyanúgy, ahogyan jöttünk.

Csikós Tibor