A mester

Share


Fotó: Gubás Örs

Gubás Z. István volt az első magyar képzőművész, akit 2002-ben, Svédországba érkezésünkkor megismertem. Igaz, nem rögtön személyesen, hanem a göteborgi Majorna városrész könyvtárában fellapoztam Ewa Rudling Svenska konstnärer című könyvét, és egyszerre az egyik színes fényképen egy szikár, szakállas férfiember ragadta meg figyelmemet, aki nagyon furcsa módon arról beszélt a könyv lapjain svéd közönségének, hogy ősei székely „lófők” voltak. Jóformán magam sem tudtam akkor, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent, de a könyv lapjairól hamarosan kiderült.



Fotó: Ewa Rudling

- A képen egy rusztikus, kötéllel átkötött fakeresztet láthatunk melletted, a háttérben pedig a jellegzetes svéd gránit sziklái rajzolódnak ki. Kezedben, mintha akcióra készülnél, hatalmas kalapács látható. Mikor készült a kép, és mely művedet látjuk itt?

1989-ben az erdélyi magyarok lázadása alkalmából csináltam egy kis szürrealista szobrot „Pain” névvel. Egy kb. 300 éves faanyagot és kovácsolt vasszögeket felhasználva próbáltam aggodalmamat, érzéseimet az erdélyi magyarság sorsával kapcsolatban tolmácsolni.

Ugyanekkor kezdődött tragikus változások özöne környezetemben és életemben, amit a kereszttel, mint szimbólumsorozattal próbáltam feldolgozni Golgota címszó alatt.

A képen látható szobor Golgota 2 a tenger partján található úgynevezett drivvedből (hordalékfa) készült, rendkívül kemény, szél és viharedzett csillagfa, úgynevezett „kärnvirke” svédül. Kinyomozhatatlan sorsok és történetek, valamint a víz és a természet erejéről tanúskodik.


 

- Elmesélnéd nekünk is, mit jelent a „lófőszékely” fogalma? Lehet, hogy mások sem ismerik ezt elég jól.

- Erre a kérdésre elég hosszadalmas lenne válaszolni, hogy érhetővé tehessem azoknak, akik nem ismerik a székelyek társadalmi rendeződöttséget. Röviden annyit, hogy minden székely az első foglalás ősi jogával a nemesi rendhez tartozott, és katonai szolgálatra volt kötelezve.

Székely legendák szerint ők a hunok leszármazottainak, Csaba királyfi népének tartják magukat. Kötelességük volt az ország keleti határait védeni. Minden szabad székelynek egyforma jogai voltak annak ellenére, hogy a 14. századra lassan kialakult egy rendi tagozódás. Székely fő-, lófő-, és gyalogrend.

    -    Első rend vagy főrend a primorok rendje a székely vezetők, bárók.

    -    A második a lófők, akik lovas szolgálatra voltak osztva, ezek vezetőiből lettek a lófők, ők a magyar társadalmi berendeződésben a lovagoknak felelnek meg, de mindenütt megtartották ősi „lófő” elnevezésüket.

    -    A  harmadik rend a gyalogrend, ami a magyar kisnemes, vagy későbbi elnevezésében hétszilvafás nemességnek felel meg.

A férfi és női ivadékok vér szerint örökölték címeiket, amit megtarthattak vagyoni helyzetüktől függetlenül. Közösen voltak tulajdonosok a területeikben. Nyílhúzással minden 4. évben osztották újra területeiket minden faluban. A rendben tartozás szerint voltak jogosultak egy vagy több „nyíl-területre”.

A székelyeknek ez a jogrendje eredményezte azt, hogy büszke volt ősi szabadságára és ebből adódó nemességére, valamint ősi demokratikus jogai szerint nem tűrt meg maga felett urat, mert jogilag egyenrangú volt mind a három kialakult rend.

Vagyoni állapotuknak megfelelően indultak harcba anélkül, hogy elveszették volna társadalmi rendi tagozódásukat. Ez azt jelenti, hogy egy főrendi vagy lófő is lehetett gyalogos, ha elszegényedett, de nem került rendileg alacsonyabb fokozatba. Megpróbáltam leírni nagyon leegyszerűsítve ez ősi sztyeppei lovas nép leszármazottainak rendszerét. Remélem, valamennyire érthetően.


 

- Nyilván ehhez kapcsolódóan űzöd a küzdősportok egy ágát, amit japánul a puszta kéz harcművészetének neveznek. Mesteri fokozatot szereztél, és ahogy tudom, az időd egy jelentős részét áldozod megszerzett tudásod szinten tartására. Mesélnél nekünk e tevékenységeidről?

- Úgy ahogy sejtetted, ebből adódón kerestem és találtam kielégülést a bennem lakozó harcos géneknek, ha nevezhetjük annak, a Budó sportokban rejtőzködő Bushidóban.

Több különböző ágban, tehát nem csak egyben, ahogy gondoltad, szereztem elismerést azzal, hogy mesterfokozatot étem el. Shito-ryu Karate-do, a puszta kéz harcművészete, mint ahogy említetted; Kendó, IAI-dó és Jodó, a szamuráj tradíciókban gyökerezik.

Én voltam az első európai 1994-ben, akinek Skandináviában az 5-dant sikerült megszereznie Iai-dó, és Jodó tradíciókban.

1971-ben, nem sokkal megérkezésünk után, Stockholmban leselkedtem be egy karate dojó ajtaján a Högbers gatanon, amikor megszólított egy tömör, tagbaszakadt ember, és megkérdezte, hogy vajon érdeklődök-e a japán küzdősportok után, és ha igen, akkor fáradjak be és nézek végig egy edzést.

Ez az ember sensei (nagymester) Tamás Wéber volt, ma 10-danos nagymester. 1972-ben jött a dojóban egy japán látogató, akinek tetszet a harci temperamentumom, és elkezdte a kiképzésem Kendó és Iai-dó-ban. Ez az ember Kazuhiro Komaki, ma 7-danos mester volt.

1981-ben részt vettem egy edzőtáborban, amit a legendás Katori Shinto ryu mester, Otake Risuke és segédei tartottak Solnában, ahol kipróbálhattam, és megismerhettem a Jodó technikáit.

1978-ban megalakítottam a Zen Kobudó Centert, majd néhány évvel később beléptünk a Svéd Budo szövetségbe. Komaki mester 1982-ben meghívta Ishido sensei-t, ma 8-danos mestert, aki személyesen oktatott engem, és Komaki senseit Jodóra 2 éven keresztül az edzőtáborok mellett. Ishido sensei magával hozta és bemutatott T Hiroi senseinek, a tokiói rendőrség oktatójának. Hiroi sensei volt a legendás utolsó Jodó nagymesternek, Shimizu 9-danos senseinek a tanítványa. Ő kapta meg a feladatot Shimizu senseitől, a Seite-Jo stílus világkörüli ismertetésére, akinek a Jodó tanítványa lettem, én és fiaim, meg még két tanítványom is, egészen a haláláig.

1982-től 85-ig Komaki sensei és Ishidó sensei tanulója voltam. 1985-óta Ishido sensei tanulója vagyok. 1997-ben meghívtak 100  Iai-dó fekete öves mestert Japánba Kyoto városának nagytemplomába, a Japán nemzeti ünnep tiszteletére tartott bemutatót tartani. Minden évben egyszer egy kiválasztott mester felszentelés után Japán szamuráj karddal tart bemutatót. A karddal különböző gyakorlatokat mutat be. Ez az egyetlen nap, amikor meg van engedve egy ázsiai szentélyben, hogy fegyvert használhatnak.

Ez a nap volt az első, hogy meghívott külföldiek csinálhattak bemutatót (talán az utolsó is, azóta sem hívtak külföldieket). Skandináviát két edzőtársammal a klubomból, és jómagam képviseltük.

Fiaimmal, Örssel és Vajkkal, és a tanítványaimmal rendszeresen jártunk különböző nemzetközi edzőtáborokba, Hollandiába és Angliába, Franciaországba, Belgiumba. Klubunk több EM-en és SM-en szerzett arany, ezüst, és bronzérmeket. Azon kevés klubhoz tartozunk, akik még a régi Budó hagyományok szerint tanítunk, személyesen mestertől tanítványig. Személyesen, tehát individuálisan.


 

- Eszembe jut a híres franciaországi Ív Klein képzőművész, aki a „Judo” nagymestere volt, és fényképeket ismerünk hajmeresztő ugrásairól, ki a szabad térbe, a második emelet ablakából…

Magad főleg szobrászattal, grafikával, fényképezéssel és tanítással foglalkozol. Miért éppen ezek a tevékenységek vonzanak?

- Erre nehezen válaszolok, megmondom őszintén, soha sem törtem rajta a fejem. Talán, mert imádom a formákat. Ránézek valamilyen anyagra, és látok valamit benne, ami másoknak egyáltalán nem, vagy nehezen látható. Talán mert látom, hogy miként tudna a térbe beilleszkedni. Grafikáimban és fotóimban is keresem a harmadik dimenziót, több-kevesebb eredménnyel. Mint ahogy kezdtem, nem tudom, csak jönnek, mint valami mondanivaló.

-A fényképeid sokat elárulnak élénk zenei érdeklődésedről is. Megcsodálhattuk ragyogó felvételeidet a 7.Hu.se-t göteborgi kiállításán. Hogyan kerültél a svédországi zenei mozgalmak közelébe?

- Kezdhetném azzal, hogy már gyerekkorom óta hallgattam otthon a tiltott Szabad Európa Rádió rock adásait. 1974-75-ben helyet kaptam egy művész kollektívában Stockholm kellős közepén, egy kibombázott Joffa Gyárban a Ragvaldsgatanon,  Slussentől 50 méterre. Ebben a kollektívában alkotott többek közt Lars Hillesberg is. Stockholm város „nagyra becsüli” művészeit, rövidesen lapátra tettek minket, tehát kirúgtak.

1981-ben találtam egy másik elhagyott gyárat egy régi Nitor szódagyárat, a Mária Prästgårdgatanon, amit több éven keresztül renováltunk és tisztítottuk a szódától. Itt megmaradt, és kibővült az alkotóközösség, mivel voltak, akik hajlandók voltak dolgozni a renováláson.

Mikor már majdnem kész volt a 2 emeletes épület, megjelent egy Peter Yngen nevű ember, Mobila studió tulajdonos a társával, Stefan Glaumannal, és kibérelte a padlásteret, ahol felépített egy felvétel stúdiót, a  Mistlur Stúdiót.

Összeverődött egy avantgárd csapat: művészek, színészek, rock, punk, jazz muzsikusok, Budósok, stb... Megalakítottuk az „Artisthuset Mariapräst tvärkommunikations förening”-et, többek között ilyen nevekkel, mint Ebba Grön, Imperiet, Tant Strul, Jazz muzsikusok ,Eggba stb. Persze innen is pucolnunk kellett. Gondolom ez elég válasz ezen kérdésedre.


 

- Egyébként ezen a Zene című kiállításon rekord számú munkával szerepeltél. Mindig ilyen alaposan felkészülsz?

-A Budón keresztül jutottam odáig, hogy az adott időben mindig a lehető legjobbat próbáljam kihozni magamból.

- Mit szeretnél megmutatni magadról az embereknek? Mik a céljaid?

- Különösebb céljaim nincsenek, akár milyen negatívul is hangzik, az alkotás a legfontosabb az életemben, nem mutogatni akarok. Ha van érdeklődő, akkor a legjobb, ha a maga fantáziája által lát valamit munkáimban.

- Milyen gyakran szerepelsz kiállításokon műveiddel?

- Idáig még sikerült évente valahol szerepeltetni dolgaimat... mivel eléggé magamba fordult vagyok, egyre nehezebb a dolog.

- Milyen nyilvános gyűjteményekben találhatók műveid?

- Nem sok helyen, nem vagyok jó eladó. Etnográfiai múzeumban és a Kungliga bibliotékában, valamint Kvibille gruppboendében és a Svea Budo centerben.(Lásd www.svenskakonstnarer.se)


 

- Mióta élsz Svédországban? Mesélj életutadról!

- 1971-ben kaptam politikai menedékjogot Svédországban. A többit talán már olvastad a válaszaimban. Még csak annyit, hogy 18 éven keresztül, a rendszerváltásig, nem tudtam haza menni.

- Össze tudnád-e hasonlítani a svédországi és a magyarországi képzőművészeti életet?

- Mivel elég fiatalon kerültem ide, így semmi kapcsolatom sincs az otthoni művészeti élettel... sajnos!

- Munkásságod kapcsolódik-e más svédországi magyar képzőművészek munkásságához?

- Újra csak sajnos a válasz. Laza kapcsolatom volt Szilágyi Szabolccsal a 70-es években, de ő haza költözött.

- Az óra homokszemei gyorsan peregnek. Mit vársz a jövőtől?

- Mindig próbáltam a jelenben élni… a jelen is bármikor megszakadhat, sokszor még a jelen is kevésnek bizonyul. Elvárásaim soha nem voltak az úgynevezett jövőtől.

 

Kérdezett: Csikós Tibor képzőművész