Látogató

Egy régi gyermekkori barát látogatott el a házba. Nagy hangzavart vártam, könnyes szemeket, öleléseket, elnyúló forró kézfogásokat. Pálinkától pirosló arccal egymás szavába vágva elregélt történeteket, azokból az időkből!   Nem ezt láttam. Két régi barát találkozását kiknek méltóságát és egymás iránti őszinte tiszta szeretetét nem kezdte ki még az idő vas foga. Veszedelmesen csillogó szemeket melyekben megannyi történet húzta meg magát, lángot vetve úszó olajként az emlékek tengerén. Nem szóltak, csak csendesen ültek egymás mellett az asztal sarkára húzódva, halovány mosollyal arcukon, szemükben néma pisolygással szemlélték az unokák kajla játszadozását. Vad ricsajuk elnyomta azt a néhány szót, mit halkan egymás közt váltottak.

-          Hát Árpi bácsi?

-          Ő is elment, ejsze a tavaly.

Az öreg végig kérdezi a falut, hisz még tisztán emlékszik Büdösfürdő kanyargó útjára, a kis patakra és a dűlő félben lévő templomtoronyra. Már huszonöt éve annak, hogy eljött, feladva mindenét, hátra hagyva házat, hazát, szülőt, s barátot.

 Az idő telik, későre jár. A búcsúzás sem különleges, a nőket kétfelől arcon csókolja, a férfiak kezet szorítanak. Az ajtóból visszafordul a bácsi feleségéhez:

-          Tudod-e milyen barátok voltunk mi!?- az öregre mutat.

Tekintetük mohón egymásba akaszkodik, nem szólnak többet. Vadul csillog a szemük. Elment, a régi jó barát.

  Komáromi Kristóf