A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

„A színjátszás önkifejezés, amit a nézők reakciói tesznek teljessé”

Beszélgetés Angela Kovács magyar származású svéd színésznővel

Gyerekkori barátaim szerint sokszor emlegettem nekik, hogy színésznő akarok lenni. Én magam erre nem is emlékeztem. Amikor 13-14 éves lehettem, játszottam néhány iskolai darabban, így valószínűleg akkor fogalmazódott meg bennem igazán a gondolat.” - kezdett bele a mesélésbe Angela Kovács, akit a színészethez és a világhírű svéd rendezőhöz, Ingmar Bergmanhoz fűződő viszonyáról kérdeztem stockholmi találkozásunkkor.

Visszaemlékezve, miért döntött a színjátszás mellett? Volt esetleg olyan példaképe, aki nagy hatást gyakorolt Önre?

Konkrét személyt nem tudnék megnevezni, sokkal fontosabbnak találtam azt, hogy a színészet mit tud nekem nyújtani. Számomra a színjátszás mindig is egyfajta önkifejezési módot jelentett. Szerettem volna anélkül színésznővé válni, hogy mások lássanak. Az, hogy hatalmas színpadokon szerepeljek, népes közönség előtt, egyáltalán nem vonzott. Az már sokkal inkább, hogy megélhessek és kimutathassak bizonyos érzéseket anélkül, hogy bárki is azt mondaná, hogy ez nem helyes vagy nem szabad. Az önkifejezéssel járó szabadság érzése, ami igazán vonzott.


Egy színésznőtől valóban szokatlan, hogy láthatatlan akarjon maradni. Hogyan birkózott meg ezzel az érzéssel az iskolaéveket követően, amikor elkezdett „élesben” dolgozni?

Az iskola elvégzése után három különféle, egyébként egészen jó nevű vándorszínházhoz jelentkeztem. Végül egyikbe sem vettek fel, ugyanakkor állást kaptam egy magánszínházban, amely akkoriban, 1991 környékén, vígjátékokat játszott Stockholm belvárosában, a főváros legismertebb színészeivel. Gondolkodóba estem, hiszen eredeti célom a jóval keményebb munkával járó vándorszínház volt, és mégis ott álltam egy, az elképzeléseimmel homlokegyenest ellentétes lehetőség kapujában, mégpedig úgy, hogy a színház homlokzatán a saját és színésztársaim hatalmas arcképei hirdették volna az előadásokat. Két választásom volt: vagy visszautasítom, ami az ölembe hullott, és folytatom az életem az eredeti terveim szerint, vagy igent mondok, és amit csak lehet, hasznosítok az adott élethelyzetből. Végül igent mondtam, és két évet töltöttem el ott. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, akik több dologban, így a színészi munkában is sokat segítettek. Az, hogy színpadra álljak, már akkor sem tett görcsössé, vagy töltött el félelemmel, egyszerűen csak nem volt számomra lényeges, hogy a nézők mindenképpen lássanak engem ott fent.

Kezdetben nem voltak kétségei, hogy jól választott-e? Mindig biztos volt benne, hogy a színészet az Önnek megfelelő pálya?

Ez a kérdés a későbbiekben nyert igazi megvilágítást számomra, amikor már nem tanultam, hanem tanítottam a szakmát. A diákjaimnak azt tanácsoltam, hogy ne a színészet legyen az egyetlen, ami számít, amiben a jövőben látják magukat, hiszen azt megelőzően is rengeteg munka vár az emberre, hogy színpadra lépne. Mint amikor egy tortát süt az ember: persze mindenki a finom végeredményt kóstolná meg, de a hozzávalókat is össze kell szedni, és meg is kell sütni azt a tortát. Több diákomon azt láttam, hogy csak a végeredményre koncentrálnak, úgy pedig biztos nem fogják elérni a céljaikat. Páran közülük féltek is ettől, mindenről beszéltek, ötleteltek a foglalkozásokon, de nem vetették bele magukat a kemény munkába, ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy előre jusson az ember. Engem pont az a kettősség hajtott, és vitt előre, hogy a kemény munkában is megtaláljam, ami szerethető, ugyanakkor a színjátszás kellemes oldalát is élvezni tudjam. Amit a nézők látnak, az ennek az egésznek a végeredménye, de egy adott színdarabot, filmet betanulni, elkészíteni, legalább annyira érdekes és élvezetes kell legyen, mint bemutatni azt.

Idén Bergman-évet tartanak világszerte, hiszen a világhírű rendező, Ingmar Bergman most lenne száz éves. Az Ön munkásságát 2006-ban a róla elnevezett díjjal (Bergmanpriset – a szerk.) ismerték el. Hogyan fogadta, amikor értesítették arról, hogy nyert?

Nagyon meglepődtem. Nemrég kezdtük csak el forgatni az Irene Huss című tévéfilmsorozatot, amelyben főszerepet játszottam. Éppen a konditerem öltözőjében voltam, amikor csörgött a telefonom. Aki bemutatkozott, mondta, hogy az SFI-től keres. Én azt hittem, hogy ezalatt a Svensk För Invandrare-t érti (svéd nyelvtanfolyam bevándorlók számára – a szerk.), de nem, a Svenska Filminstitutet-től (svéd filmintézet – a szerk.) telefonált. Először azt hittem, csak viccelnek, és biztosan arról akarnak kérdezni, milyen érzés színésznőként dolgozni bevándorló szülő gyermekeként. De nem, a Bergman-díjról volt szó, és nem vicceltek, tényleg én nyertem meg abban az évben.

Önnek megadatott, hogy együtt is dolgozhasson Bergmannal. Milyen személyes emlékei vannak róla?

Az első alkalommal, amikor találkoztam vele, akkor megbeszélésre voltam hozzá hivatalos a Dramaten-be (a stockholmi nemzeti színház – a szerk.). A bejáratnál már várt az asszisztense, aki felkísért a negyedik emeletre, és körbementünk a nézőtér mögött. Ő már ott ült egy kanapán, a lábai keresztbe rakva. Nagyon magabiztosnak tűnt. A megbeszélésen elmondta, hogy éppen a Gengångare című darabot készül színpadra vinni, amihez szüksége van egy szereplőre, és rám gondolt. Akkoriban én éppen aTio exempel på kärlekcímű darabra készültem, aminek az egyik próbájára ő is eljött, úgy, hogy nem tudtam róla. A próba alatt sem vettem őt észre, valahol a nézőtéren foglalt helyet. Amikor végeztünk, beszéltem egy keveset a rendezővel, aki csak annyit mondott, hogy Ingmar Bergman üdvözletét küldi. Persze én nem vettem komolyan, és csak annyit kérdeztem viccesen, hogy mikor beszélt vele. Mire ő azt válaszolta, hogy az imént, mivel megnézte a próbát. Talán akkor győzhettem meg arról, hogy helyem van a darabjában. Ez 2001-ben vagy 2002-ben lehetett. Meghívtam a következő bemutatónkra is, amin szintén ott volt. Ugyanakkor az is döntő lehetett, hogy három olyan darabban is szerepeltem korábban, amelyet a szintén rendezőként dolgozó fia jegyzett, és ezért úgy érezhette, hogy már van valamiféle kötődés közöttünk. De lehet, hogy ez végül egyáltalán nem számított, ebben nem vagyok biztos.


Több színdarabban és filmben is szerepelt. Hogyan látja, mi jelenti a legnagyobb különbséget egy színházi bemutató és egy filmforgatás között?

Ez egy érdekes kérdés. Azt mondanám, hogy színpadon játszani olyan, mint maratont futni, míg egy filmforgatást sokkal inkább a sprinthez hasonlítanék. Hiszen ha sprintelsz, akkor mindennek egyszerre működnie kell, de ha elrontottad, újrakezdheted. Akárcsak egy forgatáson. Leálltok és újraveszitek, nem nagy ügy. Míg egy maratoni távon minden lépést gondosan meg kell tervezni, a felelősség ott van a válladon az első pillanattól kezdve, ahogy a színpadra lépsz, egészen addig, míg le nem gördül a függöny. Ha hibázol, nem foghatod másra, ráadásul a közönségtől azonnali reakció érkezik mindarra, ami a színpadon történik. Így kevesebb lehetőség van a hibázásra. Szerencsére az idő és a rutin előrehaladtával rájön az ember, hogy ezekből a hibákból is van kiút. Emlékszem, az egyik előadásunkon a Dramaten-ben a teljes díszlet hófehér volt, még a ruháink is. Hirtelen valamelyikünk kiöntött egy bögre kávét, ami szintén a díszlet része volt. De megoldottuk. Éppen elég időnk volt arra, hogy elhagyjuk a színpadot, törölközőket vegyünk magunkhoz, és visszajöjjünk, mindezt úgy, hogy nem esünk ki a szerepünkből. Ez pedig nagyszerű érzés. A közönség semmit nem vett észre az egészből. Sőt az emberek általában meglepődnek, amikor megtudják, hogy az adott jelenetbe hiba csúszott és eredetileg nem is úgy volt eltervezve. Én különösen élvezem az ilyen helyzeteket. Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem unalmas-e minden este egymás után ugyanazt a darabot játszani. Nem az, hiszen két előadás sosem ugyanolyan, mivel a közönség is mindig más. Egy jó előadáson érezni lehet a vibrálást a színészek és a nézők között. Az, amit mi a színpadon előadunk, nem egy mindenki számára egyaránt ugyanúgy érvényes kijelentés, hanem valaminek az ábrázolása, ami minden egyes nézőben másként csapódik le. Minden attól függ, hogy nekünk, színészeknek sikerül-e valamit elindítanunk a közönség tagjaiban, sikerül-e őket megérintenünk. Ha igen, akkor beszélhetünk sikeres előadásról.

Kérdezett: Dobos Tamás

 

 

Angela Kovács

1964-ben, Uppsalában született svéd anya és magyar apa (Kovács Francesco – szerk. megj.) gyermekeként.

1990 óta színészként dolgozik többek között a Dramaten-ben, a stockholmi, göteborgi és helsingborgi városi színházakban.

Főszerepet játszott az Irene Huss nyomozónőről szóló,  Kanal 5-on vetített sorozatban. Emellett további tévés produkciókban vett részt, többek között a 2016 tavaszán az SVT műsorán közvetített Springfloden-ben.

Mintegy ötven hangoskönyvet rögzített, mint például a Hilary Mantel Wolfhall-ja, vagy Henning Mankell  Minnet av en smutsig ängel című könyve, utóbbit 2011-ben a Stora Ljudbokspriset-re (Nagy Hangoskönyv díj - szerk. megj.) is jelölték.

Idén ősszel Ingmar Begman 1978-as Höstsonaten című filmjének (Őszi szonáta - szerk megj.) színpadi adaptációjában szerepel a Teater Giljotin társulatának tagjaként.

Forrás: angelakovacs.com

Háború utáni absztrakció III. rész

Háború utáni absztrakció III. rész

Képzőművészet 2019. április 08.
A svéd festményhármas után is izgalmas művek következtek, de előbb egy felirat állított meg. Ez az oktató felirat pedig arról informált, mi is az avantgárd. Mára ez a kifejezés teljesen el­terjedt, és hétköznapivá vált. Azért mégis nézzük ezt a megfogalmazást:…
Tovább

Egyesületek

Irodalmi kávéház Lundban

Irodalmi kávéház Lundban

A Lundi Magyar Kultúrfórum több mint, hatvan éve jól működő egyesület Svédországban. Vállalom, hogy elcsépelt, de most ez…
Beszámoló az Ághegy-Liget Baráti Társaság (ÁLBT) tevékenységéről

Beszámoló az Ághegy-Liget Baráti Társaság (ÁLBT) tevékenységéről

Az ÁLBT 2005. január 20-án alakult, majd hosszú tevékenység után a társaság megszűnt. Az aktív vezetőségi tagok visszavonultak,…
Jelentés Norrköpingből

Jelentés Norrköpingből

Az utóbbi pár évben nagy változások történtek a norrköpingi Szent István Egyesületéletében. A természetes lemorzsolódások, s az utánpótlás…
Az EKE könyvegylet támogatókat és pártfogókat keres és vár a Trianon centenáriumához kapcsolódó esszékötetéhez

Az EKE könyvegylet támogatókat és pártfogókat keres és vár a Trianon centenáriumához kapcsolódó esszékötetéhez

Az EKE-sorozat létrehozása és húsz kötetre kiterjedő fenntartása mind a mai napig a világ magyar emigrációjának leghosszabb ideig…
A malmői Hungaroclub hírei

A malmői Hungaroclub hírei

Nagy sikernek örvendett mind az őszi szüreti bálunk, mind az Erzsébet-Katalin bálunk. December elején teli busszal karácsonyi vásáron…
Változatos programok a Stockholmi Magyar Házban

Változatos programok a Stockholmi Magyar Házban

Fölszállott a páva a Stockholmi Magyar Házra, 2018. december 8-án Az Adventi ünnepség meleg és családias hangulatát a Fölszállott…
A Szomszédnéni Produkciós Iroda óriási sikert aratott a Stockholmi Magyar Házban

A Szomszédnéni Produkciós Iroda óriási sikert aratott a Stockholmi Magyar Házban

Február 9-én a Magyar Házban is bemutatkozott a Szomszédnéni Produkciós Iroda két tehetséges szereplője: Bálint Ferenc és Tóth…
Csomortáni Gál László stockholmi kiállítása

Csomortáni Gál László stockholmi kiállítása

2019. február 9-én, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestjét megelőzően emlékezetes kultúreseménynek lehettek tanúi azok, akik a stockholmi Magyar…
Egy világot szórakoztatva írta be magát a futball nagykönyvébe az Aranycsapat

Egy világot szórakoztatva írta be magát a futball nagykönyvébe az Aranycsapat

„A dicső múltra emlékezve kell építeni a jövőt, és felvállalni magyarságunkat bárhol a nagyvilágban” Többnyire az urak és…
A karnevál bűvöletében | A SOMIT téli tábora

A karnevál bűvöletében | A SOMIT téli tábora

2019. február 15–17. között a Hälleberga Tábortanyán gyűltek össze a SOMIT-osok. Egy kis átváltozásra, farsangolásra – természetesen előtte…
Beszélgetés a Mikulással és a krampusszal

Beszélgetés a Mikulással és a krampusszal

December elején, a svédországi magyar gyerekek számára a SMOSZ szervezésében, Stockholmtól Malmőig mutatta be a Levelek Télapónak című…
A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub életéből

A decembert a Mikulás-ünnepséggel kezdtük a gyerekek nagy örömére, majd szilveszteri teltházas bállal zártuk a 2018-as évet. Téli…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME