Interjú

Az elhivatottság és áldozatvállalás útján

Interjú Bartalis István jégkorongozóval

Bartalis István Csíkszereda szülöttje, s bár még csak 22 éves, hosszú út vezette a ljungbyi Trója jégkorongcsapatába.

Édesapja, Bartalis József, a csíkszeredai Sportklub és a román válogatott egykori hokisa, 90-ben Székesfehérvárra szerződött. Az akkor hároméves István számára a királyi város jelentette pályafutása kezdetét. Hatévesen, mikor édesapja a győri utánpótláscsapat vezetőedzője lett, az ő szigorú vezetésével egyre céltudatosabban kötelezte el magát a jégkorong mellett.

Még csak 11 éves, mikor a család úgy dönt, hogy a gyerek tehetségét egy jobb körülményeket nyújtó csapatban kell kamatoztatni. István a budapesti Stars csapatban Kercsó Árpád edző kezei alatt, mint bentlakásos diák folytatja pályafutását. Négy év budapesti tartózkodás után egy évet Székesfehérváron játszik. 16 évesen a jégkorong újabb helyszínt jelöl ki a fiatal játékos számára, ezúttal elhagyva Magyarországot, a svédországi Ljungbyba szerződik. A 2008-as ifjúsági világbajnokság legjobb csatára, a magyar válogatott játékosa jól érzi magát Svédországban, ahol a kemény munka és áldozatvállalás egyre nagyobb teljesítményeket eredményez számára.

- Kedves István! Irigylésre méltóan fiatal korod ellenére nem kis pályát jártál már be. Csíkszeredában születtél - ami gondolhatnánk - már predesztinált is a jégkorongozásra, de talán még te sem korcsolyával gördültél a világra. Honnan az elkötelezettség a hoki iránt?

- Igazából édesapám volt, aki miatt elkezdtem, mert ő nagy jégkorongozó volt a román válogatottban magyarként, majd Magyarországon is sok évet játszott. Az egész sportpályafutásomért édesapámnak hála, és természetesen édesanyámnak is rengeteget köszönhetek.

- Az elhivatottság és adottság gondolom nélkülözhetetlen a sportkarrierhez, de mi kell még ahhoz, hogy valaki több lehessen egyszerű műkedvelőnél?

- Nagyon sok áldozattal jár ez a sport, és nagyon keményen kell edzeni. Ugyanakkor mentálisan is erősnek kell lenni. Ezek hiányában nem működik a dolog, és nem tud előre lépni az ember.

: Balogh Erzsébet; 2013. január 02.; Találatok: 2822

Bővebben: Az elhivatottság és áldozatvállalás útján

Két keréken hódítva

Interjú Horváth Gergő kerékpárversenyzővel

Vakációzni érkezett Kaposvárról Svédországba, de itt talált új otthonra. Kitartása és céltudatossága új környezetében sem hagyta cserben. Szenvedélye a kerékpározás, melyben szinte nem ismer határt, szüntelenül az új kihívásokat keresi. Maratonozóként és Cross Country versenyeken egyaránt megméretteti magát, és nem kis dicsőségünkre, a célba érés gyakran egyenesen a dobogóhoz vezet. Szabadidejében edz, biciklizik és újra biciklizik, mindemellett szakít időt a magyar közösségi munkára is. Tavaly tavasztól a SOMIT vezetőségének tagja.

- Kicsit gondban vagyok a megnevezéssel, lehet-e hobbinak nevezni esetedben a kerékpározást, mikor szinte a teljes életed ennek szolgálatába rendezted be… Erre azt hiszem, még visszatérünk, most kezdjük a nagyon kezdetektől. Háromkerekű, gyerek bicikli pótkerékkel, és már érezted, hogy ez a paripa neked termett? Mikor kezdtél komolyabban érdeklődni a kerékpározás iránt?

- Szerintem háromkerekűvel gurultam ki erre a világra, de elég hamar jött az egy nyomtávú jármű, ami a kitámasztó kerekeket is elvesztette már két és fél éves koromban. Innen, mivel motoros családból származom, egyenes út vezetett a motocrosshoz, amit négy és fél éves koromtól űztem. Akkoriban nem volt divat még Magyarországon a gyerek cross, így nem igazán versenyeztem. Kaposvári vagyok, ott egy kis biciklis klub elkezdett kisebb Mountainbike versenyeket szervezni, amikre mindig kölcsönbiciklivel mentem, de edzés nélkül sikerült majdnem minden futamot megnyernem, a legrosszabb helyezésem 2. volt. Ezt követően sok mindenbe belevágtam, de semmi nem nyerte el a tetszésemet eléggé. Röplabdáztam, karatéztam, kajakoztam, de valami mindig hiányzott. Rájöttem, hogy mi az: a kerék. Hirtelen felindulásból elkezdtem cirkuszi egykerekűvel járni, és profi segítséggel elég magas szintre sikerült emelni a tudásomat, még vándorcirkuszban is felléptem néhány alkalommal.