A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Sikeres tanácskozás a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetőjének jelenlétében

A SMOSZ tavaszi közgyűlése

 

2019. március 2-án, szombaton a Stockholmi Magyar Házban került sor a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének (SMOSZ) éves közgyűlésére, melyet a svédországi egyesületi képviselők és SMOSZ tisztségviselők mellett Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, valamint Thuróczy Zoltán, magyarság és kulturális ügyekért felelős diplomatája is megtisztelt jelenlétével.

 A szokásokhoz híven ezúttal is a délelőtt a tagegyesületeknek jutott a főszerep. Bihari Szabolcs, a SMOSZ elnökének köszöntőjét követően az egyesületek képviselőinek éves beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők. Míg több egyesület sikeres tisztújításon és generációváltáson esett át, több helyen még mindig kihívást jelent a tagok és a vezetőség fiatalítása, az újonnan letelepedettek bevonása az egyesületi életbe. A beszámolókból nagyszerű programokról, új kezdeményezésekről is hírt kaphattak a küldöttek. A formális beszámolók mellett a délelőtti ülés közötti kávészünet kiváló fórum az ötlet- és tapasztalatcserére is.     

Az egyesületi beszámolókat a házkezelőségek (Stockholmi Magyar Ház, Hälleberga Tábortanya), valamint a Híradó beszámolója követte.

Bihari Szabolcs elnöki beszédében köszöntötte az egyesületek képviselőit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviseletében jelenlévő Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető asszonyt, a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek világi elnökét, Sebestyén Gábort, a stockholmi Magyar Nagykövetség tanácsosát, Dr. Thuróczy Zoltánt és Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasait.

A délelőtt folyamán az egyesületek beszámolóit hallgathatták meg a közgyűlés résztvevői. / Fotó: Bitay Zsolt

Beszámolóját a kiemelt feladatok értékelésével kezdte, melyek között a taglétszám konszolidálása, az anyanyelvoktatás, a gyerek- és ifjúsági programok ösztönzése, a SMOSZ képviselete a NYEOMSZSZ és a Diaszpóra Tanács ülésein szerepelt.

Bihari Szabolcs kifejtette, a SMOSZ taglétszáma az elmúlt évekhez viszonyítva megszilárdult, tavaly közel 3300 tagot regisztrált a szervezet. Rámutatott, bár a generációváltás nem megy mindenhol zökkenőmentesen, örvendetes, hogy néhány gonddal küszködő egyesület tevékenysége a mélypont után újra felfele ível. Ahogyan az is, hogy az újonnan érkezők közül egyre többen kapcsolódnak be tevékenyen a szervezetek munkájába.

A SMOSZ gazdasági helyzetét ismertetve az elnök örömmel számolt be, hogy 2018-ban is sikerült egyensúlyban tartani a bevételi és kiadási összegeket. Elmondta, a svéd állami támogatás kiegészítéséhez a SMOSZ sikeresen pályázott Magyarországon a Nemzetpolitikai Államtitkárság által felügyelt BGA Zrt. egyedi támogatásként kiírt pályázatán.

Beszédében továbbá hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás, a gyerek és ifjúsági programok jelentőségét, melyben a SMOSZ feladata, anyagilag támogatni ezeket a programokat és megteremteni a központi rendezvények feltételeit. Országszerte komoly fellendülésnek örvendenek a gyerek- és ifjúsági programok. Bihari Szabolcs kifejtette, jelenleg tíz körzetben van jelentős gyerek- és ifjúsági tevékenység, és ehhez kapcsolódnak a kerületi és országos jellegű programok. Ezen programok révén több száz gyerek és ifjú részesül rendszeres magyar nyelvű foglalkozásban.

Az elnöki beszámolóban ismertette a szervezet ingatlanjainak helyzetét, melyek szintén a BGA Zrt. által elnyert pályázatoknak köszönhetően több bővítési és felújítási munkán is átestek, majd pedig a központi rendezvények, az országos programok és a Híradó munkájára tért ki beszédében. Továbbá értékelte a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas programot, mint a SMOSZ számára az eddigi leghatékonyabb segítséget Magyarország részéről.

A szervezet kiemelt feladatának tekinti a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezettel, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségével, valamint a stockholmi Magyar Nagykövetséggel való együttműködést. Az elnök örömmel nyugtázta, hogy mindhárom kapcsolatot a kölcsönös tiszteleten alapuló szoros együttműködés jellemzi.

Bihari Szabolcs elmondta, a SMOSZ minden évben részt vesz a Diszpóra Tanács (DT) és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésein, mely alkalmakat a legrangosabb állami előkelőségek is megtisztelik. A neves felszólalók előadásain túl, a DT-n alkalom adódik regionális megbeszélésre, ahol kontinentális problémákat és javaslatokat tárgyalnak meg a jelenlevők, majd ezt követik a plenáris üléseken való egyeztetések a többi kontinens szervezeteivel.

A svédországi kapcsolatok tekintetében Bihari Szabolcs kitért a SMOSZ számára legfontosabb svéd szerv, a MUCF (Myndigheten för Ungdoms- och Civilsamhällesfrågor) szerepére, akik az éves állami támogatást folyósítják, valamint felhívta a figyelmet a Studieförbundet Vuxenskolan-nal való országos együttműködésre, mellyel a tagszervezeteknek is érdemes élni a helyi SV-nél.

Az elnöki beszámolót követően a közgyűlés résztvevői részletes beszámolót hallhattak a SMOSZ pénzügyi helyzetéről is, melyből kiderült, hogy a SMOSZ jól gazdálkodott a rendelkezésére álló forrásokkal. 

A délután folyamán sor került a jelölőbizottság tisztújítására is, mely tisztségekre a közgyűlés Bartha Lászlót, Kovács Sándort, Lőrincz Lázárt, Maróti Beátát és Szöllősi Antalt választotta.

Pirityiné Szabó Judit / Fotó: Bitay Zsolt

Végezetül a meghívottak részéről Sebestyén Gábor, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösségének világi elnöke köszöntötte a közgyűlést. Thúróczy Zoltán nagyköveti tanácsos, a Magyarország stockholmi nagykövetének üdvözletét tolmácsolta, majd pedig Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője tartotta meg előadását. Beszédében kitért az államtitkárság 2018–2022 közötti időszak célkitűzéseire és programjaira a Kárpát-medence és a nyugati diaszpóra számára, mely időszakban kiemelt szerepet kap az identitáserősítés, a családok támogatása, valamint a gazdaságfejlesztés. Beszámolt a nyugati diaszpórát érintő egyik legjelentősebb programról, a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramról, melyet idén immár hetedik alaklommal hirdettek meg, valamint a 2018-ban először, és idén ismételten kiírt pályázati programokról a diaszpórában működő magyar szervezetek és hétvégi iskolák számára. A főosztályvezető asszony kifejtette, 2018-ban e pályázatok keretében 100 millió forintból 67 hétvégi magyar iskola, valamint 300 millió forintból 215 magyar szervezet programjainak és fejlesztéseinek megvalósításához járult hozzá az államtitkárság. Továbbá beszámolt a Rákóczi Szövetség által meghirdetett táborokról és egyéb programokról, végül pedig a közgyűlés legnagyobb örömére a főosztályvezető asszony bejelentette, hogy az államtitkárság 2019-ben is pozitívan bírálta el a SMOSZ áltál benyújtott pályázatokat.

 

A hosszúra nyúló, de tartalmas és eredményes gyűlés a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult. Az estét az ösztöndíjasok által összeállított és előadott műsor, majd pedig az ünnepi vacsora koronázta.

 

Híradó

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. június 28.
Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.
Tovább
Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Könyvespolc 2023. június 28.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább
Beszélgetés Sándor Krisztinával

Beszélgetés Sándor Krisztinával

Portré 2023. június 28.
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról…

Hírek a SOMIT háza tájáról…

2023. április 28-án délután 18 órakor ismét megnyíltak a hällebergai SIK Központ ajtajai, újfent helyet biztosítva a hosszú…
Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Az idei tavasz nemcsak a természetben hozott némi változást, hanem a Boråsi Magyar Egyesület életét is új lendülettel…
Kók György – a Kőrösi gazda

Kók György – a Kőrösi gazda

Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME