Testvéri jóbarátság fűzött Margithoz, és mindazoknak akik igazán meg akarták ismerni, nem volt negéz dolguk. Spontán nyíltsággal beszélt önmagáról, az életéről, terveiről, de elsősorban a számára legfontosabbról: a családjáról.

 

Három szóban összefoglalható a róla szóló megemlékezésem: tisztelet, megbecsülés, szeretet.

 

Tiszteletet érdemel az az összetartó erő, amelyet egész élete során gyakorolt a családjában. 

 

Büszkén emlegette Nellyt, Annit és Józsit, amikor azok sikereiről beszélt. Ugyanilyen meleg odafigyeléssel követte unokáinak minden lépését és boldogan újságolta el az első dédunoka megérkezését is. 

 

Családszeretete nem ismert határt; ugyanilyen odaadással ápolta a kapcsolatot az otthoniakkal, és örömmel mesélt arról, hogy egy-egy hazalátogatása során milyen jól érezte magát otthon. Figyelmes gondoskodása kiterjedt azokra is, akiket elveszített – magyarországi látogatásai során mindig felkereste elhúnyt szerettei sírjait, amelyek gondozását kötelességének tartotta.

 

Megbecsüléssel őrizzük emlékét mindazért, amit az itteni magyar közösségért tett. Több évtizedes munkájáról tanúskodnak a már felnőtté cseperedett cserkészek és mi mindannyian, akik az évek során tanúi voltunk önfeláldozó munkájának. Minden egyesületnek igyekezett segíteni, ha erre megkérték. Nincs olyan szöglet a stockholmi Magyar Házban, amely ne frissült volna fel Nagy Margit szorgoskodása nyomán. Legtöbbet a Katolikus Kör elnökeként (2002-2008) tett közös céljaink eléréséért. Nehéz lesz túlszárnyalni azt a keresztényi alapokon nyugvó szemléletet, amely tevékenységét jellemezte az egyesülethez forduló segélykérések tekintetében. Tudta, hogy a fiatalság erejében van a jövőnk, ezért támogatta minden évben az egyesület nevében cserkészeinket és ezért segítette a közösen megtakarított pénzünkből az otthon nevelkedő árvákat.

 

Áldozatvállalása a gyakorlati munka során nem ismert lehetetlent, és mi, akik megkóstoltuk saját készítésű disznótorosát és a szalagos farsangi fánkját, köszönettel hajtunk fejet ma itt az emléke előtt.

 

Szivből szerette embertársait és keresztényi alázattal kért bocsánatot azoktól, akiket akarata ellenére megbántott. Gerincesen kiállt a saját és mások igazáért, és elítélte az álnok kétszínűséget. Elnöki tisztségével sohasem kérkedett,sohasem forditotta saját hasznára az abból származó előnyöket, munkatársainak véleményét elfogadta, sohasem utasított, hanem az egyesület nevéhez méltó keresztényi alázattal tette a dolgát. 

 

Ellenszolgáltatást sohasem várt el senkitől, hanem örömet jelentett neki az, ha segíthetett.

 

Emlékeink közül féltve őrizzük a hétnek azt a két napját, amikor a kora délutáni órákban baráti légkörben kávézgattunk azokkal a tagtársakkal együtt, akik erre jártak és betévedtek a Magyar Házba.

 

Legyen a számunkra Nagy Margit egyéni érdekeket kizáró, önzetlen élete példamutató, mert csak akkor vallhatjuk utolsó óráinkban majd azt, hogy nem éltünk hiába.

 

 

Ondrusek Júlia