Az előző számban az Észak-Bükkről írtam, ezúttal a déli oldalon a sor. Egyrészt családi gyógyfürdőzések régóta egymásra rétegződő emlékei sejlenek föl: Eger, Bogács, s kissé délebbre haladva Egerszalók, Demjén termálvizei… Aztán a különböző méretű és alakú sziklák a beléjük vájt fülkékkel a Bükkalján – az általában csak kaptárköveknek nevezett titokzatos képződmények. Két kaptárkő túrámról fogok most beszámolni, folytatva az ezerarcú Bükk bemutatását.

 

Kaptár-völgy - Szomolya

1. Említettem már, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) kötelékeiben is dolgoztam egy ideig. Ekkor kaptam akkori, (baráti mód) kedves főnökömtől egy turistatérkép- sorozatot a BNPI területéről. Úgy hiszem, ezt böngészve jutott eszembe, hogy jó lenne megnézni a szomolyai kaptárköveket. Egy gyors internetes kereséssel találtam rá a Kaptárkő Egyesület informatív honlapjára (https://www.kaptarko.hu/) és az általuk készített A rejtélyes kaptárkövek című kisfilmre (ennek megtekintését minden érdeklődőnek szívből ajánlom, online fellelhető) – így egy kis kutatómunka előzte meg az utazást.

„A kaptárkövek olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba ismeretlen korok emberei fülkéket faragtak. A fülkés sziklák kis csoportja fellelhető a Pilis és a Budai-hegység területén is, de leggazdagabb előfordulásuk a Bükkalján található: 41 lelőhelyen 82 kaptárkövet ismerünk, a sziklaalakzatokon pedig összesen 479 fülkét számolhatunk össze. A kaptárkövek anyaga zömében az a riolittufa, amely a miocén kor közepén (10-20 millió éve) zajló erős vulkáni tevékenység során került a felszínre. […] Ezekbe faragták az átlagosan 60 cm magas, 30 cm széles és 25–30 cm mély fülkéket. Egyes fülkék eléggé kopottak, míg mások teljesen épségben maradtak. Ezek peremén jól látható, hogy bemélyedő keret fut körbe, széleiken néhol lyukak is kivehetők. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy a fülkéket lefedték, a fedlapot a lyukakba vert ékekkel rögzítették. Több elmélet is született a fülkék rendeltetéséről: az egyik szerint síremlékek voltak, s a fülkékbe az elhunytak hamvait rejtő urnákat helyezték. Egy másik elmélet a vakablakoknak bálványtartó, áldozatbemutató rendeltetést valószínűsített, s azokat honfoglaláskori emlékeknek tartotta. A harmadik feltevés szerint a fülkékben hajdan méhészkedtek, ez vált a leginkább elterjedtté. Elgondolkodtató azonban a fülkék égtájak szerinti változatos elhelyezkedése, valamint a talajszinthez közeli vagy éppen megközelíthetetlen helyre, sötét, hűvös sziklahasadékokba, vízmosások falába faragott fülkék jelenléte. De a keskeny és sekély, sőt előrebukó fülkék esetében is kizárható a méhtartás. A kaptárkövek rejtélye tehát még nem oldódott meg!”

Ezt a sommás összefoglalót a Kaptárkő Egyesület Cserépváralja kaptárkövei című információs kiadványából idézem. Talán magyar Stonehenge-ként aposztrofálni túlzás lenne ezeket a misztikus hangulatot árasztó kőemlékeket, mindenesetre olyan régészeti és néprajzi értékeket képviselnek, amely nemzetközi szinten is ritkaságszámba megy.

Akár az emberi koponyák

2. 2016 tavaszán felkerekedtünk szüleimmel, s meg sem álltunk Szomolyáig. Ha valaki ezen a vidéken jár, s csak néhány órája van e tájra, mindenképpen Szomolyát ajánlanám a kaptárkövek röpke felfedezéséhez, hiszen kis területen számtalan látványos szikla áll nekünk modellt, nem véletlenül alakítottak ki itt tematikus tanösvényt sem. A Kaptár-völgy igazán impozáns, nem csak képeken mutat jól, ott lenni páratlan élmény. Körbejárjuk a sziklákat, kutatjuk a beléjük vájt
üregeket. Itt-ott víz mosta mélyedések tarkítják a köveket. Keressük a megfelelő szöget, hiszen könnyen belenyúlik egy-egy lombos faág elmerült szemlélődésünkbe. Járkálunk a régmúlt itt maradt ösvényein, s záporoznak a feltevések, asszociációk – ez a kaptárkő szakasztott olyan, mint valami emberi koponya – ott a szemüreg, s az orrüreg is (bár kissé máshol, mint ahol kellene, de azért meglódult fantáziával kőkoponya ez…). Természetesen a Kaptárkő-szelfi sem maradt el…

Szomolyai szelfi

3. Időben ugrunk négy évet, s a pandémia első évében találjuk magunk – Cserépváraljára 2020 júliusában látogattam el egy jó barátommal. Forró nyári napunk volt, a túrát a Barlanglakásos tájházaktól indítottuk. A Vár-hegy környékén riolittufába vájt gabonatároló vermek mellett haladunk el (borzongató a mélység, ahogy a meredély széléről a sötétségbe tekintünk). Az erdő közepén elhagyatott-elhanyagolt pincesor, a kőzetbe vájt termekkel, fülkékkel – napszállta után egy horrorfilm-forgatás ideális helyszíne lehetne... Megnézzük Cserépvár romjait, de mivel kevésbé látványos, tovább is indulunk. A copfstílusú kápolna mellett visz a turistaút.

Mangó-tető

Következő állomásunk a Mangó-tető kaptárköveihez vezet (Kiskúp, Nagykúp), a tető sziklacsúcsáról pompás kilátás nyílik a környékre. Habár kánikula van, azt javaslom, tegyünk kitérőt minél több kaptárkőhöz, amennyit csak útba tudunk ejteni. Ez kezdetnek jó ötletnek tűnt, csodás mezőn visz utunk. Aztán hamar rá kell jönnünk, hogy ez nyáron, a teljében burjánzó növényzet, az ezernyi kullancs katona kíséretében nem a legjobb ötlet – a GPS szerint itt lesz a közelben a kaptárkő, azonban a zárt erdőbe csak vadcsapás vezet. Először kökényes és galagonyás fogad az erdő szélén, no meg persze vadrózsabokrok. Ha a tüskék tengerén túlverekedted magad, akkor jön a sűrű erdőszél. Aztán ha innen továbbjutottál, már kényelmesen sétálhatsz a fák között, amíg nini… a meredek hegyoldalban végre megpillantod az erdő közepén, magányosan álló kis kaptárkövet! Bármilyen izgalmas is a kaptárkő-keresgélés, megegyezünk, hogy a félreesőbb helyeken megbúvó kaptárkövek felkutatására alkalmasabb a késő ősz, a tél, esetleg a kora tavasz.

A mező

Kis kaptárkő az erdő közepén

Nagy-Bábaszék

Nagy hőscincér

Nagy szarvasbogár

A Nagy-Bábaszék és a Szőlő-tető környékén már monumentális, mohával benőtt látványosság fogad. A turistautakról könnyen megközelíthető kaptárkövek nagyon jól feltérképezettek, kellő mennyiségű információs tábla segíti a tájékozódást. A Nagy-Bábaszék után a Tardi-eret keresztezzük, hogy onnan eljuthassunk túránk utolsó kaptárköveihez: a Köves-lápa ufószerű képződményeihez. Magával ragad a makrovilág – egy nagy hőscincér szalad a lencsém elé, aztán egy nagy csata – vélhetőleg – győztese botorkál felém: sérült kitinpáncélú, törött szarvú, hiányos lábú hím szarvasbogár. Ismét a Tardi-ér közelébe kerülünk, a bővizű, patakká duzzadt vízfolyástól felfrissül a természet, a be-betörő napsugár láthatóvá teszi a gomolygó párát. Persze a hűvösebb klíma és a víz közelségének ára a szúnyogok hada, de mégis jóleső feltöltődés ez a párszáz méter az ér mentén. A mohás sziklafolyást fényképezve az volt a benyomásom, mintha egy svéd erdőben lennék. Akkor még csak pár hónapja voltam itthon a KCSP után, s gyakrabban törtek elő ilyenforma tájpárhuzamok.

Köves-lápa

Beszűrődő napfény

Tardi-ér szurdokvölgye

Megérdemelt kilátás

Felkapaszkodom a meredek hegyre barátom után. Miközben felfelé igyekszem, egyre melegszik a levegő, hiszen távolodom a szurdokvölgytől – és persze a hegymenet is fűt... Fenyvesbe érek. Mivel utunk a szurdokvölgyön túl visz, újra átkelünk az éren, s a szemközti hegyen már tölgyerdőben sétálunk. Végre a tájból is felsejlik egy-egy részlet, egyfajta jutalomként a sok kaptatóért. Harmónia. Egyszerűen a természetben kellene léteznem, élnem! Eldobnám a városokat, feléjük sem néznék. Ahogy megmutatja nekem magát egy nagy hőscincér, egy háborúban kiszolgált szarvasbogár, a megmagyarázhatatlan kaptárkövek, a melegtől párálló Tardi-ér. Itthon vagyok.