Piliscsév határában

 

Piliscsév Komárom–Esztergom vármegye keleti határán található, a lakosság 45,3 százalékát szlovák nemzetiségű lakosság teszi ki. Ha földrajzi elhelyezkedését nézzük, a Dorogi-medence keleti csücskében, a Pilis hegység nyugati lábánál, egy három oldalról hegyekkel körülvett völgyben fekszik. Először idén májusban túráztam erre egyedül, másodjára pedig novemberben tértem vissza, amikor is ketten vágtunk neki a kissé módosított útvonalnak. A májusi túra élményei adják írásom vezérfonalát.

 

INRI

Az Árpád hídtól elbuszoztam Leányvárig, ahonnan átszállással egy másik busz vitt Piliscsévre. Annak ellenére, hogy összességében csak 35 kilométert tettem meg, bő 1 óráig tartott az út tömegközlekedéssel. Persze az ember ezt is belekalkulálja, mikor megtervezi a túrát. A helyi Hősök tere melletti buszmegállóból indultam. Alig néhány méter után szembejött egy idősebb nő, köszöntem neki, ő pedig onnantól kezdve megállíthatatlan szófolyamként követett párszáz méteren keresztül. Többek között megtudhattam tőle, hogy az a farm, amely mellett elhaladtunk, egy Ausztriából (vagy Svájcból?) rég ideköltözött férfi tulajdona. Kecskék legelésztek a domboldalon – májusban és novemberben is. Aztán egy út menti feszület közelében lecsatlakozott bőbeszédű útitársam, jó utat kívánva. Végre egyedül, csendben folytathattam tovább. Az Öreghegyi dűlő a takaros Pincefalu mellett visz, ahol olyan találó nevű utcácskák kanyarognak, mint a Borvirág utca. Végre beérek az erdőbe, ahol éppen nyílik a gyöngyvirág. A piros háromszög jelzés keskeny ösvényeit követve eljutok addig a sziklaperemig, ahonnan szép kilátás nyílik az általam eddig megtett útra – a nemrég még lentről látott kettős kereszt most ott áll mellettem életnagyságban, rajta a felirat: „INRI Iesus Hominum Salvator”. A Pilis a szívemhez olyan közelálló májusi zöldben fürdik. Talán az is közrejátszik abban, hogy az év egyik legszebb szakának tartom ezt a hónapot, hogy ekkor születtem.

 

Legény-barlang

Igazából azért is választottam ezt a túrát, mert több látványos barlangot ígér. Meg is érkezett az első: a Csévi-barlang, amolyan bevezetőnek szánt állomás, így utólag értékelve. Picike, de azért bele lehet menni, és igazán hatásos onnan kinézve a sziklaüreg szájában burjánzó természet.

Továbbhaladva egy, akár éjszakázására is alkalmas pihenőhelyet találok: van itt több pad asztalokkal, egy erdei WC, sőt egy fedett menedék is, „deszkapriccsekkel”. Itt csörgedezik az Eszperantó-forrás, viszont vize szörnyen vasízű, mivel egy ősrégi nyomóskút szolgáltatja a hidratálásra kevésbé alkalmas folyadékot. Tehát egy forró nyári nap itt pórul járhatunk, ha a térkép alapján arra gondolnánk, hogy feltankolhatunk az ízletes forrásvízből. A sárga kör turistajelzés visz bele a sárga sáv jelzésű útvonalba. A sárga kör útvonalát súlyos erdei járművek szántották fel, így kissé nehézkesebb a haladás, a szerencsém annyi, hogy a napos időben sokat szikkadt már a talaj.

 

Klastrompuszta

 

Kevésbé volt szerencsénk a novemberi túránkon ezen a szakaszon, igaz, ekkor nem a sárga kört, hanem a piros sáv jelzésű utat választottuk. Egy idő után sártengerben gázoltunk, kénytelenek voltunk a sűrű aljnövényzetben haladni az út menti erdőben – az utóbbi időben fokozódó fakitermelés megkeseríti a természetjáró életét. Mindenekelőtt azzal, hogy egyre fogy az erdő, és persze a vendégmarasztaló sár sem valami kellemes élmény. Az ilyen szakaszokon igazán vezethetne másfelé a turistaút… Viszont vigasztalásul a novemberi erdő, és a szokatlanul enyhe ősz rengeteg nagy őzlábgombával ajándékozott meg minket.

 

Útjelző

 

Nos, vissza a májusba! Elérkeztem hát a Csévi-szirtek barlangjaihoz, ahol ezt olvashatjuk az információs táblán: „A Csévi-szirtek alatt elhelyezkedő hét bejáratú Ariadne-barlangrendszer Magyarország harmadik leghosszabb barlangja. Igazi térbeli labirintus, ahol szűk szorítók, mélybe vezető aknák és 50 méternél is hosszabb csarnokok váltják egymást. Az 1912-ben Bella Lajos és Kadič Ottokár vezetésével végzett régészeti kutatások megállapították, hogy a Leány- és Legény-barlangot az őskortól napjainkig használta az ember. Tágas bejárati csarnokaik hol lakhelyül szolgáltak, hol pénzhamisító működött bennük, a tatárjárás idején pedig menedékhelyet nyújtottak. (…) A Leány-, Legény-, Ariadne-, Rejtekút-, Vacska- és Kőoszlopos-barlangok összebontásával 15 km hosszú és 204 m függőleges kiterjedésű barlangrendszer jött létre.” Mindig is vonzott a barlangok misztikuma – az Ariadne-barlangrendszer térbeli labirintusa hihetetlenül szép példája annak, amikor összetalálkozik a természettudomány a humán tudományokkal, amikor a kultúra egyes részterületei ilyen szépen reflektálnak egymásra. Csábít ez az ókori mítoszok világával átitatott barlangrendszer. De nagyrészt elég számomra gondolatkísérletként – a szűk szorítók, sötét meredélyek, búvárfelszereléssel átjárható barlangi tavak, patakok nem igazán vonzanak. Az viszont igen, hogy elzarándokoljak a Legény- és Leány-barlang nyílásához és beléjük hatoljak, ameddig csak lehet és – egyszerű turistaként – van értelme. Elsőként az impozánsabb bejáratú Legény-barlangot fedeztem fel, majd a Leány-barlang következett, melynek a belső tere izgalmasabb. Mindkét barlangból gazdag leletanyag került elő: „Agancsból készült balta, kőeszközök, réz- és bronzkori cserepek, Árpád-kori cseréptöredékek. A Legény-barlang bejárati csarnokában pedig középkori pénzhamisító műhely nyomaira bukkantak!” – foglalja össze a barlangok közelébe kihelyezett információs tábla. A két barlang szomszédságában is szétnéztem a térképen jelzett többi barlang után kutatva. Az egyik barlang nyílásánál emberek beszélgetésére lettem figyelmes, így odamentem érdeklődni, majd beálltam abba a kalákamunkába, ahogy láncként adogattuk egymásnak a törmelékkel teli vödröket, az utolsó pedig a meredek hegyoldalba öntötte a vödör tartalmát – a barlang feltárása folyt éppen. A munkálat vezetője megadta az e-mail címét, hogy amennyiben valamikor overallos túrára mennék ebbe a barlangba, akkor szívesen kalauzol. Érdekes élmény volt ez a térbeli labirintus egyik készülő bejáratánál…

 

Ragaszkodás

 

Korábban olvastam már a Pálos útról, ezen a túrán viszont „élőben” is találkozhattam vele, pontosabban néhány kilométert megtettem a Remeték útján. Talán egy kezdő kis zarándokútnak teljesíteni fogom ezt a 24 km-es szakaszt valamikor a közeljövőben. Jó kis bevezetőnek érzem, annál is inkább, hogy Klastrompusztára is elvisz, ahonnan a Pálos rend indult – Boldog Özséb itt építette fel az első pálos templomot. Emlékszem, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy egy-egy novella formájában érdemes lenne Özséb atya gondolataiba férkőzni, járni a Remeték útját, s közben átélni valamit az egyetlen magyar alapítású rend szellemiségéből: „Egy alkalommal Özséb atya a barlang előtt imádkozva azt látta, hogy az erdőben apró, gyönge lángocskák jelennek meg, majd ezek elindulnak egymás felé és nagy, erős lángcsóvává egyesülnek. Özséb megértette, hogy a kis lángok az erdőben szerte élő remetetársait jelképezik. Isten akarata pedig az, hogy gyűjtse össze őket, mert együtt sokkal nagyobb és erősebb közösséggé lehetnek” – olvashatjuk az egyik útjelző táblácskán, a klastrompusztai pálos kolostorrom mellett. De nemcsak az egykori kolostor romjai, hanem a Pálosfa mellett is elvisz az utunk, ahol röviden megismerhetjük a rend alapításának történetét. Eszembe jut még, amikor az Aggteleki Nemzeti Parkban biciklizve megpillantottam a térképen a Háromhegyi Pálos templom és kolostorromot (Martonyi), illetve egy bükki túrám során a bükkszentléleki pálos kolostorrom mellett vitt el az utam (azóta többször is). Milyen vadregényes helyeken kaptak helyet a magyar szerzetesrend kolostorai!

 

Sziluett

 

Visszafelé májusban és novemberben is a kék jelzésen jutottunk el Piliscsévre – csak míg májusban Leányvárról vonatoztam vissza a Nyugati pályaudvarra, addig novemberben Piliscsabáig nyújtottuk a 15 kilométeres túraútvonalat, aztán ott szálltunk vonatra. Rendhagyó ez az idei ősz – az erdők hűvösebb részén, a kevésbé hidegtűrő fák már helyenként teljesen csupaszok, esetleg őszi színekben pompáznak, viszont a déli oldalon nem ritkán magukon viselik még zöld lombjukat, mint késő nyáron. A novemberi est egy részét az őzlábgomba feldolgozásával töltöttem, pazar vacsorával ünnepelve meg, hogy ma is jártunk egy jót!

 

Utolsó látkép