A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Közösségformálás az elfogadás útján

„Nem megyek, mert nem szeretek magyarkodni!” - zárja rövidre érvelését egy távoli ismerősöm, akinél épp afelől érdeklődöm, milyen helyi egyesületi rendezvényekre járna el szívesen. A sebtében megfogalmazott kritikával nehéz mit kezdenem, hiszen - bár gyakran használjuk a magyarkodás kifejezést, leginkább negatív felhanggal-, úgy érzem, maga a kifejezés mögötti tartalom is épp annyira egyénfüggő, mint ahogyan magyarságunk megélése és annak kifejezése juttatása is.

Emlékszem, mikor hat évvel ezelőtt úgy döntöttem, elhagyom szülőföldemet, leginkább attól féltem, hogy elveszítem a kapcsolatom az aktuális zenei, színházi, irodalmi felhozatallal. Ez az aggodalom mai napig él bennem, nem is oktalanul, így számomra a legfontosabb, hogy lehetőségeim szerint próbáljak kapcsolatban maradni a magyar kultúrával. Ennek érdekében rendszeresen hallgatom a magyar rádiót, nézem a magyar televíziót, és olvasom a híreket, hogy értesüljek az aktualitásokról. Ez számomra a mindennapokat jelenti, ez által érzem magam jól a bőrömben. Bizonyára sokan vannak, akiknek ez már magyarkodásnak számít, hiszen nem azért telepedtek új országba, hogy az „odahazát éljék”. De biztos vagyok benne, hogy azokban is, akik minél jobban próbálnak eltávolodni a születéssel örökölt kultúrától, és a felölteni a saját maguk által választottat, megvan az igény a magyarsággal való kapcsolattartás valamilyen formájára. Ugyanakkor megint mások számára az ő (nem)kötődésük, szinte nemzetárulással ér fel. Ennyiféle nézet- és véleménykülönbség mellett viszont nagyon nehéz megteremteni a harmóniát egy közösségen belül, pláné ebben az amúgy is hatalmas területen szétszóródott, maréknyi diaszpórában.

Mit tehet egy helyi egyesület, amely úgy kell tagokat megtartson, és lehetőleg újakat toborozzon, hogy programkínálatával mindenki ízlését kielégítse: azokét, akik az egyesületek legfontosabb feladatának a magyar ünnepek megülését tekintik, azokét, akik főként magyar bulikra vágynak, vagy akiknek egy jó magyar étel a mindenük, azokét, akik csupán laza keretek között szerveződött magyar társaságra vágynak? És akkor az életkorról, családi háttérről, hozott élményekről még nem is beszéltünk! Úgy gondolom, a kulcsszó az elfogadás lenne. Elfogadás, mely nem a különbségeken akad fenn, hanem a közös pontokból kiindulva építkezik. Jól emlékszem még, fent említett ismerősöm milyen kitörő lelkesedéssel, gyermeki örömmel ujjongott, mikor először hallott magyar szót új hazájában. Miért is ne lehetne ebből a kezdeti feltétlen örömből kiindulva arra összpontosítani, ami összeköt minket, ahelyett, hogy magyarságunk manifesztálódását méregetnénk, és személyeskedésekkel falakat húznánk egymás közé!

A jól megfogalmazott, építő jellegű kritikának természetesen helye van, sőt szükségszerű is, de változást, amennyiben szükség van rá, csak úgy tudunk elérni, ha őszinte és nyílt kommunikációval, aktívan hozzájárulunk a megújuláshoz. Mert minden egyesület olyan, amilyenek tagjai, tehát már azzal, hogy részt veszünk az eseményeken, elmondjuk, kik vagyunk, és milyen elvárásaink vannak, egy picit magunk képére is formáljuk az egyesületet, ha pedig segítő kezet is nyújtunk egy-egy ötletünk megvalósításához, még közelebb jutunk egy számunkra is tetsző egyesületi arculathoz, ráadásul egészen biztosan bevonzzunk még a környékről pár hozzánk hasonló érdeklődési körrel rendelkezőt.

Bízom benne, hogy a karácsonyi ünnepkör közeledtével soraim nyitott fülekre talál, hiszen ilyenkor mindenki kicsit figyelmesebb embertársai iránt, így kiváló alkalom lehet gyakorolni – egyéni és egyesületi szinten is –, az egymásra hangolódást és egymás elfogadását.

Kívánok mindenkinek élménydús lapolvasást, és szeretetben dús karácsonyi ünnepet, majd pedig nagyon boldog új évet!

Bitay Erzsébet

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME