Ismét közeledik az év vége, és ez újból a számvetésre kínál alkalmat. Mivel a lapunk szerkesztősége megújulás előtt áll, most nem a közelmúlt minket is érintő helyi és nagyvilági eseményeit szeretném felidézni, hanem a Híradó szerkesztésével kapcsolatos tapasztalataimat osztanám meg veletek, olvasókkal.
Minket, akik a SMOSZ megbízásából több mint három éve szerkesztjük a Híradót, szintén az elmúlt időszak áttekintésére szólít egyrészt a naptári esztendő vége, másrészt megbízatásunk lejárta. Annak idején az volt a célunk,
hogy a hagyományos egyesületi értesítőből – az előző főszerkesztő, Újvári Tünde elképzeléseit folytatva – olyan lapot formáljunk, amely jobban tükrözi a mögötte álló közösséget: a svédországi magyarokét, minket. Igyekeztünk –
az egyesületi beszámolók mellett – példaértékű egyéni sorsokat is bemutatni, mivel az egyén mindennapi küzdelmei, megpróbáltatásai, sikerei és kudarcai nélkül nem lehet teljes az önmagunkról megalkotott kép. Próbáltuk továbbá azokat a szellemi értékeket felmérni és közvetíteni, amelyek körünkben könyvek, képzőművészeti alkotások, tudományos eredmények, szakmai teljesítmények formájában választott hazánkban, Svédországban születtek.
Tettük ezt abból a meggyőződésből, hogy mindenkori beilleszkedésünknek két pillére van: egyrészt az önmagunk vállalása (nyelvünkben, kultúránkban való megmaradásunk), másrészt az új környezetünk által támasztott nyelvi, kulturális és szakmai elvárásoknak való megfelelés. A szándékunk az volt, hogy ezt a kettősséget ne a ”kettőzött magány” súlyával közvetítsük olvasóinknak, hanem a kettőzött lehetőség ígéretében. Kisebbségi létünket, helyzetünket nem akadályként, hanem lehetőségként kell ugyanis megélnünk a maga látszólagos ellentmondásaival együtt, akár eleve beleszülettünk a kisebbségi sorsba, akár ”csak” az emigráció vállalása révén szakadt ránk, vált sorsunkká.
Ti, akik szerzőkként, interjúalanyokként részt vettetek lapunk elkészítésében szintén érezhettétek, hogy nem az éppen soros szerkesztő megkeresésére írtok, hanem a felkérést valójában itteni közösségünk fogalmazta – és fogalmazza
továbbra is – meg. Remélem, hogy az új szerkesztőség éppoly megértő hozzáállásra talál majd a részetekről, mint amit mi tapasztaltunk.
Bevezetőmben azt írtam, hogy a lapszerkesztéssel kapcsolatos tapasztalataimról szeretnék beszámolni, vallani; írás közben azonban rájöttem, hogy a tapasztalatok tulajdonképpen élmények: a veletek, mindannyiatokkal végzett közös munka felemlő, szép élménye.
Köszönet érte mindőtöknek!
Sántha Ferenc