(2021. július 10. – november 7.)
„A Göteborgi Művészeti Múzeum az első olyan svédországi múzeum, amely büszke arra, hogy egyéni kiállításon mutatja be Sandra Mujingát. Több különböző médiumban dolgozva – beleértve a szobrot, a textil- és mozgóképet – művészete a következő témákat dolgozza fel: a felügyelet, a láthatóság és az alternatív valóságok.
Misztikus karakterek találkoznak velünk Sandra Mujinga művészetében. Magasra felkerekedett lények, világos identitás és kifejezett szándék nélkül. Lehetnek akár időutazók egy másik dimenzióból. Az egyszerre ismerős és idegen jelenlétükkel lesznek ők a művész emberi test iránti érdeklődésének bejárata, és annak az alkalmazkodási és álcázási lehetőségei.
A tudományos-fikciós műfaj és az afro-futurizmus összekapcsolásával művészete vizsgálja az emberek, az állatok és a technológia közötti relációkat. Ez is megkérdőjelezi annak a világnak a képét, ahol az ember tekinthető mértéknek minden szempontból, és ha vannak más, előnyösebb perspektívák, ami oda vezethet, hogy új betekintést, megértését nyerjen az emberi létezés.
Sandra Mujinga különböző kulturális területeken aktív és sokféle kifejezésből merít inspirációt. A hagyományos kézműves és a digitális technológia iránti érdeklődéssel, sokoldalú vizuális nyelvvel dolgozik. A művészettörténeti eszmék és ideálok rögzítésével megvizsgálja a racionális gondolkodási határokat, és feltárja az új módszereket a test, az identitás és a képviseletről való gondolkodásra.
Sandra Mujinga (szül. 1989-ben Gomában) egy kongói-norvég művész, aki Oslóban és Berlinben él és dolgozik. 2010–2015 között a Malmői Művészeti Főiskolán képezte magát, 2014-től a Bécsi Művészeti Akadémiához is kötődik. A közelmúltban egyéni kiállításokkal volt jelen a Vleeshal Kortárs Művészeti Központban, Hollandiában, a Kunstverein-ben Hannoverben, a bergeni Kunsthallban, a Croy Nielsenben Bécsben és a Magenta Plainsben New Yorkban. 2021-ben a művésznő egyéni kiállításokkal van jelen a londoni The Approach-ban és a New York-i Svájci Intézetben.”
Olvasom a kiállítás brosúrájában, miközben a kiállítási reklámokból már ismert installációi felé haladok. A zöld fénnyel megvilágított, impresszív kompozíció címe: Libwa, Moko és Nkámá. Az afrikai származású művésznő két kiállított művének egyike. Kék farmer anyagból készült, szilárd, láthatatlan vázra. Az első gondolatom az ijedtség a három csuklyás óriás láttán. Ott álnak vészjóslóan a térben. Nem lehetünk biztosak sem az identitásukban, sem a szándékaikat illetően. Nevük hétköznapi, vagy talán mitologikus? Arctalanok. A ruhák nyílásaiba vörös anyagot illesztett a művésznő. Ezek az előbukkanó fényes foltok a védekezés, az agresszió és a kiszolgáltatottság gondolatait ébresztik bennünk.
„A szoborcsoport fizikailag ellenáll a digitális identifikációnak, egy olyan időben, melyet egyre magasabb szinten jellemez a biometrikus technika, mint például az arcfelismerés, a szivárványhártya szkennelése, hang, vagy ujjlenyomat ellenőrzése. Történelmileg milyen jelentősége volt egy individuum számára, hogyha meglátták, vagy félretekintettek mellette? Mi lesz a jelentősége ennek a jövőben? Egy digitális világban az választás, hogy rejtve maradjunk, ne lássanak meg, talán egy túlélési stratégia lesz majd.” […] A művet zöld fényben látjuk, amely emlékeztet bennünket a zöld képernyőre, amely gyakran a mai kép és filmgyártás alapja. Valóságunkra alkalmazva lehetőséget adhatnak arra, hogy digitálisan megváltoztassuk a környezetünket, hogy el tudjunk rejtőzni, vagy kitartsunk.” Írják a kiállítás rendezői.
A másik mű megtekintéséhez egy leplekkel elsötétített teremrészbe kellett belépni. Címe: Flo (áramlás) 2019, hologram. „A műben szereplő figura Sandra Mujinga egyik ruháját viseli. Kiindulópontja a művésznő fekete női test iránti érdeklődése, hogyan lehet azt megváltoztatni, megmutatni vagy álcázni. A Flo egy olyan mű is, amely vizsgálat alá veszi a testünk és az online jelenlétünk közötti viszonyt. Hogyan néznek ki az »alteregóink« és az »avatarjaink«, vagyis az ember és a technológia közötti viszony?
A hologramon keresztül egy vizuális folyamat részesei leszünk, ahol az emberi test állandó változáson megy keresztül. A szilárd és összetartó identitás hiányán keresztül vizsgálja a lehetőséget, hogy elkerüljük a felügyeletet és a kiszolgáltatottságot.”
