Beszélgetés Widengård Krisztina festő- és grafikusművésszel
Widengård Krisztináról a Híradó olvasói számára már régóta ismert Ove Berglund legújabb fordítása kapcsán hallottam. Ove, akit a magyar költészet szerelmeseként tartunk számon, nemrég a magyar gyermekirodalom egyik klasszikusának, Lázár Ervinnek egyik könyvét fordította svédre. A tavaly megjelent könyvet Widengård Krisztina illusztrálta, színesen, játékosan és mégis komolyan, gyermeki lélekkel, és mégis messzemenően absztrahálva. Rögtön felmerült bennem a kérdés: ki lehet ez az illusztrátor?
Widengård Krisztina
– Ki vagy te, Widengård Krisztina?
– Festő és grafikusművész vagyok. Gyerekkorom óta verseket is írok. Az utóbbi években sokat fényképezek.
Az említett könyvet, Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó című meséjét, együtt fordítottuk svédre Ove Berglunddal, és én is illusztráltam. A könyv 2010 novemberében jelent meg "Koltrasten och pojken" címen a Brända Böcker kiadónál, Stockholmban.
Ovénak egyébként eszébe sem jutott volna Lázár Ervint fordítani, ha nem keresem meg a majdnem kész fordításommal. Kértem, tegyen bele egy kis Lázár Ervin-féle kedves mackósságot a szövegbe, ami remekül sikerült. Ove elvarázsolta a szöveget; szerintem jó lett a fordítás.
Aztán kértem, hogy a kiadója jelentesse meg a könyvet. A layout-ot magyar grafikai formatervező, Georg Lulich készítette, aki műteremszomszédom volt Uppsalában.
– Kérlek, beszélj egy kicsit bővebben magadról a Híradó olvasóinak. Tehát képzőművész vagy, de az irodalom is érdekel, valamint a magyar és svéd irodalom, kultúra közeledése, közelítése. De hogyan kerültél Svédországba? Honnan, kitől származik tehetséged?
– 1980-ban vándoroltam ki Magyarországról Svédországba. Svéd férjemet Budapesten ismertem meg. Ingmar kiválóan beszél magyarul. Az első svéd állomásom Göteborg volt. Másfél év Göteborgi tartózkodás után Uppsalában éltünk 27 évig. 2008 decemberében költöztünk vissza Göteborgba - ez szinte új startnak tekinthető az életemben.
Utoljára, akril
Magyarországon orvosi egyetemet végeztem, mégpedig Budapesten. Tulajdonképpen a papám álma volt, hogy kutató legyen, de ezt az álmát rajtam keresztül, bennem szerette volna valóra váltani. Ő, Réber László, ugyanis autodidakta grafikusművész volt. Mondhatni, önhibáján kívül autodidakta, mivel a fiatal éveit a II.világháborúban, majd szovjet hadifogságban töltötte; összesen több mint 7 év ment rá erre az életéből. 1948-ban, 28 évesen szabadult a szovjet hadifogságból.
A képzőművész géneket két oldalról kaptam: egyrészt tehát édesapámtól, de anyai nagyapám is nagyon szépen festett, és édesanyám, Almássy Katalin, eleinte rajzfilmesként, később divattervezőként dolgozott.
A magyar orvosi diplomám svéd honosítása után 1988-ban hátat fordítottam ennek a pályának, és azóta elsősorban festészettel foglalkozom.
– Nagyon erős és nagyon igaz lehetett benned az alkotás vágya, a színekben, formákban, tehát képekben való gondolkodás és kifejezés késztetése ahhoz, hogy egy hosszú, nehéz képzést félretéve pályát változtass…
– Szeretek kísérletezni az anyagokkal, technikákkal. Egyfolytában tanulok.
Rajztanfolyamra még Magyarországon jártam; grafikai technikákat többek között Hasse Hasselgren grafikusművésztől tanultam Ålstában.
Il mondo di Colombine, viaszkréta
– Nemrég azt hallottam egy fiatal költőnőtől, hogy az alkotás, a mondanivaló megfogalmazásának, kifaragásának és végül kimondásának a kényszere állandó szenvedést okoz a művészléleknek. Igaz-e ez a képzőművészetre is?
– Amit egy költő mond, azt nem lehet általánosítani még a költészetre sem. Így az én tapasztalatom a képzőművészeti alkotási folyamatról sem általános érvényű.
A "flow" állapot az, ami a kreativitásnak kedvez; ezt az állapotot a művész tudatosan megalapozhatja - ha úgy tetszik szenvedéssel. Részemről inkább jó zenét hallgatok.
Egy akár pozitív, akár negatív, de mindenképpen megrázó, szokatlan élmény beindíthatja az alkotó folyamatot. A tudatos és a tudatalatti "együttműködéseként" születik a mű.
– Beszélj nekünk kiállításaidról, ars poeticádról, kedvenc saját művedről és példaképedről!
– 1988 óta állítok ki, főleg festményeket és grafikát, de installációt is.
Önálló kiállításom volt pl. 1994-ben az Aguéli múzeumban, Salában, aztán 1999-ben a Galleri Strömbomban, Uppsalában, majd 2001-ben a Galleri Herában, Stockholmban. 2002-ben volt egy installációm az uppsalai dómban Rudbeck emlékére, "Rudbeck és a halál" címmel. (Olof Rudbeck az uppsalai orvosi egyetem professzora volt az 1600-as évek második felében; ő építtette az uppsalai anatómiai színházat, a Gustavianumot, és ő fedezte fel a nyirokkeringést – a szerk.) Egyik kedvenc festményem a "Sist" (Utoljára), amely a Rudbeck-installációm része volt.
Homokszőnyeg, gouache
Festészetemben a színek a legfontosabbak, és a formák ritmusa. Egyfajta néma zene, egyszeri előadásban. Kedvenc festőm Paul Klee.
Művészeti mottómat Kosztolányi ihlette; szerinte a vers a közös anyanyelv. Ha ezt a gondolatot folytatom, akkor a képzőművészeti mű a közös vers. A képek a szavaknál távolabbra vezetnek vissza az időben. A kép hatalmas erőforrás lehet, amely az idő és a tér határaival dacol.
– Közhelynek tűnő kérdés, de természetesen tevődik fel mindenkiben: mennyire könnyíti illetve nehezíti képzőművészi karriered az, hogy édesapád nagy grafikus volt? Hogyan viszonyulsz, kapcsolódsz édesapád életművéhez?
– 2001-ben meghalt édesapám, és rámszakadt az, amire soha korábban nem gondoltam: a Réber László-hagyaték. Egy nagy művész hagyatéka, amit lassan 10 éve, hogy tőlem telhetően gondozok. (Réber László (1920-2001), grafikusművész, többek között számos Janikovszky Éva- és Lázár Ervin-könyv illusztrátora – a szerk.)
Szerencsére nagyon szeretem a papám rajzait, élvezem az ezekkel való foglalkozást, szkennelést, rendszerezést. Olyan rajzokra bukkanok rá ma is, amiket még soha nem láttam. Sok érdekes embert ismertem meg a papám művészi hagyatékával való munkám során.
A Koltrasten och pojken,Lázár Ervin meséje svédül a
http://brandabocker.webs.com honlapon vagy
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótpostacímen rendelhető meg
Örülök, hogy az utókor legalább posztumusz egyre inkább felfedezi Réber László életművének többi részét is, nemcsak illusztrációit.
Ami időrabló, az az adminisztráció. Ezt kellene valahogy csökkentenem. Néha részegítő gondolat, hogy csak én tudok mindent; ugyanakkor szeretném, ha valaki átvenné, illetve valakik részben átvennék, és folytatnák az általam elkezdett munkát. Erre van remény Székesfehérváron, ha létrejön a tervezett állandó Réber László kiállítás.
Ami épp aktuális, azt említem: idén júniusban megjelent a Korrajz 1971-1974 című könyv. A papám szatirikus rajzai az Élet és Irodalomban, az ÉS-ben jelentek meg a 70-es években, de könyv formájában csak most. A könyv az ő terve volt - halála után találtam meg a dossziét a címlaptervvel. 2005-ben megkértem Wehner Tibort, hogy írjon tanulmányt a rajzokhoz, aztán kiadót kerestem - a negyedik el is vállalta. A kiadónak azt a grafikai formatervezőt - Hübner Teodórát, Dorkát - ajánlottam, aki évek óta szerette volna elkészíteni a munkát. Szép lett a könyv.
– Kedves Krisztina, köszönjük a beszélgetést, és kívánunk neked erőt, kitartást édesapád fantasztikus hagyatékának feldolgozásához; nem kevesebbet saját életművednek folytatásához, kiteljesítéséhez, valamint a további magyar-svéd hídépítő munkához!
Kiegészítés: (ez a beszkennelt könyvborító mellett lesz)
Lázár Ervin meséje svédül, a
Koltrasten och pojken (többek között) a
http://brandabocker.webs.com/ honlapon vagy
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótpostacímen rendelhető meg.