A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

„A világ - minden rossz ellenére - gyöngyörű tud lenni” - Beszélgetés Bödy-Eklund Gyöngyi festő- és fotóművésszel

Bödy-Eklund Gyöngyi

 

Kedves Gyöngyi! Stockholmban a tavalyi Szent István-napi emlékműsort megelőzően láthattuk munkáidat a Magyar Házban. Hol és mikor kezdtél képzőművészettel foglalkozni? Kik voltak a mestereid?


Azt hiszem a legelején kell kezdeni az élettörténetemet, ha csak dióhéjban is, ahhoz, hogy a kérdésre teljes értékű választ adhassak. 1958-ban Budapesten születtem, művészcsaladban. A szüleim Bödy Oszkár és B. Várdeák Ildikó kerámikus iparművészek, akik éjjel-nappal dolgoztak. Így a testvéremet és engem az anyai nagyszüleink: Várdeák Ferenc festőművész és rajztanár és V. Erdélyszky Jolán festőművész nevelt fel. Gyakorlatilag amint a kezembe tudtam fogni a ceruzát, természetes időtöltésem, hobbim, kifejező eszközöm lett a rajzolás. Nem voltam csodagyerek, csak éppen beleszülettem ebbe a speciális helyzetbe. És a rajzolást, festést nem csináltam egyedül. Mellettem tanult festeni nagymamámtól a legkedvesebb barátnőm Petőné Szentes Ilona, aki családjával Bécsben él. Amikor Budapesten, a Várban Tamás György segítségével a külföldön élő magyarok kiállításán résztvettem, a barátnőm is gyöngyörű rajzokat állított ki. Hat évesen az általános iskola kezdete előtti évben Budapesten rajzversenyt nyertem. Erre mind a mai napig igen büszke vagyok, és igen nagy hálával gondolok nagymamámra, aki többek között ehhez hozzásegített. Az általános iskolám egy teljesen hétköznapi, de nagyon jó iskola volt, ahol a rajztanárnőm gyorsan felismerte a tehetségemet. És Szabados Magdi néni mindent elkövetett, hogy buzdítson. Rengeteget segített az önbizalmam növelésében. Budapesten a Magyar Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolaban érettségiztem 1977-ben. Mivel ott iparművészetre koncentráltunk, ezért rengeteget rajzoltunk, és a festés háttérbe szorult. De akkorra már szokásommá vált, hogy bárhová mentem, vittem magammal az ecsetet. A téma természetesen kínálta magát. Például az esti Budapest rendkívül szép. A családalapítás előtt sokat sikerült festenem. Utána a Magyar Állami Pénzverőben két évig tanultam Nagy Józsefné Olgánál az ékszerkészítés alapjait. Erre azért volt szügség, hogy a Magyar Iparművészeti Föiskolára bejussak az ötvös szakra. Ebben az időben intenzíven tanultam szobrászatot is. Végül is 1986-ban diplomáztam ötvösként Engelsz József és Pölöskei József tanítványaként. Abban az időszakban is háttérbe szorult a festészet. Itt Svédországban fontos tanácsadóim többek között Carina Wall, Lars Holm, Maya Rygaard és Weikko Kuusola.

 

 

Corsika

 

 


Áttelepültél Svédországba; hogyan befolyásolta a terepváltás művészi felfogásodat, témaválsztásodat, egyáltalán: milyen kihívást jelentett az új környezet?


1986 márciusában jöttem Svédországba, házasság révén. Az országot először a magasból láttam meg - még 1984-ben - az esküvőnk után. Mivel akkor még nem volt egyenes járat, Koppenhágából viszonylag alacsonyan repültünk. Soha nem felejtem el az legelső benyomásomat! A naplementében megcsillantak a délsvédországi tavak, mint folyékony ezüst. És mindenhol csupa zöld. Ez meg is pecsételte hosszú időre a témaválasztásomat. És mivel  itt kristálytiszta a levegő, a színek is sokkal tisztábbak, élénkebbek, mint Közép-Európában. Lapp barátnőm, Ellen Simma Fjellgren festézete döntően befolyásolta az utóbbi idöben a színhasználatomat.


Milyen témák ragadják meg a figyelmedet, honnan gyűjtöd az ötleteket, ihletet?


Ez egy érdekes kérdés számomra. Mivel ebben az országban rendkívül erősen tud sütni a nap, a fény-árnyék hatások egyedülállóak. Gyakori a fából való építkezés. Például Dalarnában, a férjem szülöfalujában, Gagnefben bőven van erre példa. Sajnos, így tűz is könnyen támadhat. És mindenhol rengeteg víz van. Ez mind ihletet ad.

 

 

Antarktis

 

 


Milyen a mai képzőművész közérzete?


Azt gondolom hogy nem mindig a legjobb. Nagyon nehéz a képzőművészetből megélni. Nagyon nagy a konkurencia. Sokszor meglehetősen nehéz olyasmit előteremteni, ami a közérdeklődését igazán felkeltheti. 


Fontosak-e számodra a szűkebb-tágabb környezetedből érkező visszajelzések? Szükséges-e, hogy a művész megértse közönsége esetleges elvárásait, vagy elég, ha öntörvényűen láttatja a világot?


Erről a kérdésről rengeteget beszélgettünk már a grafikus nagynénimmel, Nagyné Várdeák Csillával. Nem találtunk egyértelmű választ. Egyébként a környezet pozitív visszajelzése természetesen sokat jelenthet. Az is eredmény,  ha az én képeim láttán valaki - a reggeli rohanásban -  feljebb emeli a fejét, és így meglátja a napfelkeltét, amit különben elszalasztott volna. Ugyanakkor készülhet olyan alkotás is, amihez magyarázat kell, hogy más is megértse. Én a képeim jó részével szeretném elérni, hogy aki látja, az jól érezze magát, nyugalmat és harmoniát találjon. A képek segítségével vegye észre a szépet a környezetében, és próbálja élvezni. A körülöttünk levő világ - minden rossz ellenére - gyöngyörű tud lenni.

 

 

Tópart

 

 


Kisgyermekes anyaként hogyan tudsz időt, nyugalmas perceket találni az alkotáshoz?


Ez sokszor nagyon nehéz. Számomra a család az első. A Magyar Házban rendezett kiállításom képei két harmadát 2005-ben és azután festettem. 2003-ban meghalt nagymamám. Akkor leszázalékoltak, és egyik svéd barátnőm, Barbro Wallgren bíztatására - mintegy terápiaként - 2004-ben újra kezdtem festeni. És az édesanyám az utóbbi években rendszeresen meglátogat minket, és mi is a nyarak felét Magyarországon töltjük. Így aztán több lehetöségem van arra, hogy fessek. Most az édesanyám vette át a fő tanácsadó szerepét, ami igen fontos számomra.


Hogyan viszonyul egymáshoz a festészet és a fotózás a Te művészi gyakorlatodban, hiszen az eltérő technikák talán más megközelítést, élményfeldolgozást feltételeznek?


A fotózást mint hobbit a dédmamámtól Erdélyszky Endréné Leustach Jolántól örököltem. Újabban pedig kiegészítője lett a festészetemnek. Ha végigmegyek az utcán sokszok akár tíz képre való témát is látok úgy, ahogy annak idején a nagyapám is tette. Ennyit megjegyezni nem lehet, de fényképezni igen. Utána pedig nyugodt körülmények között ihletet meríteni belőlük számomra a legfontosabb.

 

 

Tópart

 

 


Végezetül: mit szeretnél képzőművészként elérni a közeli-távolabbi jövőben? Hol találkozhatunk legközelebb a képeiddel?


Itt Svédországban jelenleg a lakóhelyemen az Upplands Väsby-i ABF segítségével több csoportos kiállításon veszek részt. A továbbiakban pedig szeretnék kiállítani Stockholmban, többek között az Óvárosban, majd Budapesten a Várban (a Koka alapítvány kiállító termeiben), Tamás György segítségével pedig Szentendrén, aztán Petőné Szentes Ilonával Bécsben. És - ha lehetöség lesz rá -  a Házsongárdi temető magyar műemléksírjainak a megmentéséért is újra szívesen részt vennék erdélyi kiállításon.

 

Kérdezett Sántha Ferenc

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. október 24.
Kedves Híradó Olvasók! Örömmel jelentem – bár e mondat olvasásakor mindez nyilvánvalóvá válik –, hogy a Híradó végre újra megjelenik nyomtatásban is! Budapestről írom e sorokat, így az extrém forró, hosszú hőhullámoktól, trópusi éjszakáktól sújtott magyar nyár átvészelése után mondom,…
Tovább
Egy elfelejtett, igaz ember

Egy elfelejtett, igaz ember

Könyvespolc 2024. október 24.
Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti ellenállás elfelejtett hőse Különleges könyvbemutatóra került sor szeptember 19-én, Stockholmban, a Gamla Stanban működő Carlsson könyvkiadó (Carlsson Bokförlag) helyiségeiben. A bemutatót a kiadó szervezte, Hardi-Kovács Gellért: Soós Géza, az 1944. évi nemzeti…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME