EZUTÁN VALAHOGY úgy alakult, hogy itt találtam magam Göteborgban, mint cserediák. Persze e között eltelt pár év, szakmai vizsga, Nyugat-Magyarországi Egyetem (Sopron) formatervező, Pécsi Tudományegyetem szobrász szak, egyetemi élmények, megrázkódtatások és csodák, kollégium, barátok, iskola mellett ilyen-olyan munka, pénzkeresés, éjjeli műszakok, minden volt. Szerencsére valahogy maradt energiám kiállításokon, tudományos konferencián, pályázatokon részt venni. Ez mind valahogy elvezetett az Erasmus ösztöndíj elnyeréséig, és 2009-ben irány Svédország. Göteborgi Egyetem, HDK, kerámia szak. Hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Neki is láttam az önfeledt alkotásnak, azzal a sosem ismert érzéssel, hogy senki nem vár el tőlem semmit, csak azt, hogy csináljam, amit szeretek, és abból a legtöbbet hozzam ki.  

 

 

Mára végzett designer és képzőművész lettem, műhelyem van Majorna-ban 7 keramikus kollégával, irodám a konyhánkban, szabadúszom. Nincs állásom, háziállatom, még hobbim sem. Viszont építem a design márkámat (imreszti), számtalan blog és magazin publikálja a tárgyaimat, évi 10-15 kiállításon, design eseményen veszek részt a munkáimmal, és oda megyek ahol porcelán van.

 

Me time, porcelán, 2011-2012

 

A stílusomra sokan már csak azt mondjak, hogy „esztis”, mindenesetre részemről a feleslegmentesség, tisztaság, őszinteség és játékosság a kulcsszó.

Az alkotással való viszonyom elkötelezett, hullámzó és szenvedélyes. Átlagosan napi 14-16 órát ezzel foglalkozom, ennek megfelelően a kapcsolatunkban minden megvan, ami egy kiteljesedett házasságban, néha látni se akarom, de sose tudom kiverni a fejemből.

 

SZINTE MINDEN MUNKÁMBAN a fizikális folyamat a legfontosabb és legélvezetesebb számomra. Sosem kezdek bele olyan projektbe, aminek már előre tudom a végkifejletét, nem izgat eléggé. Így aztán rengeteg kísérleti projekten dolgozom egyszerre, és egyik-másik kinövi magát, teret követel és életre kel a kezem alatt. E kiszámíthatatlan folyamat során minden elem jelen van, velem dolgozik. Az agyag, a nedvesség, a levegő, az idő, mind kényes harmóniában vagy tökéletes küzdelemben dolgozik össze, és végül a tűz adja azt a végső ölelést, amit túlélve, a kemencéből kilépő földdarab, emberi élettel számolva örökkévalóvá válik. Egyszerű kémia, mégis varázslatos.

Ugyanolyan szeretettel foglalkozom funkcionális tárgyak tervezésével, mint egyedi alkotások készítésével. Ennek ellenére, munkásságom valahogy határmezsgyék élén táncol: ugyan beleillik a design, az iparművészet vagy a szobrászat fiókokba is, mégsem címkézhető fel tisztán és egyértelműen. Noha nagyon sok lehetőségtől határol el ez a besorolhatatlanság, számomra ez nem negatív, így is az enyém.

 

 

HOGY MIK A CÉLJAIM, kérdezi Tibor, és én felpillantok a falamra, ahol a napi teendőim, határidőim mellett ott lóg az „5 Éves Terv”-em, amely, reményeim szerint, bármennyi munka, küzdelem és újratervezés után, elvezet egy olyan élethelyzethez ahol MAJD elmondhatom, hogy:

- a magam ura vagyok és kiegyensúlyozottan tudok koncentrálni a munkámra (mint független tervező, konzultáns és alkotó), az életre, a körülöttem élőkre;

- képes vagyok mindazt a segítséget, támogatást és bíztatást viszonozni, valamint többszörösen továbbadni, legyen az egy bátorító szó, jó szándékú leszidás, egy tál leves, anyagi, technikai segítség…;

- évek munkájával elértem, hogy számít a személyem annyira, hogy igazán nagy dolgokat hozhassak létre.

 

 

TÁRGYILAGOS SZAKMAI CÉLOK: 

- minél több porcelángyárba eljutni, mint Artist in Residence vagy együttműködéssel,

- egy nyilvános szobor, 

- formaterve(i)m gyártásban és forgalomban (a nevemmel persze) neves design cég által, 

Egyelőre mindezt egy PhD, kutatói, vagy doktori pozíció megszerzésével terveztem kezdeni. Hát azt mondják, hogy túl magas célokra törve, elbukva is hallani a győzelem visszhangját zuhanás közben… én mindent megpróbálok.

 

Imre Eszter