A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Példaértékű adakozás - a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon megsegítésére

 
 
„Add, éljünk egymásért és senki ellen, bárhol a földön, de istenközelben.”
 
A fenti sorok Gárdonyi Zsoltnak a Kádár Ferenc versére komponált Magyar énekéből hangzottak el a Dévai Szent Ferenc Alapítvány torockói gyermekotthonának megsegítésére rendezett jótékonysági koncert kezdeteként. Április elsején megtelt a Francia Református templom nagylelkű adakozókkal, akik a Stockholmi Magyar Kamarakórus és barátainak nagyszerű hangversenyét hallgathatták meg. Az elhangzott Bach, Mozart és Kodály művek mellett a műsorban nagy sikert arattak Schumann Gyermekjelenetei, valamint Stellan Sagvik, Henri Dutilleux és Kadosa Pál művei is. 
 
 
A jelenlévők ezen kívül láthatták és hallhatták Mokos Ádám szívhezszóló, fényképekkel színesített élménybeszámolóját is a Torockón önkéntes segítőként eltöltött két hetéről, amiről a Híradó előző számában már olvashattunk. Ádám a gyermekotthon lakóinak és nevelőinek mindennapi megpróbáltatásairól, anyagi nehézségeiről beszélt, és arról, hogy a hétköznapi gondok ellenére a személyzet milyen nagy szeretettel, gondoskodással veszi körül a kis bentlakókat, akiknek így esélyük van arra, hogy a jövőben egészséges felnőttként kezdjék az Életet.
 
Az emlékezetes est ötletgazdája és szervezője Mokos Ádám és Mokos Imre volt, a meghívott előadók pedig örömmel áldozták idejüket, hogy segíthessenek. Köszönet ezért a fellépőknek: a Stockholmi Magyar Kamarakórusnak, a Korall Énekegyüttesnek, Mokos Magdának, Práda Kingának, Sántha Hangának, Both Barnának, Jánky Emesének, Tiglezán Józsefnek, valamint minden szervezőnek és önkéntes segítőnek, s nem utolsó sorban a zömében svéd és magyar közönségnek, akik bőkezűségükkel a torockói otthon nevelőinek a válláról levették a teher egy kis részét.
 
Ha valaki nem tudott jelen lenni ezen a koncerten, de a Dévai Szent Ferenc Alapítványt szeretné támogatni, látogasson el az alapítvány honlapjára www.devaigyerekek.hu , ahol megtalálja a számlaszámot, illetve betekintést nyerhet a Csaba testvér által létrehozott szervezet munkájába, és olvashat arról, hogy a lehetetlennek tűnő álmokat, célokat szeretettel és összefogással csodálatos módon valóra lehet váltani.
 
 
Papp Veronika
 
Tisztelt Stockholmi Magyar Kamarakórus és hangszeres barátai!
Április 9-én megérkezett az Önök által gyűjtött és az alapítvány számlájára feladott összeg, 25 782 SEK. Hálásan köszönjük a támogatásukat!
A torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon gyermekei és munkatársai nevében köszönettel

Karczagi Anna Iringó
 
Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Olvasó! 2023. október 05.
Levél az Olvasóhoz Kedves Híradó Olvasók! Tegnap a Városligetben sétáltam, s feltűnt, hogy a fák nagyrészt még zöld lombkoronájába itt-ott már sárga szín vegyül. „Most a ligetbe bolygok délután […] / Levelük a fák az aszfaltra sírják / és csengenek…
Tovább
Előző életek

Előző életek

Könyvespolc 2023. október 05.
Érzékeny visszafogottság és érzelgősség nélküli érzelmek lebegnek a vásznon, lassan, mindenféle sietség nélkül mesélnek nekünk az életről és a sorsról Celine Song koreai filmrendező debütfilmjében, a Past Livesben, mely a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be figyelemreméltó szakmai és közönségsikerrel.
Tovább
A VARÁZSLATOS SZÍN

A VARÁZSLATOS SZÍN

Képzőművészet 2023. október 05.
A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban Carl Kylberg, Hazatérés, olaj, vászon A meghirdetett kiállítás megtekintését a múzeum állandó anyaga felől kezdtem. Ezért először az emeleti termeket vettem szemügyre. Az egyik ilyen helységbe lépve azon nyomban Carl Kylberg „Hemkomsten” („Hazatérés”) című,…
Tovább
A hazához való ragaszkodás megmarad

A hazához való ragaszkodás megmarad

Portré 2023. október 05.
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain egy beszélgetésem dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével. Ezt a beszélgetést folytattuk most, amikor 2023 áprilisában Magyarországon járt. A köztünk lévő korkülönbség ellenére, jó barátságunkra tekintettel, beszélgetésünk tegező formában…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább

Egyesületek

A Tavaszi Szél ősszel

A Tavaszi Szél ősszel

Közös tökfaragás A Tavaszi Szél Kulturális Egyesületnél szokásunk, hogy iskolai tanításhoz igazodva őszi és tavaszi félévről, valamint téli…
Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

A budapesti Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábbi nevén: Szent István Egyetem) dísztermében gyűltünk össze ünnepélyesen, boldogan és…
A Kőrösi a tångagärdei házban

A Kőrösi a tångagärdei házban

Már amikor befordulok a házhoz vezető bekötőútra, arra gondolok, most hány kaptárt látok majd a kert túlsó végében.…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME