Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről

A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak rá: megtanulni a nyelvet, beilleszkedni és egzisztenciát teremteni magának. Véleménye szerint segítette őt ebben, hogy Svédország mindig bevándorlókkal oldotta meg a munkaerőhiányt: a II. világháború után jöttek az olaszok, utánuk a magyarok, utána pedig a Balkán felől a következő hullám.

Intenzív nyelvtanfolyamra járt és az Ericsson cégnél helyezkedett el. Mindent hajlandó volt megtanulni, amivel munkájában fejlődni tudott. Rendszeresen eljárt minden tanfolyamra, elsajátított mindent, amit ezeken tanulni lehetett. Sokat dolgozott a Volvo autógyár részére különböző fejlesztéseken. Legszívesebben arra a sebességajánló rendszerre emlékszik, amelynek mechanikáját (a „hardvert”) a tempomat elvéből kiindulva ő készítette, a szoftvert pedig a Lundi Egyetem. Bár a gyár, amelynél dolgozott, a túlzottan intenzív növekedés következtében csődbe ment, ő magánvállalkozóként folytatta a munkáját.

Biztosítók és bankok támogatták a sebességszabályozó gyártását, aminek ő is részese volt. Mivel folyamatosan fejlesztették a modellt, egyre nagyobb lett a nemzetközi érdeklődés, még Debrecen is rendelt 20 db-ot tesztelésre. Számos egyéb területen is dolgozott, pl. a pénzhamisítást megnehezítő fémszálas papíron, valamint egy CNC-hengerművön is. Megkeresték, hogy vállalja el itt a váltószekrények felújítását és készítse el az ehhez szükséges digitalizált rajzokat. Először nem akarta vállalni a felkérést, ezért a szokásos órabér kétszeresével tette meg az árajánlatot, hogy biztosan elutasítsák. Azonban élete második véletlen eseménye lett, hogy ajánlatát elfogadták.
Az 1980-as évek elején megjelentek a komputerek – azonnal vett egyet és elkezdett tanulni programozni. Ebben az időszakban kezdett komolyan foglalkozni az infokommunikációs technológiával (telefonok, faxok) is. Részt vett az Ericsson desktop computer ágazatának elindításában (ld. 2. kép), programozott lyukkártyára is. Később automatizációval is foglalkozott, sőt ilyen témában kurzusokat is szervezett. Saját terméke a tudása volt, amellyel többféle fejlesztésben is részt vett, pl. a már említett autóiparban a sebességszabályozóval. Ma tizenkét éve nyugdíjas, Stockholmban él, de szinte ugyanolyan aktív, mint fiatalon. Nyugdíjasként odafigyel a svéd nyugdíjrendszer állapotára is. Említette nekem is, hogy a svéd nyugdíjalap még nem mínuszos, de nagyrészt értékpapírokban van, ami jelentős veszélyt jelent a stabilitásra.
Szép emlékeket őriz a svédországi magyarok összetartásáról, az egyesületi életről. Rendszeresen járt a Magyar Ház egyesületeibe, pl. a katolikus körbe, vagy a színjátszókörbe. Így emlékezett vissza ezekre az időkre:
– A színjátszókörben Szentkirályi Csagával is sokat dolgoztunk együtt, ő színdarabokat fordított svédről magyarra és színpadra állította őket. Később filmek is születtek a sztorikból. Sebestyén Gábor családja is ott volt. Ta­vasszal próbáltunk, májusban előadtuk. Az előadásra a belépőjegyért mindenki lehetőségei szerint fizetett. Az összegyűlt összeget Erdélybe küldtük el, egy gyermekotthont támogattunk. Ez az aktív egyesületi élet a Covidig tartott, utána már nem indult újra. Sajnos Csaga is beteg lett, most Biborka próbálja fenntartani az aktivitást. Mivel az egyesületek működésében az ötvenhatosok kiemelkedő szerepet játszottak, ez egyre nehezebb, mert egyre többen eltávoznak közülük. Pingpongozni még ma is bejárunk egy héten kétszer.
Őrzi magyarságát és anyanyelvét, és véleménye szerint ebben a feladatban a vallás, az egyházhoz, a közösséghez tartozás érzése a legfontosabb tényező. Családi élete a címben olvasható multikulturális közegben telik. Nemcsak a magyar egyesületi programokon vett részt lelkesen. Svédországba érkező fiatalként munkája fáradalmait is sokszor szórakozással pihente ki. Barátaival együtt szívesen járt táncestekre a svéd szakszervezetek által fenntartott olofströmi kultúrházba (Jämshögs folkpark), hetente kétszer. Később ők maguk is szerveztek magyar bálokat, mert szerettek szépen felöltözni és táncolni-mulatni. Ő továbbra is élte a svédországi magyarok társasági életét, illetve szívesen járt Magyarországra is, szabadságait mindig a Balatonnál töltötte, a családtagokkal összegyűlve. Egészen 1971-ig tartott ez, amikor megismerkedett jelenlegi feleségével, azzal a lengyel lánnyal, akivel első látásra egymásba szerettek és máig együtt élnek. Két közös gyermekük született, 1974-ben Tibor, 1984-ben Kati. Ezenkívül van még egy fia, Stefan, aki 1967-ben született és az anyja svéd. Felesége divatáruval foglalkozik, elsősorban fehérneműkkel. Mindketten sokat dolgoztak, de nem a gazdagságért, hanem azért, hogy megteremtsék boldogságukat. Ahogy a gyerekek nőttek, úgy érezték, jobb lenne egy családi házban lakni, ahol kert is van. Később viszont – miután a gyerekek felnőttek – már nagy lett számukra a kertesház. Ismét egy különös véletlen: volt szomszédjuk lakását vásárolták meg.
Fiuk, Tibor történelmet és társadalomtudományt tanult Ausztráliában, ma már hat éve Japánban él, ahol egyetemen tanít (3. kép), japán felesége és családja van. Kati fesztiválmenedzserként végezte el a főiskolát. Mivel gyerekkorától zongorázik és szereti a zenét, munkájában is azt csinálhatja, amit a legjobban tud és szeret. Azóta viszont ápolóként dolgozik, mert vállalkozása a COVID miatt csődbement. Valóban multikulturális családja van. Ebből ered egyéni magyarságszemlélete is, amelyről a következőket mondta:
– Ki a magyar? Az USA-ban van cég, amelyik földrajzilag azonosítja a származást DNS-vizsgálattal 50 dollárért. A lányom is elvégeztette a vizsgálatot. Az eredmény az lett, hogy génjeink 50%-a közép-európai, 10%-a balkáni és sok egyéb mellett van még 11% skandináv gén is bennem. Ez utóbbi elég érdekes, sokat gondolkoztam a magyarázaton. Végül sikerült megtalálnom. A vezetéknevem Csernák (amelynek a jelentése fekete), ez cseh vagy szlovák gyökerekre utal. Ha visszamegyünk a történelemben, eljutunk 1618-ba. Ekkor történt a defenesztráció Prágában, amelynek a harminc­éves háború lett a következménye. Ebben benne voltak a svédek is, akik évekig harcoltak Csehországban is – innen lehetnek a skandináv génjeim. Valóban multikulturális miliőben élek (a feleségem lengyel, a fiam felesége japán), ahol mindannyian kölcsönösen tiszteljük egymást, és nem büszkélkedünk a nemzeti kiválóságunkkal.
Tényleg valószínű, hogy Mihály magyarázata helytálló. Széles körű érdeklődése, olvasottsága és motiváltsága, hogy minden kérdésre megoldást találjon, egyedülálló. Nem véletlenül választott egy Einstein-idézetet jelmondatául: élj a jelenben, becsüld a múltat és légy kíváncsi a jövőre.
A Híradó egy korábbi számában jelent meg egy interjúm Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a Stockholmi Protestáns Gyülekezet felügyelőjével. Erre az interjúra is célzott Mihály a beszélgetéseink alatt, amikor a következőket mondta:
– Gábor szerint nem lehet a svédekkel barátságba kerülni. Én ezt nem így látom. Szerintem lehetséges igazi barátság. Gábor valószínűleg azért érzi másképp, mert ő már egy felnőtt egzisztenciát otthagyva jött ki Svédországba. Én jóval fiatalabb korban kerültem ki és volt időm elsajátítani a svéd „kódokat” és ezekhez alkalmazkodva viselkedni. Ezért azok a svédek, akik régóta ismernek, akik között élek, engem is svédnek tekintenek. A többi svéd, aki nem ismer, még ma is meghallja a beszédemen, hogy máshonnan származom. A nyelvvel nincsen probléma, mert a szókincsem elég ahhoz, hogy gondolataimat svéd szakba öntsem. Ők általában rákérdeznek, hogy honnan jöttem, de én nem mondom meg. Azt szoktam válaszolni, hogy nem árulom el, mert akkor már a nemzeti sztereotípiáik alapján fognak rám tekinteni. Én viszont azt szeretném, hogy engem ítéljenek meg, mint egyén.
Mihály és felesége ma Stockholmban él abban a lakásban, amelyet teljesen felújítottak. A Magyar Ház vezetésére is felkérték, de túl nagy kötöttségnek találta, ezért már nem vállalta el. Ma már teljesen szabadon, a hobbijának él. A pincéjében csinált egy inkubátort, ahol palántákat nevel. Mire eljön a tavasz, ő már nagy növényeket ültet el a kertjében, amely ötpercnyi biciklizésre van a lakásuktól. Ha csak teheti, tavasztól őszig, napkeltétől napnyugtáig a kertben van. Tökéletesen elégedett azzal, amit elért. Egy szerb közmondással köszönt el tőlem, ami a legjobban kifejezi ezt az életérzést: „Nem az a gazdag, akinek sok van, hanem az, aki a kevéssel is megelégszik.”

Búcsúzásképpen interjúalanyomhoz, Mihályhoz szólnék:
– Kedves Mihály! Köszönöm a beszélgetéseinkkel telt órákat, számos bölcs gondolattal és tapasztalattal lettem gazdagabb. Köszönöm azt is, hogy ezeket az olvasókkal is megoszthatom. Remélem, továbbra is kapcsolatban maradunk és rendszeresen beszélgetünk ezután is!

Az interjút készítette: Kálmán Botond Géza
A szöveget rendezte: Csernák Mihály és Kálmán Botond Géza