Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain egy beszélgetésem dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével. Ezt a beszélgetést folytattuk most, amikor 2023 áprilisában Magyarországon járt. A köztünk lévő korkülönbség ellenére, jó barátságunkra tekintettel, beszélgetésünk tegező formában zajlott.

– Előző alkalommal kevés szó esett a családodról. Kérlek, mesélj erről egy kicsit részletesebben!
– Fiam, Gábor 1972-ben születet, akkor, amikor feleségemmel körzeti orvosként dolgoztunk Moldovában, egy Tarkó nevezetű községben. A fiunknak is része volt aztán a munkahelyek változásával együtt járó lakhelyváltoztatásokban. Tordán kezdte az óvodát, ahol ideiglenesen a szüleimnél volt, amikor nekünk szakorvosi vizsgákat kellett tennünk Bukarestben. Azután folytatta Marosvásárhelyen, majd Besztercén az óvodát, ahová mint szakorvos kerültem a megyei kórházba. Az elemi iskolát Tordán kezdte el, majd folytatta Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Ugyanott kezdte el a középiskolai tanulmányait is, a
Székely Mikó Kollégiumban. Több jó barátja volt, akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot.
Sepsiszentgyörgyről mentünk Svédországba, szerencsénkre a fiunk is megkapta a kiutazási vízumot. Az áttelepülés megrázó lehetett számára, hiszen a környezet, a barátok, az iskola, a rokonok, az ismerősök eltűntek az életünkből, és egy mindannyiunk számára ismeretlen társadalomba és nyelvterületre kerültünk, barátok és ismerősök nélkül. Legjobban a barátait hiányolta. Mindezek ellenére soha nem panaszkodott, bár látszott rajta, hogy a környezetváltás nagyon megviseli. De megbirkózott a nehézségekkel és alkalmazkodott az új országhoz. Lettek barátai és sikeresen elvégezte a középiskolát is. Nem akart orvos lenni, mint a szülei, mert irtózott a vértől. Viszont jó kézügyessége van. Szeret és tud javítani, szerelni. Akármilyen javítanivaló van a ház, a lakás, az autó körül, Gábor megoldja, ami nagy segítség a mai drága világban. Beiratkozott a Királyi Technikai Egyetem (KTH, Kungliga Tekniska Högskola) Közlekedéstechnikai Karára, majd az egyetem elvégzése után a SCANIA autógyárba került mint tervezőmérnök, és ott is dolgozik a mai napig. Kipróbálta a szerencséjét Németországban is. Stuttgartban dolgozott egy rövid ideig, majd végül visszatért Svédországba. Az is egy távlati terve, hogy talán Magyarországra költözik, mert ott bizonyára talál magának megfelelő állást.
A felesége, Indira Marosvásárhelyen született, és 1990-ben érkezett Svédországba. Édesapja a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség lelkipásztora volt 32 éven át, és még most is besegít az egyházi munkába. Indira fogorvosként dolgozik, de tanult két évig archeológiát is. Indira és Gábor házasságában két fiú született: a nagyobbik fiú, Márton Péter 2002. március 10-én, a kisebbik gyermek, Hunor Ádám, két évvel később, 2004. március 27-én. Márton (Marci) unokánk ugyancsak a KTH-n végzi a második évfolyamot, Hunor pedig az idén érettségizett. Mindannyian kitűnően írnak és olvasnak magyarul és svédül. A családban csak magyarul beszélünk, vigyázva a helyes magyar szóhasználatra, kifejezésekre.
Gábor fiam és Indira is tagja volt az akkor jól működő cserkészetnek, majd alapítói voltak egy másik ifjúsági szervezetnek, a SOMIT-nak, valamint a stockholmi gyermekjátszóháznak. Rendszeresen járnak minden magyar rendezvényre, és ahol tudnak, segítenek, de lelkes tagjai a stockholmi magyar protestáns gyülekezetnek is.

 

"A cél egy egységes Nagy Románia megteremtése volt homogén román lakossággal, természetesen az ő vezetésével, valamint a néppel, amely őt, a „Kárpátok Géniuszát” imádja, isteníti."

 

– Kanyarodjunk vissza még egyszer a múltba! Hogy élted meg magánemberként Nicolae Ceaușescu diktatúráját? Valóban olyan rossz volt, mint azt a történelemkönyvek ma leírják?
– A Ceaușescu-korszak a kommunizmus terméke. Egy személyi kultusszal átitatott diktatórikus rendszert csak a kommunizmus tud kitermelni. A kommunizmus alaptételeire épülő, utópisztikus elképzelésen alapuló társadalmi rendszert egyetlen kommunista államban sem tudták megvalósítani, mindenütt a diktatúra különböző formáiba torkollott. A sztálini Szovjetunió volt a minta. Sztálin halála után a diktatúra Hruscsov által kezdeményezett enyhülése bekövetkezett minden európai szocialista országban, kivéve Albániát. Kínában, Észak-Koreában, Vietnámban viszont tovább folytatódott, sőt kegyetlenebbé vált. Egyetemista voltam (1966), amikor a régi sztálinista vezetőket leváltották, és bennünk, fiatalokban felébredt a remény, hogy talán lesz egy új, elfogadhatóbb élet. Az új vezetők egyike Nicolae Ceaușescu volt, aki a maoista Kínát és Kim Ir Szen Észak-Koreáját tekintette példaképének, és visszahozta az egyszemélyi diktatúrát. Minden ellenállást eltaposott. A gazdaság igen rosszul ment, sokan az éhezés küszöbére kerültek. A termékek rossz minőségűek, külföldön eladhatatlanok voltak. Nemhogy tiltakozni nem lehetett, de a vezetővel ellentétes véleményt sem lehetett elmondani, sőt gondolni sem. A lakosság ellenőrzését és megfé­lemlítését a titkosrendőrség, a hírhedt Securitate tartotta kézben, amely úgy működött, mint egy állam az államban, közvetlenül Ceauseșcu parancsnoksága alatt. A miniszterek, a bíróságok, a rendőrség, a hadsereg, az állami hatóságok mind a Securitate ellenőrzése alá kerültek. A reménytelenség, az egymással szembeni bizalmatlanság és félelem vette át a hatalmat. A Securitate kiterjedt besúgó hálózatot épített ki, és majdnem mindenkit igyekezett vagy rábeszéléssel, vagy erőszakkal a szolgálatába állítani. Mindezekhez hozzájött a román nacionalizmus, a kisebbségek elleni gyűlölet szítása, elsősorban a magyarellenesség. Félő volt, hogy a magyar nyelvű oktatás teljesen el fog tűnni. Hasonlóan történt a magyar egyházakkal (római katolikus, református, evangélikus, unitárius) is, ahol szintén számos besúgó volt.
A cél egy egységes Nagy Románia megteremtése volt homogén román lakossággal, természetesen az ő vezetésével, valamint a néppel, amely őt, a „Kárpátok Géniuszát” imádja, isteníti. Az ember hihetetlen nagy alkalmazkodási képességekkel rendelkezik. A hétköznapi ember igyekezett megteremteni a betevő falatot, dolgozott, amit lehetett, nem beszélt őszintén senkivel, mert nem lehetett tudni, ki a besúgó. Mindenki tudta, hogy mit kell nyilvánosan mondani bármiről, ami szóba jött, függetlenül attól, hogy mit is gondol. Így – ha kis szerencséd volt – elkerülhetted az atrocitásokat, de a nincstelenséget, a reménytelenséget, a bizalmatlanságot és a bezártságot ki kellett bírni.
A szakmában végzett munkámat nehezítette az Abortusz-törvény, amelyet 1967-ben vezettek be. Az illegális abortuszok következményei sok fiatal nő halálát vagy szervi betegségét okozták. Az orvosi munkát a Securitate és a rendőrség ellenőrizte. Sok orvos és nővér került börtönbe ártatlanul, akiket illegális terhességmegszakítással vádoltak.
Ez csak egy igen vázlatos leírása annak, ami a tényleges helyzet volt. Minden részletét tovább lehetne boncolgatni, de szerencsére azok az idők elmúltak. A gyógyszerek, fertőtlenítő szerek és más orvosi eszközök hiánya állandósult. Sokszor a kórház meleg- és hidegvízellátása sem volt biztosított. Mikor ezt az életmódot sikerült elhagyni és Svédországba kerülni, óriási változást, számomra hihetetlen különbséget tapasztaltam.

 

"A kommunizmus alaptételeire épülő, utópisztikus elképzelésen alapuló társadalmi rendszert egyetlen kommunista államban sem tudták megvalósítani, mindenütt a diktatúra különböző formáiba
torkollott."

 

– A diaszpóralét megélése mennyire nehéz lelkileg?
– Minden diaszpórába került személynek meg kell küzdenie a lelkiismeretével. Sokszor gondolkodik az illető azon, helyes volt-e elhagynia a hazáját és idegenbe, egy ismeretlen országba menni. Ha legalább elfogadható életkörülményeket tud teremteni, idővel megszokja a diaszpóra életet és alkalmazkodik a körülményekhez. De a hazájához való ragaszkodás megmarad, és mindig gondol arra is: vajon milyen sorsom lett volna, ha otthon maradok?

– Most néhány témáról beszéljünk csak röviden, a lényegre koncentrálva! Említetted az orvosi munkát. Milyen különbségeket tapasztaltál a svéd és a román egészségügy között?
– A román és a magyar egészségügy jelenleg majdnem egy szinten van felszerelés és szervezés tekintetében. A felkészültségben viszont én úgy látom, hogy a magyar orvosi egyetemek a képzésben és a szakosodásban jobbak, mint a romániaiak, a végzősök is ezt tanúsítják. A magyar orvosi oktatás mindig német-angolszász befolyás alatt volt, a román a francia iskolát követte. Jelenleg mindkét országban az amerikai és az angol irányvonal dominál.
A svéd egészségügy nagyon jól felszerelt, a gyógyszer és más segédeszközök ellátottsága sokkal jobb, mint a magyar vagy a román. Az oktatás amerikai-angolszász orientáltságú. Sokat adnak a kutatásra. Ezzel szemben az orvosi munka Svédországban egyszerű szakmunka, a magyar és talán a román orvosok is inkább hivatásnak tekintik tevékenységüket. Sokkal több az empátia, a pácienssel való együtt­érzés is, mint nyugaton.

 

 

– Beszéltünk arról is, hogy a jövő egyik fontos pillére a család. Hogyan látod a gyermekvállalás kérdését?
– Én úgy látom, hogy Svédországban még mindig nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint más nyugati országban, de a szülés időpontja egyre magasabb: már 30 év fölé tolódott. A helyzet hasonlít a magyarországihoz, habár a gyermekvállalási kedv Magyarországon alacsonyabb, mint Svédországban. A magyar családokban is a karrier az első, és csak azután jöhet szóba a gyermekvállalás, így magyar földön is kitolódott a szülési időpont 30 éves kor köré. A magyar lakosság létszáma továbbra is csökken, habár a csökkenés sokat lassult az utóbbi 10 évben, hála a példamutató magyar családtámogatásoknak. A svéd társadalom viszont lassan továbbra is növekszik, de nem a születések számának növekedése, hanem a nagyméretű bevándorlás miatt.

 

"A svéd gyermeknevelésben fontos az egyéni fejlődés támogatása, de inkább csak 18 éves korig segítik a fiatalokat."

 

– Szorosan kapcsolódik a család témájához a gyereknevelés kérdése is. Mi a véleményed erről?
– A gyermekvállalást családtervezés előzi meg, ami mindkét fél együttes akaratán alapul. A fogamzásgátlás korlátlan lehetőségeinek kihasználásával elég könnyen meg lehet tervezni, be lehet ütemezni a terhességet. Ha ilyen jól megfontolt tervezés után gyarapodik a család, akkor a gyerekkel/gyerekekkel törődnek is. A kicsi gyerekeket a család neveli, bensőséges körülmények között, nagy törődéssel, a társadalom által nyújtott támogatások kihasználásával. Később – mivel a szülők dolgoznak – a bölcsődétől kezdve tulajdonképpen az állam folytatja a nevelést az intézményei keretében, de már kisgyerekkortól egyre több teret adnak a gyermek egyéni fejlődésének alakulásához. A gyermeknevelésben nincsen helye sem a családban, sem a nevelési intézményekben a kényszernek vagy a törvény által igencsak tiltott testi és lelki fenyítéseknek. Inkább rábeszéléssel, érvekkel győzik meg a gyermeket a helyesnek tartott útról. Igen kemény törvények biztosítják a gyermekek jogait. A családi nevelésbe azonnal beleszólhatnak a szociális intézmények, amint jelentést kapnak arról, hogy a gyermek családi környezete nem felel meg a követelményeknek. A gyermeket emiatt akár el is lehet venni a szülőktől és nevelőszülőkhöz adni. Elv az is, hogy a gyerek saját maga fejlessze ki ítélőképességét, és saját maga irányítsa fejlődését. Elégnek tartják azt, amit az iskolában kap egy gyerek, és nem motiválják arra, hogy többre törekedjék. Szeretik a gyereket, a gyermekeiket, de általában csak addig támogatják őket amíg el nem érik a nagykorúságot. Ezt a törvény 18 évben szabja meg, azaz ekkor válik valaki szavazóképessé és választhatóvá. Ezzel szemben a gyakorlatban sok család elvárja, hogy a gyerek már 16 éves korban önállósuljon, és a saját lábára álljon. Az 1980-as években az volt a hivatalos álláspont, hogy a gyerek mielőbb legyen önálló és tanuljon meg megállni a saját lábán. Ehhez az állam 16 éves kortól segélyt is adott, házbérre, tanulásra. Ez azonban legtöbbször nem működött, mert például az önellátásra nem voltak felkészülve. Ezért ennek a generációnak nagyon sok tagja elkallódott és még a családjától is elhidegült.
Ez a szemlélet viszont kezdett az utóbbi időben visszaszorulni, mivel mára a helyzet változott. Tandíj a svéd és uniós állampolgároknak nincs, de van tanulmányi kölcsön. Ez hasonló a magyar diákhitelhez, azonban a célja más, a tanulmányok alatti megélhetést biztosítja. Ennek egy része vissza nem térítendő (ezt önmagában is fel lehet venni), de a többit vissza kell fizetni. Egy ötéves egyetemi képzés alatt akár félmillió koronás tartozás is felhalmozódhat. A munkába álláskor elkezdik levonni a tartozást. Van egy minimális levonás, de fizethető magasabb törlesztés is. Ezt a levonást addig folytatják, amíg a tartozás kiegyenlítésre nem kerül – akár még nyugdíjas korban is. Ezért ma a fiatalok többsége tanulmányai alatt is otthon marad a családjában.

 

"Keverednek a svédek a bevándorlókkal is, de főleg egy más kultúrkörből érkezett társsal nem szokott tartós lenni a kapcsolat, interkulturális konfliktusok miatt."

– Mint mondtad, a svéd családmodell a gyereknevelés kérdésében változott. Mi a helyzet a hagyományos családi szerepekkel?
– A hagyományos szerepek megfigyelhetők, de nem olyan erősek, mint például az afrikai-ázsiai bevándorlók között. A svéd családban 18 éves korig fizet az állam úgynevezett gyereksegélyt. Ám – mint mondtam – a kapcsolatra az eltávolodás jellemző: vállaljon a gyerek magáért felelősséget. Gyakoriak a válások, vagy a párkapcsolatok felbomlása és újak alakulása. Emiatt sok a féltestvér, fél-rokon és nem kap a gyerek megfelelő apa- és anyamodellt. Keverednek a svédek a bevándorlókkal is, de főleg egy más kultúrkörből érkezett társsal nem szokott tartós lenni a kapcsolat, interkulturális konfliktusok miatt. Ráadásul fokozza a nehézségeket, hogy a keresztény ember szekularizált, elkülönül sokak életében a mindennapi élet és a vallás. Egy mohamedán vagy egy hindu viszont a mindennapjait is a vallása előírásai szerint éli. Ez is sok konfliktus forrása egy vegyes kapcsolatban.

 

"A svéd gyermeknevelésben fontos az egyéni fejlődés támogatása, de inkább csak 18 éves korig segítik a fiatalokat."

 

– Sok témát nem érintettünk még azok közül, amelyekről beszélni szerettünk volna. Azonban nagyon elszaladt az idő, ami mindig megtörténik egy élvezetes beszélgetésben. Köszönöm, hogy rám szántad ezt az időt. Tekintettel arra, hogy holnap még hosszú, programokban gazdag nap vár rád, nem használnám ki türelmedet és energiáidat. Nagyon örülök annak, hogy olyan emberrel beszélgethetek ezekről a kérdésekről, akinek nemcsak személyes tapasztalata van, hanem magyarként is büszkék lehetünk rá. Büszkék arra, hogy példát mutat, hogy hogyan lehet sikeresnek lenni és magyarnak maradni, bárhova vigyen is az élet. Most megköszönöm neked ezt a beszélgetést, és nagyon várom a mielőbbi újabb találkozást, amikor innen folytatjuk majd tovább.

Folytatása következik!

 

"Mikor ezt az életmódot sikerült elhagyni és Svédországba kerülni, óriási változást, számomra hihetetlen különbséget tapasztaltam."