A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

2019-es központi programok a SMOSZ-ban

Januárban Aranycsapat címmel Kű Lajos kezdte az előadások sorozatát. A turné január 25–február 2. között zajlott Ez idő alatt összesen nyolc egyesület fogadta és hallgatta végig a nagyon érdekes előadássorozatot, mely ez úttal Stockholmból indult és Malmőben ért véget.

Az 1848. március 15-i zenés megemlékezés vendégei voltak Tóth Aliz, Kiss Karolina és Király Adrián színészek. Svédország délebbi részein működő hét egyesülete fogadta a színvonalas és nagy sikerű előadást.

Május 03–13. között Csomor Csillát láttuk vendégül, aki élethű előadásával Déryné Blaha Lujza életét mutatta be, amit sok tapssal köszönt meg a hálás közönség. Malmőtől Stockholmig összesen kilenc előadással gazdagította az egyesületek életét.

Szeptember 13–18. között Marosán Csaba, a kolozsvári színház tagja Humor az irodalomban címmel nyújtott maradandó élményt  Jönköpingtől Malmőig az öt fogadó egyesületben megjelent közönségnek, akik állva tapsolva köszönték meg az előadást.

Október 2-án kezdte a Prömier Színház Göteborgból indulva a tíz városon keresztül futó turnéját. Pleskó Szimonett, Lőrinc Veronika és Kristóf Dániel színészek fiatal temperamentummal tolmácsolták saját zenés színdarabjukat. A sok-sok ismert slágerrel fűszerezett Feszültség Nő című előadásnak nagyon nagy sikere volt.

Az év utolsó központi programja a nagyon népszerű november 30–december 9-ig tartó Mikulás műsor.

Pesti Színház művészei Lassán Evelyn vezetésével hozzák el a kicsiknek a Mikulás hangulatát, mutatják be az anyaországi szokásokat Malmőtől Uppsaláig.

Szeretném megköszöni az egyesületi vezetőknek és szervezőknek  a zökkenőmentes, baráti  együttműködést, hiszen csak így, közösen tudunk színvonalas SMOSZ programokat szervezni.

 

Rosenheim Ilona programszervező

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. december 14.
Kedves Híradó Olvasók! Most már igazán itt van a legsötétebb évszak, de közeleg a karácsony és a téli napforduló is, amikor lassan győzedelmeskedik a fény a sötétség felett. Készíthetjük az adventi koszorút is, hiszen hamarosan meggyújthatjuk rajta az első gyertyát.…
Tovább
A Világfa

A Világfa

Könyvespolc 2024. december 14.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is.…
Tovább
A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

Képzőművészet 2024. december 16.
Tilajcsik Roland munkásságára és műveire a Göteborgi helyi sajtó (GP) hasábjain keresztül lettem figyelmes, úgy másfél, két évtizede. Az egyik gránitszobra helyet kapott egy lakótelep terén. A fotóról rögtön leolvasható volt, hogy nem akármilyen szobrászművész munkáját avatták fel. A férfihát-akt…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME