Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű királykisasszony. A kis királylány nem csak szép, hanem kedves is, jó is volt. Minden nap kisétált a palotából az emberek közé, ellátogatott az erdőbe, mezőre, a patakhoz, tóhoz. Mindenkihez és mindenhez volt egy kedves szava, az emberekhez, növényekhez, állatokhoz, de még a csobogó patakhoz és az égen gyülekező felhőkhöz is. Ahol feltűnt mosolygós arcocskája, hosszú aranyhaja, elmúlt minden rossz dolog, aki meghallotta csilingelő hangját, elfelejtette minden baját, búját. Nem csoda, hogy mindenki szerette, dicsérte jó tulajdonságait.
Annyit, de annyit emlegették, hogy híre eljutott a szomszéd király fiának a fülébe. A királyfi nagyon kíváncsi lett, és azt mondta:
- Ha az a királykisasszony tényleg olyan szép, okos és kedves, mint amilyennek híresztelik, én bizony megkérem, legyen a feleségem!
Megparancsolta a szolgáinak, öltözzenek szép ruhákba, hozzák elő a legjobb lovakat, mert azon nyomban elindulnak leánykérőbe. Hosszú és fárasztó volt az út, csak a királyfi bírta erővel, a kísérői rendre lemaradtak mellőle, de ő egyedül is folytatta az utat. És jól tette, mert pont jókor érkezett a kis királylány palotájához. Éppen akkor csapott össze két sárkány a királylány miatt. Mert nem csak a királyfi országában hallottak a kis királylányról, híre eljutott a sárkányok birodalmáig is. Ha csak a rózsaszínű, jó sárkány hallotta volna, nem történt volna semmi baj, de a gonosz zöldsárkány is tudomást szerzett róla. És ő volt az egyetlen, aki nem örvendett, hanem bosszankodott a királylány jó tulajdonságai miatt.
- Hűűűűűűhaaaa… - fújta ki a bosszúságát - ez pontosan olyan leány lehet, amilyent a rémálmaimban elképzeltem! Szép, jó, kedves! Brrrrr… Ez biztosan csak mindig jót akar az embereknek! Hát ezt én nem tűröm! Pusztulnia kell a föld színéről!
- Híradó
- Találatok: 1763
