2022 szeptemberétől újra köreinkben tudhatjuk a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program keretében érkezett fiatalokat, és szakmai segítségüket élvezhetjük Svédország különböző pontjain. Boros Nóra, Székely Boglárka és Balogh Dávid Attila körinterjúban tették lehetővé a Híradó Olvasói számára, hogy minél jobban megismerhessük őket. Kezdjünk is neki!
Boros Nóra: Ha Magyarországon leszek, biztosan be fogok építeni a családom és a barátaim életébe néhány elfeledett magyar szokást, hagyományt
SZB: Kérlek, mesélj nekünk magadról!
BN: 2017-ben végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán mint jogász. A diplomám megszerzése után többnyire közigazgatásban kezdtem el dolgozni. Bár a jog irányába indultam el, de az utóbbi pár évben az érdeklődésem a szervezés irányába vezetett. A munka utáni időmet leginkább a közösségszervezéssel és kreatív tevékenységekkel töltöm. A szervezést a református közösségek bátorítására kezdtem el. Kirándulást, társasjátékozást, sportnapot szerveztem a gyülekezetnek. Számos alkalommal segítettem gyerektáborokban a programok kitalálásában és megvalósításában. Az ifiben többek között a táborok és a csendes nap szervezésében segédkeztem. Több mint két éven keresztül majdnem minden szombaton röplabdát szerveztem, ahova a gyülekezeti tagok aktívan jártak. 2018-ban lehetőségem adódott, hogy New Yorkba utazzak és ott, a Hungary Live Művészeti Alapítványnak segítsek megszervezni egy magyar kulturális fesztivált (Hungary Live Fesztivál). A munkám többek között közönségtoborzásból, a fesztivál social media felületeinek kezeléséből, a fesztivál weblapjának szerkesztéséből és a helyszínekkel való egyeztetésből állt. A teljesen önálló közösségszervezésem egyik első állomása a „Taníts meg!” nevezetű, mára már tizenötezer fővel rendelkező facebook csoport, ahol barter jelleggel tudást lehet cserélni. Számos barátság és közösség alakult ki a csoportban; jómagam is az ott meghirdetett színjátszó körhöz csatlakozhattam. A csoporttagoknak teljesen ingyenes túrákat, strandröplabdát és ismerkedő esteket szoktam szervezni.
SZB: Ha forrásaim pontosak, akkor te most vagy elsőként ilyen hosszan távol az otthonodtól. Miként éled ezt meg és mit gondolsz idáig Svédországról?
BN: 2018-ban kimentem 7 hónapra New Yorkban, mert megnyertem az amerikai zöldkártyát. Sokan biztattak, hogy egy ilyen nagy lehetőséget ne hagyjak ki. Kalandnak jó volt, nem laknék ott, nem igazán találtam ott a helyem, így visszajöttem. Talán nem az én személyiségemnek való és a családot is hiányoltam. Nem éreztem magam teljesen biztonságban. Amit hiányoltam Amerikában, az Svédországban megtalálható. Nyilván nem teljes a képem a két országról, hiszen kevés helyen voltam és tartózkodtam eddig mind a két országban. Svédország számomra eddig a legbiztonságosabb országnak tűnik, ahol valaha voltam és nekem ez nagyon fontos szempont a lakhatási szempontból.
Összefoglalva kérdésedre a választ, mivel volt egy rövid tapasztalatom a külföldön éléssel kapcsolatban, így könnyebben veszem az akadályokat és azért a mentoraimat se felejtem el megemlíteni, mert szálláskeresésben és ehhez kapcsolatos dolgokban igen nagy segítségemre voltak, vannak.
SZB: Mi volt a legizgalmasabb, legemlékezetesebb esemény számodra?
BN: Nagyon érdekesnek találom a népszokás felelevenítését, mivel budapesti vagyok, ezért nekem nem igazán volt részem ilyenekben. A népzenei táborokba, ahová jártam, inkább a zenei tudást próbálták átadni. Nagyon tetszett a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör által megszervezett Göteborgi Szüreti Bál és a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület által megszervezett Márton napi esemény. Ha Magyarországon leszek, biztosan be fogok építeni a családom és a barátaim életébe néhány elfeledett magyar szokást, hagyományt.
SZB: Mi az, ami mindig ott lebeg a szemed előtt a küldetésed során?
BN: A közösségi programok során arra törekszem, hogy az emberek kétségkívül jól érezzék magukat, és legközelebb is szívesen eljöjjenek a programokra. Továbbá, hogy a magyar közösségekhez új emberek csatlakozzanak. A külföldiek bepillantást kapjanak a magyar kultúrába. A gyerekek pedig tényleg megismerhessék a magyar kultúrát, a hagyományokat.
Kérdező: Székely Boglárka
Székely Boglárka: Azért vannak a kihívások, hogy minél hatékonyabb megoldást találjunk rá, és ez egyáltalán nem veszi el a kedvem semmitől, sőt, inkább ösztönöz!
BN: Szólj magadról néhány szót, kérlek!
SZB: Székely Boglárka Vivien vagyok és egy Pest megyei városkából – Zsámbékról – érkeztem Stockholmba. Fiatal korom ellenére úgy gondolom, hogy nagyon sok mindenben sikerült már részt vennem, mint például önkéntes feladatok, Erasmus+ program, cserekapcsolatok, külföldi ösztöndíjak stb. Mindig is egy sokszínű egyénnek tartottam magam, ami látszódik a különböző kultúrák és a sajátom iránti szereteten és érdeklődésen. Szabadidőmben szívesen csinálok bármit, legyen szó kirándulásról – amit amióta Svédországban vagyok, próbálok minél többször megtenni, mert csodálatos helyekre bukkanhat az ember bárhol –, főzésről, olvasásról, edzésről, kézműveskedésről.
BN: Hogy érzed magad Svédországban?
SZB: Laktam már külön a családomtól Budapesten, és utaztam már egyedül is, de mind a kettő rövidebb ideig tartott, mint a KCSP. Bevallom, izgultam az elején egy kicsit emiatt is, hogy lesz-e honvágy a családom és a barátaim irányába, milyen lesz a munka, egy új kultúrában élni, elkezdeni egy új nyelvet tanulni, kiismerni magam Stockholmban és még sorolhatnám a bennem kavargó kérdéseket szeptember elejéről. Azonban így, kicsit több mint két hónap távlatában azt tudom mondani, hogy mindenre pozitív választ kaptam. A főváros nekem nagyon tetszik, tiszta a levegő, mindenhol víz van, természet. Az egyesületekkel való közös munka számomra szuper, minden jóval és nehézséggel együtt. Nagyon sok szeretetet és kedves szót kapok, nyitottsággal áll hozzám mindenki. Nemcsak remélem, hanem tudom, hogy az elkövetkezendő hónapokban még számtalan ötletet fogunk megvalósítani együtt.
BN: Mi volt a legjobb élményed eddig?
SZB: Nem tudnék egy konkrét eseményt kiemelni, mert összességében nézem a dolgokat. Mindegyik program, rendezvény a maga módján egy élmény a számomra. De egy párat megemlítenék azért, amiken idáig részt vettem, segítettem a lebonyolításukban: foglalkozások a kisebb gyerekekkel kéthetente az UHU-n, istentisztelet, SMOSZ közgyűlés és SOMIT tábor Hällebergán, Västeråsban brainstorming hétvégék és gyerekfoglalkozások, Varró Dániel és Molnár György, illetve Karinthy-estek a Stockholmi Magyar Házban, Uppsalában kézműves foglalkozások, táncház.
BN: Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a munkáddal kapcsolatban?
SZB: Számomra a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy mindegyik egyesületnek szeretnék egyformán segíteni, részt venni az életükben, közösen új dolgokat kitalálni, elindítani, megszervezni és megrendezni. A jelenlegi helyzetben ez több logisztikát igényel mindenki részéről, mivel régiókra vagyunk osztva mint ösztöndíjasok, így jobban megoszlik az idő, energia és figyelem. De azért vannak a kihívások, hogy minél hatékonyabb megoldást találjunk rá, és ez egyáltalán nem veszi el a kedvem semmitől, sőt, inkább ösztönöz. Ezzel a mentalitással álltam neki a svédországi kiküldetésemnek és így is szeretném végigvinni a hátralévő hónapokat.
Kérdező: Boros Nóra
Balogh Dávid Attila: Hogy a diaszpórában élő magyar emberek, közösségek segítését a néptánc, a népzene, a népi kultúra által tudom véghezvinni, örömmel és boldogsággal tölt el!
SZB: Kérlek, mesélj magadról pár mondatban!
BDA: Balogh Dávid Attilának hívnak, 26 éves vagyok. A Békés megyei Mezőberényből érkeztem Svédországba. Nyolcéves koromban kezdtem néptánc foglalkozásokra járni, majd a középiskolai tanulmányomat is néptánc szakon folytattam Békéscsabán és végül ez lett a hivatásom, munkám. Mezőberényben a „Leg a Láb” Alapfokú Művészeti Iskolában dolgoztam néptánc oktatóként. Népi gyermekjátékok, néptánc, népi hagyományok oktatása volt a feladatom gyermek, ifjúsági, illetve a felnőtt korosztály számára.
SZB: Miért jelentkeztél a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára?
BDA: Közeli ismerőseim már voltak ösztöndíjasok a világ különböző pontjain. Az ő pozitív élményeik, beszámolóik sarkalltak arra, hogy én is megpróbáljam és segíteni tudjam a diaszpórában élő magyarok közösségét. Fontos dolognak tartom a diaszpórában élő magyar emberek, közösségek segítését. Azt, hogy ezt a néptánc, népzene, népi kultúra által tudom közvetíteni az itt élő magyaroknak, örömmel és boldogsággal tölt el.
SZB: Melyek azok az egyesületek, ahol dolgozol és mik a feladataid?
BDA: A Halmstadi Barátság Magyar Egyesület, a malmői Pannónia Klub, Ljungbyban a Petőfi Magyar Egyesület és a Lundi Magyar Kultúrfórum feladatait látom el és segítem. Főbb feladataim közé tartozik a gyermekfoglalkozások megtartása. A néptánc oktatói tevékenységem végett a főbb hangsúlyt a népi gyermekjátékok, mondókák tanítására, a mozgásfejlesztésre helyezem a foglalkozásokon. Emellett helyt kap a foglalkozásokon a kézműveskedés, valamint a magyar hagyományok megismertetése a gyermekekkel. Ljungbyban a felnőtt néptánc foglalkozásokat is elkezdtük. Az egyesületeknél táncházakat is szoktunk tartani, ahol nagyon jól érzik magukat azok, akik eljönnek, és a magyar néptánc több fajtájával is megismerkednek. Nagy örömmel tölt el, hogy eddig már három SOMIT táborban részt tudtam venni. A táborokban esti táncházakat tartottam a táborlakóknak, segítettem a különböző programok megvalósítását, valamint a stockholmi ösztöndíjassal, Székely Boglárkával együtt dolgozva megszerveztük az 1956-os megemlékezést is az egyik táborban.
SZB: Mit gondolsz Svédországról?
BDA: Svédország egy gyönyörű ország. A városok rendezettsége, tisztasága, a természet szépsége, a fenyők, a patakok, az erdei ösvények lélegzetelállítóak. Az itt élő magyarság száma pedig igen nagy. Tárt karokkal vártak és fogadtak az egyesületek tagjai, és azóta is nagyon jó együtt dolgozni az itt elő magyarsággal.
SZB: Mik a terveid az elkövetkezendő hónapokra?
BDA: Szeretném, ha a gyermekfoglalkozásokra minél több gyermek jönne el és sikerülne őket fejleszteni, és ami a legfontosabb az az, hogy szeressenek a magyar közösségekbe járni. Az egyesületi programokon kívül a felnőttek számára rendszeresíteni a táncházakat. Ljungbyba a felnőtt táncosokkal egy felcsíki koreográfiát már sikerült összeraknunk a Szüreti bálra. A cél, hogy még kettőt sikerüljön megtanulni. Mindenképp lenyomatot szeretnék hagyni az egyesületeknél. Remélem, emlékezetes kilenc hónapot tudhatok majd magam mögött júniusban, a saját magammal szembeni elvárásokra értve és az egyesületi elvárásoknak is eleget téve.
SZB: Mit gondolsz, fogsz még pályázni a programra, ha igen ismét Svédországba jönnél?
BDA: Nagyon jó döntés volt pályázni az ösztöndíjra, hisz nagyon sok pozitív impulzus ért. Svédországnak nagyon örülök, az ország szépségei mellett nem elhanyagolható az összetartó magyar közösségek szeretete. Sok emberrel ismerkedhettem meg és egy másik ország kultúrájában élni mindig izgalmas dolog. Egy film idézettel tudok erre a kérdésre válaszolni:
„Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle.”
Kérdező: Székely Boglárka
