Első lapszámunk témájaként a megújulást jelképző tavaszt választottuk, ezért a választott versek többsége tavaszi vers, a néphagyományok a húsvéti ünnepkörhöz kötődnek, a honismereti rovatunkban pedig a legszebb tavaszi ünnepünk, március 15-e leírását olvashatják a leghitelesebb elbeszélésben.

A lapot a Tanítástan rovattal indítjuk, melyben elméleti és gyakorlati ismereteket kívánunk nyújtani, ezek után azonban nem kell azonnal továbblapozniuk azoknak az olvasóknak, akik kevésbé érdeklődnek a néha túlontúl tudományos didaktikai értekezések iránt, az ő számukra ajánljuk a szórványban tanító két kollégánk, Gedeon Márta és Benedek Zsuzsanna írásait, mindkét szerző arról ír, hogyan lehet ötletesen, teli humorral és játékosan megszerettetni és tanítani a magyar nyelvet.

A Régiók rovatban a burgenlandi kétnyelvű iskola mellett megismerkedhetünk az „akkreditált magyar oktatás”  németországi helyzetével, és a „magyar mint származási nyelv” tantervkészítő munkacsoportjával, és mivel mindez Németországban történik, biztosak lehetünk benne, hogy nem kell sok időnek eltelnie, amíg magát a tantervet is olvashatjuk, kézbe vehetjük.

Az elmúlt évszázadok során a magyar nyelvű oktatásnak mindig voltak kiemelkedő jelentőségű központjai, iskolái, melyek híressé tették az őket befogadó városok nevét is, művelődéstörténeti térképeinken kövér betűvel jelzik Sárospatakot, Nagyszombatot vagy Nagyenyedet. Lapunkban azonban nem e jeles városokról és az ott tanító híres-neves pedagógusokról fogunk írni, hanem egy kis tanyáról a Skandináv-félszigeten, amit a tavak és fenyvesek között meghúzódó néhány faházacska tesz településsé, és amit kedves olvasóink hiába is keresnek a térképen: neve Tångagärde. Olvassák el Tóth Ildikó és Benedek Zsuzsa írását, és ha kedvessé válik, ami ott történik, látogassanak el oda, és tegyék ezt gyermekeik, unokáik társaságában. Ha pedig a verőfényig vezető út érdekli önöket, Lengyel Ferenc írását ajánlom az Események rovatból.

És már el is érkeztünk a titokzatos rovatcímig, a Kincsesládához, mely nem kevésbé értékes a Stevenson Kincses szigetén megismert ládához. A rovatban elrejtett kincsek az aranyhoz hasonlóan nem halványulnak el, és aki birtokukba jut, egész életén keresztül magával fogja hordani azokat, hisz verseink szépsége, zenei anyanyelvünk, hagyományaink és számos fényes és szomorú eseménnyel tarkított történelmünk, mondáink, hiedelmeink képezik magyar közösségünk legféltettebb kincsét: kultúránkat. E néha veszendőnek tűnő kultúrának próbáljuk kis morzsáit mi is összegyűjteni, és szépen összeillesztett szavak, sorok és dallamok formájában ebbe a ládába menteni. Hogy sikerül-e, erről olvasóink hivatottak dönteni, és kérjük önöket, tegyék is ezt meg, jelezzenek és szegődjenek társainkká a gyűjtő munkában, hogy valóban közkincsé tehessük mindazt, amit magyarul tanítani érdemes a világ bármely táján.

A nézőpont rovatot olvasóink írásainak szánjuk, első számunkban azonban a lap kiadását lehetővé tevő szervezet, a NYEOMSZSZ elnöke tisztelt meg minket írásával, melyből itt csak egy figyelemre méltó gondolatot emelek ki:
„Minden társadalom történetében egyedül az oktatás, tanítás útján biztosítható a folytonosság, minden nemzedéknek elölről kell kezdenie, elsajátítania az előző nemzedékek nyelvét, műveltségét, életmódját. Ha ez így van általánosságban, akkor a szórványok életében sem jelenthet semmiféle boszorkányságot kellő hangsúlyt fektetni a továbbadásra, gondoskodni a gyermekek, fiatalok magyar nyelvű oktatásáról, amely korántsem merülhet ki a puszta nyelvtanulásban, hiszen ugyanúgy vonatkozik ez a kultúra minél átfogóbb elsajátítására is.”

Az Ajánlások rovatban könyvekről, tanulmányokról olvashatnak recenziókat, és kérjük, írjanak is ebben a rovatban mindarról, amit e célból hasznosnak ítélnek meg a szórványban tanítók számára.

A lapunk minden anyaga az Archívumba kerül, ott bármikor elérhető, így azok sem veszítik el a számukra esetleg értékes dokumentumokat, írásokat vagy zenei anyagot, akik később kapcsolódnak be az olvasók táborába. A lapot nem mi írjuk, legalábbis nem ez a szándékunk, az első szám összeállítása után türelmetlenül – és természetesen szorongva is – várjuk az olvasók és főként a felhasználók bírálatait, javaslatait, hogy valóban azt tehessük, amire vállalkoztunk: szerény eszközeinkkel szolgálhassuk a magyar nyelvet és kultúrát.

Székely Győző
főszerkesztő