A tavalyi évben sok újdonsággal találkoztak a Kékvirág tábor résztvevői Hällebergában. Új, szokatlan volt a helység, és új volt az egyik, konyhai kisegítőnek meghívott, aztán segédszakáccsá előlépett fiatalember is, akinek a főztje meglepő módon, egyáltalán nem volt ismeretlen, mert „magyarul” főzött. És tette ezt annyira jól, hogy a tábor vezetőségében felmerült a gondolat, milyen jó lenne megnyerni őt tábori élelmezőnek! A felkérésre, nagy örömünkre, igent mondott. Jó tíz évvel ezelőtt volt utoljára férfiszakácsa a tábornak, Szűcs Sándor személyében. Most örömmel üdvözöljük reménybeli szakácsunkat, Szabó Tibort.
– Hol és mikor születtél? Mióta élsz Svédországban?
1975 márciusában születtem Budapesten, édesapám és édesanyám legnagyobb örömére. A két testvérem már nem volt annyira boldog, mert onnantól én lettem a „kis kedvenc”. 2006 áprilisában jöttem Svédországba egy barátom invitálására, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú távra. Elkezdtem dolgozni, megtetszett az ország, az itteni emberek, és itt ragadtam.
– Mi a kenyérkereső munkád? Hol, és milyen iskolába jártál? Svédországban mit dolgozol és hol?
Szobafestés, mázolás a becsületes szakmám. Budapesten, szakmunkásképző iskolában szereztem meg a szakmai tudásomat, úgy 20 évvel ezelőtt. Aztán mikor már benőtt a fejem lágya, rávettem magam, hogy a munka mellett beiratkozzak egy esti gimnáziumba. Elvégeztem azt is, de a sors úgy hozta, hogy az érettségi vizsga előtt 8 nappal kiköltöztem Svédországba. Életem egyik legnehezebb döntését kellett akkor meghoznom. Döntenem kellett, hogy az érettségi a fontosabb, amivel otthon Magyarországon előrébb juthat az ember, vagy egy biztos állás külföldön. Azt hiszem, jól döntöttem. A szakmámban dolgozom Göteborgban 2 éve, előtte pedig lenyomtam négy kemény évet Norvégiában, heti ingázással.
– Mikor és kitől tanultál meg főzni?
A főzés tudományát Szigeti Józsi profi szakács barátomtól sajátítottam el. Együtt érkeztünk Svédországba, ő tanította meg nekem az alapokat. Aztán a többi már ment magától. Ehhez a tudáshoz még hozzátett édesanyám is, aki a Nyírségből származik és az ottani ízes szájíz szerint főz. Pár évvel ezelőtt édesanyám meg is kérdezte, hogy: fiam, te honnan tanultál meg főzni, hisz 30 évig te ezt nem csináltad?
– Mi késztetett arra, hogy a pihenőszabadságod rovására dolgozni jöjj a Kékvirág táborba?
Igazság szerint mindig az volt a problémám, hogy minden nyár végén megkérdeztem magam, mit is csináltam az elmúlt nyáron. Mindig arra jutottam, hogy semmi érdekeset. Voltam nyaralni itt-ott 2-3 hetet, de semmi maradandót nem adott. Ezért is kerestem valami kihívást, hogy a nyár végén, ha megint megkérdezem magamtól, hogy csináltam-e valamit, amire büszke lehetek, akkor legyen a válaszom igen, ezt és ezt csináltam. Ezért is gondoltam, hogy a tábor erre nagyon jó. És nem sokat tévedtem. Akkora élményt adott, hogy minden évben ott szeretnék lenni, minden soron következő táboron. Igaz, az elején csak az volt bennem, hogy segítőnek megyek, de a tábor előtt pár héttel beosztottak a konyhára mosogatófiúnak. Aztán a tábor ideje alatt tudásomat a mosogatásban professzionális szintre emeltem. Nincs még egy ember Svédországban, aki ezek után jobban értene hällebergai mosogatógéphez, mint én!
– Mivel a tavaly részt vettél a táboron, (igaz a tábor életét jobbára csak a konyhaablakból láthattad) milyennek láttad? Tetszett-e, ha igen miért?
Őszintén bevallom, hogy elég sokszor meglógtam a konyhából egy fényképezőgéppel, és a lányokat magukra hagytam a konyhán segítség nélkül. Csak úgy mászkáltam a táborban, figyeltem a gyerekeket, pedagógusokat, hogy mit is csinálnak és hogy, hogyan telik egy foglalkozás. Nagyon tetszett, amit láttam. Az a sok gyerek, aki élvezi, hogy ott lehet, rengeteg dolgot megtanul, amit a svéd oktatási rendszerben nem tudna megtanulni. És ezt mind egy magyar környezetben, magyar nyelven.
– Hogyan ítélted meg a táborban dolgozó felnőttek munkáját?
Csodálattal tekintettem rájuk, hiszen a szabadidejük vagy szabadságuk feláldozásával végzik a munkájukat, mindenféle anyagi térítés nélkül. Áldozatos munkájuknak köszönhető, hogy a táborban minden gyerek jól érzi magát. Átadják tudásukat a következő nemzedéknek, oktatják és tanítják a fiatalokat. Fantasztikus az a munka, amit ők csinálnak. Jó látni, hogy egy idegen országban, az anyaországtól távol tovább adják azt a tudást, amit otthonról hoztak.
– Milyennek látod a táborozó életét? Szerinted használ az együtt táborozás ennek a sok, különböző korú és nemű gyereknek, ifjúnak?
Mindenféleképpen csak a hasznukra válik. Többféle szempontból is. Elsősorban fejlődik a magyar nyelvtudásuk, hiszen sok gyerek már itt született, és nem biztos, hogy sokszor használja a magyar nyelvet. Másodsorban megtanulják, vagy elsajátítják, milyen egy közösséghez tartozni, és eközben játékosan tanulnak meg olyan dolgokat, amit máshol nem biztos, hogy lehetőségük lenne megtanulni.
– Hogyan döntötted el, hogy elvállalod a főszakácsságot? Lesz-e segítőd?
Azt hiszem, ez nem volt kérdés. A tábor 4. vagy 5. napján Tompa Anna, a tábor vezetője kijelentette, hogy jövőre Tibi főz. Eleinte azt hittem, viccel. De a tábor után pár héttel megint mondta, hogy főzzek én. És ő tudja, hogy ilyen felkérésre úgyse mondok nemet. Őszintén megmondva, nekem ez olyan nagy megtiszteltetés, melynél nagyobb dolog nem ért az életben.
Úgy néz ki, egy segítőm már van. A másik még nem teljesen biztos. Azt hiszem, hogy hosszú idő után megszűnik a nőuralom a konyhában, hiszen több férfi lesz mint nő. De nem hiszem, hogy gond lesz ez, hiszen köztudott, hogy a világ legjobb szakácsai férfiak!
– Mi az, amit el szeretnél mesélni a Híradó olvasóinak?
Mindenképp el szeretném mondani a gyerekes szülőknek, hogyha már hallottak a táborról, és még azon elmélkednek, hogy küldjék-e oda a gyereket vagy se, akkor ne habozzanak, hozzák el őket a táborba. Igaz nekem nincs gyerekem, de azt tudom, hogyha lesznek, akkor gondolkodás nélkül oda fogom vinni őket.
– Köszönöm a beszélgetést!
Kérdezett: Tóth Ildikó
