A vajdasági magyarság jelenéről és közelmúltjáról szólva megkerülhetetlen tényező napjaink szerbiai politizálása, amely nagyban befolyásolja a magyar lakosság helyzetét és életminőségét. A multietnikus tartomány második legnépesebb nemzetisége joggal nevezhető gazdasági, kulturális és demográfiai értelemben az ország szerves részének.

A titoi békeévek biztonságában felnőtt korosztályoknak a ’90-es évektől kezdődően a politikai, gazdasági és jogi bizonytalansággal kellett szembesülniük. A délszláv háborúk csak tovább tetézték ezt a fenyegetettségérzést, hiszen közvetve vagy közvetlenül hatással voltak minden család életére, nemkevésbé a vajdasági magyarokéra is. Nagyszámú magyar fiatal menekült északra a katonai behívó elől és mondott eképpen nemet egy többségi nemzet vezetőinek beteges, agresszív terveire. Szerbia etnikai összetételéhez mérten ugyanis indokolatlanul sok magyar került a frontokra. Talán ez volt a korszak első, félreérthetetlen üzenete, hogy az ország vezetése nem tekinti egyenrangúnak minden polgárát.

Aracsi pusztatemplom (13. sz. elsö harmada)  - A szerző felvétele

1999 márciusától a délvidéki magyarság morális támogató nélkül maradt, ekkor kezdett ugyanis Magyarország aktív szerepet vállalni a Szerbia elleni agresszióban, a milosevityi rendszer koszovói erőszakhullámának megállítását tűzve ki célul. A légicsapások első éjszakáján több bomba hullt Újvidékre, de a bombázások 78 napja alatt az ország sok más városa sem kerülte el a sorsát. Számadatokat említve: 62 híd dőlt romba, 300 iskola, kórház, közigazgatási épület sérült meg vagy pusztult el, olajfinomítók és más ipari létesítmények égtek ki, átjátszó állomások robbantak, 176 műemlék és 148 lakóház semmisült meg, az elektromos hálózat harmada veszett el és mintegy 30 milliárd dollár kár érte a gazdaságot... A 2300 légicsapás 1000 rendőr és katona, valamint 2500 polgári személy életét követelte. A sebesültek száma 12.500 körül mozgott. Bill Clinton kijelentése szerint a háború célja “az elrettentés” volt „egy még véresebb támadástól az ártatlan koszovói polgárok ellen”. Arra viszont az amerikai elnök sem adott elfogadható választ, hogy a támadó haderő miért alkalmazott fürtös bombákat és gyengített urániumot, amelyek különös kockázati tényezőt jelentettek a civil lakosságra nézve és a támadások után sok évvel is egészségkárosító hatásúak.

2000-ben fordulat következett be: a tömegek megelégelték az önkényuralmat és változásokat sürgettek. Októberben országos szintű sztrájkok törtek ki; a tiltakozások élére az Ellenállás (Otpor) nevű szervezet állt, amelyhez aztán csatlakoztak az ország neves közéleti személyiségei is. Szerbia szerte diákok, egyetemisták, rokonszenvezők ezrei ragasztották az Ellenállás plakátjait, osztották a szórólapokat - és töltötték aztán az éjszakát valamelyik rendőrállomáson, nemegyszer a bántalmazásoktól sajgó bordákkal. A mozgalom napról napra erősödött, dacára minden politikai nyomásgyakorlásnak és rendőrségi agressziónak. Október 5-én a Belgrádban összegyűlt tömeg megrohanta a Szövetségi Parlament és a Szerbiai RTV épületét. Mindkettőből lángok csaptak fel. A rendőrök tömegesen álltak át a tüntetők oldalára. Győzött a forradalom.!(Az MTV Europe zenecsatorna a stockholmi „Free Your Mind Award” díjkiosztóján különdíjjal tüntette ki az Ellenállás mozgalmat.)

A ´90-es években kialakult helyzetben a vajdasági magyarságnak a túlélés reményében újra kellett fogalmaznia feladatait. A milosevityi rendszer megdöntését kísérő rózsaszín köd immár oszlani kezdett, és nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors demokratizálódás és az életszínvonal ugrásszerű növekedése egyelőre hiú ábránd marad. A kormányok nem tudtak hatékonyan fellépni az európai integráció ügyében, a koszovói kérdés továbbra is megoldatlan maradt (idővel a koszovói albánok saját kezükbe ragadták az irányítást...), a hágai törvényszékkel való együttműködés (a háborús bűnösök előállítása) jóindulattal is csak döcögősnek volt nevezhető, a kisebbségi és emberi jogokkal kapcsolatos hozzáállásuk pedig elfogadhatatlan maradt. A választások tétje gyakorta arra szorítkozott, hogy nacionalista vagy ultra-nacionalista vezetése lesz-e az országnak.

A vajdasági magyar politikai szféra tevékenységét is az alacsony hatékonyság és nemegyszer észszerűtlenség jellemezte. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) alkotta hármas rivalizálása uralta az utóbbi évek magyar politizálását Szerbiában, noha legalapvetőbb célkitűzéseik hasonlóak. Csaknem két évvel ezelőtt e három párt a választásokon való eredményesebb szereplés érdekében Magyar Koalíció (MK) néven egyesítette erőit, ám igazi magyar politikai egységről mégsem beszélhettünk. Az MK soraiból „kiszorult” a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), amely politizálása nem mentes a VMSZ elleni támadásoktól, szónoklatoktól. Jelenleg Magyar Koalíció névvel indult új, immáron ötödik párt (amely nem tévesztendő össze a fentebb említett három magyar párt korábbi választási szövetségével). Programjukban, felfogásukban nyíltan a magyarországi Jobbik stílusát követik. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, a vajdasági magyarság egyetlen esélye az érdemi politizálásra képes erők összefogása, és a gátló tényezők mielőbbi visszaszorítása lenne.

Vajdaságban 2003-tól elszaporodtak a magyarok ellen nemzeti alapon elkövetett atrocitások. A szerbek nemzeti türelmetlensége 2004-2005-ben tetőzött, de sajnos, napjainkban is folytatódik. Ennek megfékezésére csupán civil szervezetek tettek komolyabb erőfeszítéseket. Ezek részeként sikerült közel száz fizikai támadást dokumentálni, de lajstromba került nagyszámú gyűlöletkeltő falfirka, verbális fenyegetés, magyar kulturális és vallási értékek elleni rongálás, valamint sírgyalázás is. E szomorú leltári jegyzéket sikerült publikálni. A szerb rendőrség és igazságszolgáltatás, sajnos, cseppet sem mondható pártatlannak, a vajdasági magyar politikum pedig túlzottan enyhe hangnemben hallatja szavát, ami így nem bírja jobb belátásra a szerb vezetést, és vajmi keveset segít a kárvallotakon, sértetteken. Továbbra is a civil szervezetekre hárul tehát az a feladat, hogy az áldozatok hangját messzire eljuttassa. Ilyen szervezet például a szenttamási székhelyű Emberi Jogi Központ, amely többek között a magyar lakosságot ért atrocitásokkal és jogsértésekkel foglalkozik. Misszióként végzett áldozatos és fáradtságos munkájukat az Európai Parlament nemrégiben Európai Polgári Díjjal jutalmazta. Bárcsak azok is meghallanák kiáltó hangjukat, akik felelősek a kialakult helyzetért, és akiknek lekiismeretét kellene felrázni!

Mind nagyobb teret veszít a vajdasági magyar oktatás. A támogatott asszimiláció mellett sokat nyom a latban azoknak a szülőknek a felelőtlensége, akik gyermekeik számára a szerb nyelvű oktatást és az idegen iskolai környezetet választják, megfosztva őket az anyanyelvi neveléstől. Mások önhibájukon kívül kénytelenek szerb osztályba íratni gyermeküket. A szórványterületeken fokozatosan megszűnik a magyar tannyelvű oktatás - ezekben a községekben különösen égető probléma a magyar pedagógusok hiánya. A gondok mielőbbi orvoslását sürgetik a már ismert népszámlálási adatok: míg 1948-ban 428 750 magyar lakott a tartomány területén az összlakosságának 26.13 %-át képezve, addig a 2002-re 290 207-re csökkent a számuk, ami a lakosságnak már csak 14.24%-át teszi ki. Világosan látszik tehát, hogy az asszimiláció megállítása a vajdasági magyarság egyik legfőbb feladata.

A múltjára büszke lehet minden vajdasági magyar. A Délvidék történelmi emlékei, népművészete, kultúrája okot szolgáltat minden magyar ember számára, éljen akárhol a világon, hogy életében legalább egyszer bebarangolja e tájat. Aki itt jár, annak látnia kell a Duna Giblartárját, a Péterváradi várat a maga háromszintű, 16 km hosszú alagútrendszerével és múzeumával. A közelben húzódik a Tarcal-hegység hűvös erdeivel, csodás természeti adottságaival és görögkeleti kolostorok egyedülálló, sűrű halmazával. Kissé északra emelkedik a bácsi vár, a Délvidék kis számú középkori emlékeinek egyike (hiszen a török kor az Alföldet szinte teljesen elnéptelenítette és romba döntötte), amely Károly Róbert korától királyi vár, országgyűlések színhelye lett és Mátyás Király is tartott itt tanácskozást. Bánát középsô részén áll az aracsi településről elnevezett monumentális hatású pusztatemplom, mely a 13. század első harmadában épülhetett valószínűleg egy korábbi templom maradványain, amely 1990-től a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékévé vált. A sort folytatni lehetne a vadregényes Al-Duna Szendrővel és Galambóccal, Nándorfehérvárral és a zimonyi Hunyadi-toronnyal, a szecesszió felegváraival: Szabadkával és Paliccsal...

E sorok írása közben ér hozzám a hír: életének 66. évében elhunyt Brasnyó István vajdasági költő, prózaíró, műfordító. Törhetetlen elhatározással ígérte, hogy ha majd az utolsó magyar is elhagyja Újvidéket, ő ott áll majd az állomáson és integet neki. Hamarosan kiderül, mit tanultunk tőle.

Petrás Andor
Vajdaság

Vajdasággal kapcsolatos linkek:

Vajdaság Portál - http://www.vajdasag.eu
Vajdaság Ma hírportál - http://vajdasagma.info/
Emberi Jogi Központ - http://www.humanrightscenter.net/
61 év börtön igazságtalanul – http://61yearsjail.net