Dr. Hoppál Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárát a SMOSZ és a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör meghívta, hogy a 2016. március 13-án megrendezett 1848-as forradalom és szabadságharcról az igen szép számmal összegyűlt magyar és svéd érdeklődők előtt megemlékezzen. Ezt megelőzőleg vállalkozott rá, hogy egy viszonylag rövid interjút készítsek vele. A folyosó végén ülhettünk le nem valami védetten az ünneplésre gyülekezők, az egymással nem gyakran találkozók néha hangos, örömteli felkiáltásaitól.

Államtitkár Úr. Tudjuk, hogy Ön éppen azon a területen fejti ki munkásságát, amely nekünk, távol a hazától, a legfontosabb: a kultúra és a magyar hagyományok megőrzésének lehetősége. Hogyan ítéli meg a külföldön élő magyarok, a diaszpóra kultúrájának fontosságát?

Az elmúlt két esztendőben, amióta kormányzati szinten a magyar kultúrát felügyelem, azóta rengeteg utazást bonyolítottam le. El kell hogy mondjam, hogy az akcióterületem nagyjából Csíkszeredától Sopronig tart úgy, hogy ezáltal havonta kilenc ezer kilométert autózom. Az elmúlt időszakban számos nemzeti ünnep alkalmával, nagy örömömre úgy döntöttünk titkárságommal, hogy a határon túli magyarság meghívásait is elfogadjuk. Ezért sok olyan országba jutottam el, ahol már tényleg nem csak a Kárpát-medence, hanem a diaszpóra magyarságának értékőrzésével is találkozhattam. Kiemelhetem akár Szófiát, de kiemelhetem Nyugat-Európát, akár New Yorkot, vagy Kanadát is. Ugyan ilyen értelemben ebbe a sorba tartozik számomra Svédország is. Úgy érzékelem, - amennyire ezt két és fél nap alatt látni lehetett itteni látogatásom alkalmával -, hogy a svédországi magyarok számára az identitást legkiemelkedőbben az ünnepek megőrzése és az anyanyelv ápolása jelenti. Talán nem kell különösebben rámutatnom arra, hogy ez teljesen egybecseng azzal a mostani, harmadik Orbán-kormány által kitűzött társadalmi céllal, hogy igenis, a kultúra az minden magyar ember életének fontos része legyen. Vannak bizonyos időmérlegek, amikor a statisztikusaink megnézik, hogy egy ember napi 24 órájából mire mennyi időt használ fel. Sajnos, minőségi kultúrára ma az európai polgárok, köztük a magyarok is, keveset és egyre kevesebb időt áldoznak. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a minőségi kultúra már a gyermekkorban mindenkihez eljusson. Ezért nagy küzdelmet folytatunk Magyarországon azért, hogy a nehezebb sorsú térségekbe is elvihessük az értékes kultúrát. Gyakran ottani gyermekeket hozunk be szervezetten a megyei székhelyekre, vagy a fővárosba. Ugyanezt a munkát látom a határon túli, illetve kiemelten is a diaszpóra magyarság szervezeteinek részéről. Örömmel tapasztaltam Stockholmban és Göteborgban is, hogy mindenek előtt a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége, de a helyi civil szervezetek is pontosan ezt a küzdelmet folytatják. Azon dolgoznak, arra törekednek, hogy részint az anyanyelv megőrzése és annak ápolása, részint pedig a magyar kultúra és a magyar vonatkozású ünnepek megtartása teremtsen közösséget ebben a szülőföldtől távoli országban. Számomra ez volt az alapvetően imponáló a göteborgi magyarok invitálásában, hogy ragaszkodnak a hagyományaikhoz, illetve szeretnék ezt közösségi formában is megélni. Ehhez mi, hogy ez tényleg megtörténhessen, különböző pályázatok útján próbálunk segítséget nyújtani.   

A Göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör, különösen a Göteborgi Magyar Napok (iHuset) gyakran ismétlődő sikerének köszönhetően kapott némi pénzügyi támogatást az itteni önkormányzattól. Ez a támogatás azonban az utóbbi időkben igen meggyengült, pedig ha a város életében mutatni akarjuk jelenlétünket, akkor igen nagy szükségünk van anyagi segítségre. Hogyan látja otthonról, a Magyarországról kapott anyagi támogatás szintjét és lehetőségeit?

Azt mondhatom, hogy 2010 óta - amióta újra polgári kormányzás van Magyarországon -, azóta megtöbbszöröződött a diaszpóra és a határon túli magyarság önazonosságának megéléséhez szükséges közösségi aktivitás. Formális és informális kapcsolattartás az anyaországgal, és számos olyan szimbolikus döntés született, amelyek a diaszpóra magyarságban erősítik az anyaországhoz való tartozás érzését. A szimbolikus döntések közül kiemelhetem a kettős állampolgárság lehetőségét. Megnyitottuk azt, hogy akik történelmi, vagy politikai okok miatt elszármaztak Magyarországról, ők – akár ha nem is rendelkeztek állampolgársággal – ma már fölvehetik azt, és ezzel jogilag egynek érezhetik magukat az anyaország lakóival. Az évekig össze nem hívott Magyar Állandó Értekezletet újra működtetjük. Létrehoztuk a Diaszpóra Tanács intézményét, amelynek keretében minden évben, néha kétszer is, Magyarországon találkoznak a külföldi magyar szervezetek vezetői. Különböző kisebb bizottságokat hoztak létre, hogy ezek munkája által ötleteik, igényeik eljuthassanak a magyar államvezetéshez. Örömmel mondhatom, hogy kimutatásaink vannak például arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázati formában több százmillió forintos támogatást nyújtott eddig is a határon túl élők kulturális rendezvényeire. Ugyanez érvényes a Bethlen Gábor Alap működésének vonatkozásában is, amely egy tízmilliárdnál is magasabb kerettel - szintén pályázatok kiírásával - segíti a külföldön élő magyarok hagyománymegőrző, és általában kulturális tevékenységeit.

Mi itt Svédországban az évek során gyakran kerültünk kapcsolatba a Balassi Intézettel. Milyen jövő vár most az Intézetre? 

A Balassi Intézet nem a mi minisztériumunk, hanem a Külgazdasági - és Külügyminisztérium fennhatósága alatt működik. Az eddigi huszonhárom nagyszerűen működő kulturális intézet jól betöltötte szerepét, és a különböző közeli és távoli országokban eddig is eredménnyel mutatták be a magyar kultúrát. Márpedig ezek katalizálják azokat a folyamatokat, amelyek révén gazdasági kapcsolataink is erősödhetnek. Jelenleg hetvenhárom olyan intézmény alakul, vagy szerveződik át, amelyek jogutódlással, vagy anélkül öltenek új formát. A Balassi Intézet esetében előfordulhat, hogy a különböző funkciók különböző minisztériumokba kerülnek. Ezekben tovább működve – ahogyan ezt a kormány is szeretné -, továbbra is hatékonyan végezhetnék társadalmi feladatukat. Mindez az európai és Európán kívüli térségekben a kulturális diplomácia eszközrendszerében fejthetné ki hatását. Biztos vagyok benne, hogy ez nem a Balassi Intézet kárára, hanem előnyére szolgál majd.  

***

Percek telhettek el az interjú befejezése óta. Az előadót telt ház várta. A közönség elcsendesedése után Csata Attila, a Kőrösi elnöke mondott bevezetőt. Felhívta a figyelmet a nemzeti összetartás, az összetartozás, valamint a hazai és a külföldön élő magyarok jó kapcsolatának fontosságára. Azután felkérte Dr. Hoppál Pétert az ünnepi beszéd megtartására.

Az államtitkár elhozta a magyar nép, a magyar kormány üzenetét. Megemlítette az évszázadok magyar szabadságmozgalmait, amelyek után éppen időszerűnek látszott megemlékezni arról is, hogy a mindig szabadságáért kiálló Magyarország gyakran egész Európát védte, az ottomán betolakodók ellen pedig az egész európai kereszténység védelmében szállt síkra. Azután a Habsburgok alaposan kihasználva nemzetünk helyzetét, hatalmuk alá kényszerítették a sok harctól erejét vesztett országot. 1848-ban jött el az európai forradalmak ideje, amely éppen a mi hazánkban alakult igazán tartós fegyveres ellenállássá. A hadtörténet úgy tartja számon, hogy ez volt Magyarország történetének legdicsőségesebb hadi cselekménysorozata. 168 év telt el azóta. Bárhogyan alakult is országunk, népünk sorsa, bárhol él is a magyar ember, ha negyvennyolcas dalokat, vagy Kossuth-nótákat énekel, mindig az egykori hősökre emlékezik. 1848-49 a magyar nemzeti identitás legfontosabb alapkövévé vált.

Országunk ezekben a hónapokban is egyike azoknak, akik európai értékeket próbálnak menteni. Olyanoknak nyújt védelmet, akik valóban életüket mentve kérik Magyarország segítségét.  

Végül az Államtitkár úr kifejezte annak nagyszerűségét, hogy a hazától távol is számtalan példa mutatja a magyar csoportosulások hagyománytiszteletét, legyen az egyházi, kulturális, baráti, vagy családi közösség. Azzal fejezte be ünnepi beszédét, hogy jó egészséget kívánt a jelenlévőknek, és Isten áldását kérte a göteborgi magyarokra.

Az ünnepi beszéd után Boros Misi koncertjét hallgattuk meg, majd felálltunk, hogy elénekeljük a Himnuszt. Ekkor, mindannyiunk meglepetésére, ünnepi szónokunk ült a zongorához és a jól ismert dallamokkal vezette be közös imánkat, amelyet mindannyian énekeltünk: „Isten, áldd meg a magyart...”

 

Concerto zongorára

 

Hogyan lehet egy újságcikkben érzékeltetni, milyen jól zongorázik valaki, aki már igazán művész? A koncert után az újságíró találó kifejezések után kutat, hogy érzékeltesse az előadó kiváló hangszerkezelését és zenei érettségét. A művész keze alól a hangok gyakran gyöngyszemekként peregtek, a dinamikai hatások elbűvölték a közönséget. Hiszen most kell használni a szót: virtuóz! Igen. Ez itt most tényleg nem túlzás. 

És el ne felejtsük említeni: a virtuóz, akiről beszélünk, 12 éves és pécsi. Tizenkét éves!

A neve: Boros Misi.

Akiknek van alkalmuk magyar TV-csatornákat fogni, azok valószínűleg mindannyian látták, hallották az igen ifjú virtuózt, de nevével biztosan találkoztak már: korosztályában Boros Misi nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok döntőjét.

- El tudod képzelni, hogyan játszik majd, ha megnő a keze? – hallani a két nehéz Chopin-kompozició közötti taps hangleple alatt. – Csoda, hogy eltalálja…

- Ugyan már! Szorgalmasan gyakorol.

Igen, soknak eszébe jutott már, hogy Boros Misi előtt még hosszú művészi pálya állhat, hiszen legtöbben huszon-, harmincévesen lépnek pódiumra, Misi játékára pedig már New York és sok más város koncerttermei is megteltek.

És még csak tizenkettő…

2016. március 13-án emlékeztünk meg az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről, hőseiről, jelentőségéről. A délutáni órákban megtartott ünnepség második felében Boros Misi játékát hallhatta, végre személyesen is, a helyiséget teljesen megtöltő közönség. Boros Misi Domenico Scarlatti, Frédéric Chopin, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveiből szinte a legnehezebbeket választotta.

Boros Misivel a fellépést megelőző gyakorlás-bemelegítés után, az ünnepség előtti csendben sikerült beszélnem. Kézfogása határozott volt. Nem gyermeki, nem félénk, hanem olyan, mint akinek célja, elhatározása van. Persze, mint minden fiú ebben a korban, ő is iskolába jár.

– Az iskolai tanulás mellett hogyan jut időd leülni a zongorához? Zeneórákra járó gyermekek gyakran sajnálják, hogy nem lehetnek az utcákon focizó gyerekekkel. Neked viszont sokat kell gyakorolnod.

- Sajnos, hétköznaponként csak két-három órát, de szombat-vasárnap öt-hat órát gyakorlok. Viszont emellett igyekszem időt szakítani jégkorongozásra, úszásra és teniszezésre.

- Ez hihetetlen – mondom elámulva, Misi pedig halkan, szerényen teszi hozzá:

- A zongora mellett hegedűn is játszom. Mint mondtam, a sportokban is szeretem kipróbálni magam, de a sok koncert és utazás miatt egyik-másikról néha le kell mondanom. Nagyon szeretek koncertezni. Szerencsére rengeteg erőm van, de a koncerteken legtöbbször nagyon elfáradok, de mivel a siker nagyon eltölt, talán ezért: ez egy megújuló erő.

Talán megfeledkeztem róla, hogy Boros Misi az államtitkár úr ünnepi beszéde után még egy 40 perces koncertet ad nekünk. Kár lett volna újabb kérdésekkel feltartani.

Azt azonban elmondhatom, hogy a közönség tényleg kiforrott művész koncertjét hallotta. A darabok közötti tapsok elhalása után – ahogyan kell! – Misi koncentrált és közönségét is hagyta felkészülni egy újabb zenei élmény befogadására. Sok vastapstól rengtek a terem falai. A több ráadás után végül mindenki felállva köszönte meg Boros Misi koncertjét.

Még aznap este megfordult fejemben a kérdés:

Csodagyerek?

Csoda. Hiszen még gyerek.

Maróti László