Annak a magyar nemzedéknek, amely ma már idős korát éli, többnyire nincs szüksége történelmi adatokat gyűjteni ahhoz, hogy felfrissítse emlékezetét, mi előzte meg azokat a szomorú időket, amikor az első világháború egyik veszteseként szomorkodó Magyarországtól büntetésként Romániához csatolták Erdélyt, s vele együtt a Székelyországot. Európában országhatárokat rajzoltak át. Országok születtek, vagy csonkultak meg. Ez sokaknak Trianoni Békeszerződés volt, a mi számunkra azonban Trianoni Tragédia maradt a mai napig. Néha álmodozva emlegetjük a székely lovasok ügyességét, az erdélyi hegyeket, erdőket, vizeket, és persze az embereket, akik mindig is keményen dolgoztak a megmaradásért, a túlélésért. Jó kétmillió magyarról van szó, akik egymással a mai napig is magyarul beszélnek, és akiknek hirtelen nem volt többé szabad átlépni azt, ami addig nem volt: a magyar határt.

Közel száz év telt el azóta. E sorok írója pár évvel ezelőtt Göteborgban beszélgethetett a Székely Nemzeti Tanács elnökével, Izsák Balázzsal. Akkoriban már javában folyt a harc az autonómiáért, de azóta nem jutottunk sokkal közelebb annak eléréséhez.

2016. november 20-án a göteborgi Kőrösi Csoma Művelődési Kör tagsága előtt tartott előadást dr. Borbély Zsolt Attila erdélyi közíró, jogász és politológus. Már az 1990-es évek vége óta találkozhattunk nevével a Tőkés László mellett dolgozók (EMNT) és a RMDSZ, valamint minden olyan csoport vezetői között, akik Erdély, azon belül pedig a székelyek önállósága ügyében fáradoznak.

Előadása előtt volt alkalmam feltenni néhány kérdést. Válaszait az alábbiakban foglalom össze.

Románia először katonailag szállta meg, majd bekebelezte Erdélyt, végül pedig megkapta koncként, miután 1920-ban a trianoni békeszerződésben (békediktátumban) az Európát átrajzoló hatalmak így döntöttek.  Az elsőszámú feladat az volt, hogy az új terültekre minél több román anyanyelvű lakost telepítsenek. Emellett szisztematikusan igyekeztek megnehezíteni az őshonos magyarok hétköznapjait. Ez sokakat arra kényszerített, hogy más országban keressenek menedéket. Jövőre lesz 100 éve, hogy Erdély bekebelezésének folyamata elkezdődött, bár a románok akkor azt állították, hogy ez az erdélyi magyarok kívánsága volt, holott napokkal később Kolozsváron hatalmas tüntetés tiltakozott a Magyarországtól való elszakítás ellen. Ez a folyamat tehát száz éve tart. A történelmi városokban szinte évről évre gyengül a magyarság jelenléte. Emellett a székelyföldi városok talán még inkább elrománosodnak. Hogy Nagy Imre szavait idézzem: „Csapataink harcban állnak.”

Még Izsák Balázstól hallottam – szóltam közbe –, azt a szomorú hírt, hogy a románok emlegetik a Székelyföldön belüli határok átrajzolását. Ennek részükről az lenne az értelme, hogy egyes körzetekben még alacsonyabb lenne az ott élő magyarság száma.

-       Igen, a kormány időről időre előjön ezzel a gondolattal. Nincs kizárva, hogy mindezzel minket akarnak stresszelni. Néha meglehetősen offenzívek, bár az is igaz, hogy semmi szükségük a nemzetiségi ellentétek kiszélesítésére: a „lassú víz partot mos” gondolata alapján szép lassan felmorzsolják a magyar erőket. Az erdélyi magyar pártok általában összefognak, ha pl. egy igazságtalanul megvádolt magyar polgármester megvédéséről van szó, de előfordul, hogy a pártok és a Székely Nemzeti Tanács egyes kérdésekben más véleményen van. Olyan törvényjavaslatok jönnek létre, amelyek részben fenyegető jellegűek, de néha egészen átlátszó értelműek. Ilyen például az a törvénytervezet, amely szerint a székelyföldi településeken minden olyan kisebbség nyelvét kötelező módon oktatni kell, amely az adott településen 20% fölötti részarányt mondhat magáénak. Igaz, hogy ez kötelezné a román gyermekeket a „székely nyelv” megtanulására, de a székelyeket is rákényszerítené a például a roma nyelv elsajátítására. Ez nagy kavarodást okozna.

Az erdélyi magyarok szempontjából nagyon fontos, hogyan alakul a jövőnk és az életünk.

Borbély Zsolt Attilának számos könyve került kiadásra. Ezek mindegyike az erdélyi magyarokkal és sorsukkal foglalkozik. A közönség sorban állt, hogy vegyen ezekből. Egyébként az egyik könyv volt az ismertetett est címadója is: Székely kapu a magyar világra.

Maróti László