2019. február 9-én, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestjét megelőzően emlékezetes kultúreseménynek lehettek tanúi azok, akik a stockholmi Magyar Házba eljöttek.
Az egybegyűltek az Erdélyből, Székelyföldről, Csíkcsomortánról érkezett Csomortáni Gál László festőművész huszonhét munkájá¬ban gyönyörködhettek, valamint László ba¬rátjának, Heinczinger Miklósnak, azaz Mikának, a Misztrál együttes alapító tagjának szívmelengető énekét és muzsikáját hallgathatták meg, ami a kiállítás megnyitójának hangulatát hivatott ünnepélyesebbé tenni.
Bármilyen furcsának tűnik is, a gazdasági hazugságok korát éljük: a rádió, a televízió, az internet, a sajtó biztat arra, hogy környezetkímélőbben éljünk: ugyanakkor műanyagkapszulás biokávét fogyasszunk, vezessünk elektromos meghajtású járműveket, nem törődve azzal, hogy bizonyos esetekben az áramnak az előállítása károsabb a környezetre, mint a hagyományos üzemanyag használata. Továbbá a nap minden órájában azzal bombáznak ben¬nünket, hogy hajítsuk el a régit, vásároljunk újat. Nem titok már az sem, hogy a digitálisrendszer alapján működő eszközeinkbe eleve beleépítik a programot, hogy mennyi ideig tartsanak, mikor romoljanak el, hogy hamarosan újat kelljen vásárolnunk. És a reklámok nap mint nap lassan átmossák az agyunkat, a konzumvilág rabszolgáivá tesznek bennünket. Vannak-e egyáltalán olyanok, akik ellen tudnak állni a változó idők sodrának? A Magyar Ház kiállítóművésze, László példát mutat arra, hogy igenis, vannak; igenis ellen lehet állni a nyomásnak.
Csomortáni Gál Lászlót már kora gyermekkorában megragadta a természet csodája és a képi ábrázolás kifejező ereje, így aztán gimnáziumi tanulmányait a csíkszeredai művészeti líceum festészeti osztályán végezte, miután a Nagyváradi Művészeti Egyetem szobrászati szakán szerezte meg felsőfokú diplomáját.
A székelyföldi gyökerek meghatározóvá váltak életében. Bár a diplomázását követő öt éven keresztül oktatóként dolgozott az egyetemen és az egyetem továbbra is marasztalta, végül nem tudott tovább ellenállni a szülőföld vonzásának, ugyancsak képzőművész feleségével, Judittal együtt visszaköltöztek a gyökerekhez László szülőfalujába, Csíkcsomortánra. Itt alakítottak ki egy – a mostani divatos szóval élve –, öko-életformát: újrahasznosított faanyagból építették hagyományos házukat, mely körül majorságot, kecskéket tartanak, kiskerti növényeket termesztenek, kemencében sült házi kenyeret fogyasztanak, bizonyítva,hogy három gyermekkel is lehet a modernvilág nyújtotta kényelem, háztartási gépek, tévé nélkül élni. Sőt, hogy ez az életforma, a mindennapi élethez szükséges közös munka, a család, a hozzátartozók, a szomszédok együttműködése, az egymásra, a gyermekekre figyelés, a kölcsönös segítségnyújtás, a kaláka teljesebb, nemesebb embereket alakít, mint a televízió előtt fotelben heverő, pizza- és energiaital-fogyasztó, individualista életforma.
Ezzel a lelki háttérrel, ilyen környezetben készülnek László alkotásai. Egy ifjabb kori elgondolkoztató tapasztalata eredményezte ezt a festészeti ágazatot, amelyet művel, éspedig élete egy korábbi szakaszában átmenetileg bútorgyárban dolgozott. Döbbenten tapasztalta, hogy az emberek a nagy-, déd- vagy ükszülőktől örökölt, kézzel készített bútoraikat divatos, szériagyártott, préselt lemezből készültekre váltják és a száz évnél öregebb szekrények, asztalok, vagy a műanyagcikkekre cserélt fából faragott teknők, tálak és egyébhasználati tárgyak a szemétdombon kötnek ki vagy a tüzelőfa közé kerülnek. Természetes módon ébredt benne a vágy, hogy ezeket a méltánytalanul pusztulásra ítélt tárgyakat megmentse és átlényegítse, mint ahogyan én magam is a férjemmel együtt kihalásztuk és elhoztuk a Székelyföldön, a Firtos patakába vetett, enyészetre ítélt kétkarú famérleget, amellyel valaha sót vagy lisztet mérhettek a patak hajtotta malomban, s amely mai napiga szobánk egyik féltve őrzött dísze, és fájószívvel hagytuk ott az ugyancsak eldobott száz évnél öregebb kredencet. Megfontolandó, hogy ezek a száz-százötven évesnél öregebb tárgyak akkor, amikor létrehozták őket – talán még mielőtt fiataljainkat bokrétásan vitték meghalni Doberdóra, Piávéra vagy talán még a segesvári csata előtt –, olyan öreg fák anyagából készültek, amelyek lehet, hogy még az1764-es Madéfalvi Veszedelem vagy akár az1568-as Tordai Országgyűlés idején voltak csemeték! Ezeket a fadarabokat kelti új, nemesebb életre Csomortáni Gál László. Az újjászületés formavilága teljes egészében a székely identitást tükrözi, annak a székelységnek a lelkivilágát, amely – mint a legújabb kutatások is bizonyítani látszanak – a honfoglaló törzsek előtt érkezett a Kárpát-medence keleti tájaira, ahol ezer és párszáz éve állja a magyarságunkat keletebbről s délebbről fenyegető nemzeti és vallási fenyegettetést, amely féltve őrzi hagyományait, viseletét, mondáit és jellegzetes rovásírását.
Csomortáni Gál László a következőképpen vall magáról: „Visszatértem a régi faluba együtt élni a természettel, egyfajta megújult, tudatosan vállalt gazdálkodást tartani fent, amely nem pusztítja, hanem építi a tájat. Ez az életmód nemcsak tiszta élelmiszert, otthont nyújtó hagyományos székely parasztházat, nagy családot, ...nem létező számlákat, hanem emberhez méltó életmódot jelent. Régen a falusi közösségek mindent meg tudtak ter¬melni a fizikai javaktól kezdve a lelki és szellemi kincsekig. Ezekkel a szellemi kincsekkel találkozva képzőművészetem forrása a Fák ősi mesélő képességének, erezetének, görcseinek, mély színeinek felfedezése lett. Több száz éves újjáépített faházban, több száz éves fákra, deszkákra festve, erős ráhangolódással mély ismeretséget és testvéri kapcsolatot alakítottam ki az Idők rejtett üzeneteivel és a Korok egymást igazító folytonosságával. Alázattal együttműködve a Fák megmutatták csodás üzeneteiket számomra és boldogan továbbítom ezeket azok számára, akik még odafigyelnek a Természet sugallataira. Képeimen sosem választok témát, a fa több száz éves erezete vezeti kezemet és tudatomat.”
A munkák képi világából Nyírő József, Tamási Áron, Wass Albert írásainak hangulata köszön ránk, valamint a székely népmondáké, népmeséké. Székely népballadák, régi fohászok, ősi imák szólnak hozzánk, megelevenítve a küzdelmes élet nehézségét és egyben em¬bernemesítő mivoltát, szépségét is. Mindenmunkában megtalálható szakralitás az őselemekkel: földdel, vízzel, tűzzel és levegővel, a teremtő erővel, a természettel, a világegyetemmel való azonosulás. A képeken megjelenő mellékalakok, a fára festett fák, állatok, a Nap, a Hold, a gyertya mind-mind külön jelentőséggel bírnak és rajtunk múlik, hogy megtaláljuk, hogy számunkra milyen gondolatot közvetítenek.
Csomortáni Gál László munkái szerte a nagyvilágban sok magyar vérünk otthonát ékesítik, hogy a megmaradásra emlékeztessenek, hogy lakásainkat otthonná tegyék az idegenben, emlékeztetve Tamási Áron legendássá vált mondatára: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Bereczky-Veress Biborka
