Ki ne emlékezne arra a csodálatos időszakra, mikor beharangoztuk, hogy Kristianstadban sikerült megvenni egy házat, mely a Dél-svédországi magyarok bástyájaként vonult be a SMOSZ történetébe.

Miután leírtam ezt a bevezető mondatot, kezemben megállt a toll, és hosszú időn keresztül kinézve a konyhaablakon, csodálva a szebbnél szebb tulipánerdőt azon gondolkodom, hogyan folytassam? Mi az, ami érdekelheti a Híradó olvasóit? Az igazsághoz tartozik, hogy a régi szép időkben nagyon sokat hallatott magáról a Kristianstadi Egyesület. A svédországi magyarok megismerték az egyesületet, tudták, hogy vagyunk, és végezzük a munkánkat. Na, meg szólunk, ha bajban vagyunk.  Hát, most szólunk. Kötelességemnek érzem, hogy szóljak az olvasóhoz, hiszen, amikor megvettük a házat, majd szétrepedtünk az örömtől, még a Híradó hasábjain is! Hát ez akkor természetes volt. Ez a mai napig nem változott, hiszen ma is lelkesedve gondolok vissza ezekre a csodálatos évekre, s ha bemegyek a Magyar Házba, mindig úgy érzem, hogy ez az én életem. Mert benne van a lelkem, a szívem, és az egész magyar világ. Sokszor néztünk be feleségemmel, Erzsikével „csak 5 percre” és mindig órákig ott időztünk, mert nehéz volt onnan eljönni.

Több mint 22 év köt a Magyar Házhoz, sokkal régebben kezdődött ez a történet, mint amennyi ideje birtokolja a SMOSZ a házat. A legnehezebb, de azt hiszem, nem tévedek, hogy a legszebb évek is ehhez az időszakhoz köthetők. Kristianstadban és környékén pezsgett a magyar élet. Az Egyesület jóvoltából és közreműködésével Kristianstad város és Budafok-Tétény között testvérvárosi kapcsolat jött létre. 

Az évente ide látogató budafoki küldöttség és a helyi Önkormányzat képviselői egyértelműen a Székház vendégei voltak. Hosszú éveken át volt utolérhetetlen a magyar rendezvényekben a 300 tagú egyesület. A kulturális élet minden területének megvolt a maga közönsége. Telt buszos kirándulásaink alkalmával bejártuk Európát, báljainkon éveken keresztül alkalmanként több mint háromszázan mulattunk, színházi rendezvényeinken a 150 fős közönség természetes volt, nem beszélve a nemzeti ünnepeink speciális közönségéről. Talán ez a pezsgő magyar élet tartotta bennem az életet, és adott erőt mindenhez. Drága nagy családom ezekben az években vált éretté. Boldogak voltunk és vagyunk, hogy ezt a munkát nemzetünknek ajánlhattuk fel. Olyan kulturális életet biztosított a Ház léte, amilyent csak akartunk. Biztonságban éreztük magunkat, hiszen meghívottjainknak csak annyi igénye volt, hogy fedél legyen a fejük fölött.

Azt hiszem, az egész Híradót meg tudnám tölteni egy olyan beszámolóval, melyben felsorolnám csodálatos vendégeink névsorát. Azért a teljesség igénye nélkül csak felidézek néhányat közülük.

Még ma is gondolkozom azon, hogyan is tudtuk elszállásolni a Szegedi Színi-tanoda gyerekszínházának 42 tagját! Móricz Zsigmond  Légy jó mindhalálig című darabja olyan érdeklődést váltott ki, hogy a sportteremben került bemutatásra. Ki ne emlékezne olyan 15-30 tagú együttesekre, mint a marosvásárhelyi színház (István király), a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház (Tóték, Bocaccio), a dicsőszentmártoni Népszínház (Advent a Hargitán, A miniszter félrelép), a Csopaki Táncegyüttes, a Sátoraljaújhelyi Néptáncegyüttes, a Hargita Táncegyüttes, a somorjai Táncegyüttes. Felejthetetlenek maradnak számunkra az olyan 8-10 tagú előadócsoportok, mint a Kolozsvári Magyar Opera (4 előadás), a kecskeméti Katona József színház, a marosvásárhelyi Gruppen Hecc kabarétársulat (3 alkalommal), a  Hahota társulat, és az Öves Együttes, a Thália Színház Kassáról, a Musical Színpad Tapolcáról, a Népszínház Székelyudvarhelyről, vagy a Csíky Gergely színház Temesvárról.

Helyszűke miatt nem tudom felsorolni azokat a meghívottakat, akik nemzeti ünnepek előadásait hozták, vagy az év végi Mikulás-gyerekműsorral látogatták a Házat. Sinkovist Imre, Jókai Anna előadásai élményszámba sorolhatók. Ezek és hasonló előadások nem valósulhattak volna meg, ha nincs a Ház. A környező egyesületek számára ugródeszka, ahova hazatérhettek a vendégek.

Ez a nagyszámú vendégsereg mindig hatalmas rezsi és más költségekkel terhelte a Házat, emelte a működtetés költségeit, az előadások bevétele viszont simán fedezte a költségeket. Arra is futotta, hogy a bepótoljunk a SMOSZ beruházásaiba, (tetőcsere, fűtési rendszer felújítása). A tagság részéről sem hiányzott az önzetlen támogatás. Biztonságban voltunk azért is, mert számolhattunk a Kristianstadi Önkormányzatnak az egyesületi élet működtetésére kiutalt anyagi segítségével. A Házat is tőlük béreltük, olyan módon, hogy a bért a tőlük kapott pénzből fizettük ki, tatarozással, javítással nem mi kellett foglalkozzunk. A rezsiköltséget megoldottuk saját erőből. Miután a SMOSZ megvásárolta a házat, bér címén az egyesületnek juttatott önkormányzati pénzből évente 34.000 koronát utaltunk a kasszába.

Sajnos ezeknek a szép időknek lassan vége szakad. Megváltoztak a körülmények: az egyesület tagsága kiöregedett, emiatt passzívabbá vált, a bálok, kirándulások, színházi előadások iránti érdeklődés megcsappant. Az eleinte szórványos magyar TV adás rendszeresebbé, sokrétűbbé vált, sűrűsödnek az olcsó repülőjáratok, egyre gyakoribb, hogy az emberek egy-egy hétvégei szórakozásra, kikapcsolódásra inkább Budapestet választják. Az is igaz, hogy az előadások színvonala is visszaesett, a művészek megnőtt anyagi igényét a SMOSZ már nem mindig tudja megfizetni. Mert a tavalyi, Bromöllában megtartott jubileumi ünnepség példa arra, hogyha neves művészek igényes műsorát kínáljuk, mint Sebestyén Márta, vagy Berecz András, no meg egy jó táncegyüttes, még mindig 350 embert vonzott, igaz, nem csak Kristianstad és környékéről, hanem Malmö, Lund egyesületeivel karöltve. Helsingborg és Ljungby anyagi segítséggel járult hozzá a sikerhez. E kivételtől eltekintve elmondhatjuk, hogy rendezvényeink bevétele megcsappant. A bevételek elapadása nem egyetlen problémánk.

A Kristianstadi Önkormányzat legújabb határozata szerint a bevándorlók egyesületeinek nyújtott anyagi segély 2015 január elsejétől szigorúan csak kulturális rendezvények, ifjúsági és gyerekfoglalkozások finanszírozására használható fel. Jó hír, hogy az igényelhető segély összege megnőtt, rossz, hogy szigorúan ragaszkodnak a feltételekhez.

A Ház működtetése évente 50-60.000 koronába kerül (2014-ben 64.000). Beleszámítva a kisebb-nagyobb javításokat is, melyek elvégzését, finanszírozását is a Dél-svédországi Magyar Otthon házkezelősége volt kénytelen magára vállalni. Az Egyesület a továbbiakban nem rendelkezik a Ház működtetéséhez eddig befizetett évi 34.000 koronás összeggel. A kieső segélyt nem pótolja, hogy a környező helységekben lévő egyesületek használati alkalmanként 500 korona díjat fizetnek (van, aki ezt sem). Felvetődik a probléma: hogyan tovább?

Tekintettel arra, hogy az egyesület legfőbb anyagi forrása még mindig a Kristianstadi Önkormányzat, folyó év márciusában tartott közgyűlésünkön a tagság úgy határozott, hogy számára az egyesület megmaradása, fenntartása, működése a legfontosabb, ezért elfogadja Kristianstadi Önkormányzat döntését, feltételeit, és a jövőben élni fog vele. Itt az ideje annak, hogy a környező magyar egyesületek is mérlegeljenek, a Ház nélkül tudják-e biztosítani egyesületük további zavartalan működését, vagy sem

Ami a kristianstadi egyesületet illeti, nagyon komolyan meg kell fontolni, vajon a legfőbb anyagi támaszunk, az Önkormányzat, hogyan reagálna a székhely megszűnésére. Mennyire befolyásolná a Kristianstad- Budafok testvérvárosi kapcsolat további működését?

A Dél-svédországi Magyar Otthon működtetéséhez a 2015-ös évre megvan a szükséges anyagi fedezet. A SMOSZ-nak van ideje türelmesen, kapkodás nélkül, megfontoltan dönteni a Ház további sorsáról. Elemeznie, mérlegelnie kell a Ház megtartásával járó előnyöket és megszüntetésével keletkező hátrányokat.

Mindenkinek meg kell érteni azt, hogy a Kristianstadi Egysület tagságának kötődése a Házhoz olyan erős, mondhatni személyes jellegű, hogy sorsáról nem csak hogy nem tud, de nem is akar maga ítélni. Mert nehéz ledönteni azt a csodálatos világot, melyet oly sok éven át építgettünk. A  SMOSZ-nak, mint tulajdonosnak a döntését, bármi legyen az, el kell fogadjuk.

Kötelességemnek érzem, hogy mindezekről minden érintett tudomást szerezzen, és még a SMOSZ következő közgyűlése, az ott elhangzó határozatot megpecsételő kalapácsütés előtt elgondolkozzon rajta.  

A Kristianstadi Magyar Egyesület tagsága, függetlenül attól, hogyan alakul a Ház sorsa, ezennel megköszöni mindazoknak a segítségét, (egyéni vagy közösségi) akik eddig támogatták működését. Nevek említése nélkül köszönöm azon vezetőségi tagok, barátok segítségét, akik érezték a Magyar Ház életlüktetését és e fáradtságos, de csodálatos munkában velünk voltak, és kitartottak ebben a szép küzdelemben.

Barátsággal: Molnár Gergely