A szeptemberben megrendezett Göteborgi Könyvvásárnak – Izland mellett – a magyar irodalom és a magyar könyv volt a főszereplője. Magyarország részéről a Balassi Intézet készítette elő ezt a valóban fontos eseményt.

A magyar terület igen impozáns látvány volt, meleg, sárga megvilágításában. Sajnos, voltak, akik sötét színeket kevertek az ígéretesnek induló est hangulatába, mert összetévesztették az irodalom és költészet világát a mai európai káosz okaival. Pedig inkább arra kellene koncentrálniuk, amit a kiállítói polcokon sorakozó könyvek és íróik mondanak. Mert az írók és költők, úgy élnek, hogy figyelik a világot, az embert és annak mindennapjait. Ezt írják le nekünk, hogy felkeltsék figyelmünket arra, amire még nem gondoltunk, vagy amire már nem emlékszünk. Ezért lenne fontos figyelni rájuk, olvasni alkotásaikat. Hiszen ezekről szól, ezekről kellene hogy szóljon a Göteborgi Könyvvásár.

A vásár megnyitóján dobogóra lépett Masha Gessen, Oroszországban élő amerikai/orosz írónő, aki könyveit a szexuális hovatartozásról, Vlagyimir Putyinról és még sok fontos dologról írja. Harminc magyar író és a magyar delegáció elé kiállva, a magyar könyvek sorai között mondott beszédet. A dobogó elhagyása után a tv-kamerák előtt szerényen elmosolyodva vallotta be, hogy az ilyen szereplések nem tartoznak kedvenc elfoglaltságai közé. Ez azért hangzik furcsán, mert percekkel korábban az egybegyűltek előtt érthetően kifejezte a magyar bevándorlási politikáról szóló elítélő véleményét. Búcsúzóul bejelentette, hogy nem akar egy színpadon lenni a magyar kormány képviselőivel.  Nem vette volna észre, hogy írók és költők előtt állt? És ha ezt nem vette észre, ha tényleg nem akart ott állni a dobogón, akkor mi vezérelhette, hogy oda fölálljon?

Régen volt Európában ennyi izgalom, ennyi emberi konfliktus, mint 2015-ben. És még csak október van. Hónapok óta menekültek és nem-menekültek százezrei hömpölyögnek Európa kövezett, vagy sár lepte útjain, és megállíthatatlanul, határokon átnyomulva keresik egy megálmodott új élet lehetőségét. A nagy népvándorlások kora óta csak a II. világháború idején volt földrészünkön a maihoz hasonló menekültáradat.  

Az idén tavasszal megkezdett iHuset - Göteborgi Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 26-án zárta be kapuit. Nívós rendezvénnyel tettünk pontot a tizenegyedik évfolyam végére, hiszen a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör a Könyvvásár után író-olvasó találkozón látott vendégül tizenöt magyar írót és költőt, akiket alaposan lefoglaltak érdeklődésükkel a szép számban megjelent göteborgi magyarok. A 3:e Våningen kultúrközpontban megrendezett estén a bor és pezsgő mellé zongoramuzsika is szólt. Mielőtt azonban megteltek volna az első poharak, Jókai Anna író- és költőnő beszélt a közönséghez. A kellemes, jó egyórás találkozás után, a minden magyar előtt jól ismert előadót, az est hátralévő óráiban is körülvették, beszéltették olvasói, tisztelői.

Mielőtt a közönség és a meghívottak összegyűltek volna a 3:e Våningen legnagyobb termében, megragadtam az alkalmat, és elbeszélgettem Jókai Annával.

 

Jókai Anna

Kellemes izgalommal vártam erre a napra. Jókai Annával találkozni, beszélni vele, nem egy hétköznapi élmény. Gondolatai és az, ahogyan beszél, önmagában is élmény. Ezt az élményt próbálom megosztani a Híradó olvasóival.

Beszélgetésünkben szóba került a könyv, a papírra nyomtatott irodalom és költészet, valamint a képernyőkön enyhén vibráló sorok olvasása közötti különbség.

  - Sok mindent el kell fogadnunk abból, amit újnak tartunk a világban. Nem mindegy azonban, hogy ezek mennyire luciferi kísértések. A túlfejlesztett technika: ez ilyen. Sok mindenre való a számítógép, sok mindenre jó a képernyő, de arra is kell használni, amire az tényleg jó. Bár nekem az egész életművem fent van a világhálón és a Digitális Akadémiának is tagja vagyok, de még soha életemben a saját írásaimba nem néztem bele. A könyv az összehasonlíthatatlan élmény. A könyvnek illata van. A lapok surrogása önmagában is élmény. Ha erről az élményről lemondunk, fontos kapcsolatot szüntetünk meg egy másik, nagyon fontos felsőbb világgal.

Talán ez sikeres is volt bevezetőnek, hiszen Jókai Anna ezek után már rá is tért a fontosabb, konkrétabb kérdésekre:

  - Én, mint író, arra vagyok érzékeny, hogy milyen megpróbáltatásokon, milyen szenvedéseken mennek keresztül az emberek. Hogy hogyan őrizzük meg azokat az értékeket, amit születésünkkor a Teremtő belénk plántál. Szeretném tudni, hogy azok a magyarok, akik távol hazájuktól, vagy éppen itt, Svédországban telepedtek le, úgy élnek, hogy megbecsülik és szeretik a helyet, amit választottak, de ugyanakkor nem felejtik el gyökereiket. Ez a kettő nem ellentéte egymásnak. A lombos fák, amelyeknek levelei ősszel megsárgulnak, elszáradnak, jól érzik magukat most már ott, ahol vannak, de ha nem lennének gyökereik, akkor nem is léteznének. Az ember gyökerei egész életére meghatározóak maradnak.  

  - Megtanultam beleképzelni magam mások helyzetébe. Nekem az anyanyelvem az egyéniségemhez tartozik. Penge éllel sem lehetne levakarni az énemről. Sokszor elképzeltem már, mit éreznék, ha úgy hozná a sors, hogy kényszerűségből, vagy kalandvágyból egy másik országba sodorna az élet. Az új környezetben a beilleszkedésem mellett az anyanyelv lenne az, amely emlékeztet a hazai környezetre, gyermekkorra, vagy amit nem is tudok szebben kifejezni: az Édes Hazára, ahol egy édesanya életet adott egy gyermeknek, aki most itt él. Ha ez a gyermek most elégedett is az életével, azért mindig van az életében egy pont, amely megrezdül, ha hallja ezt a szót: Magyarország. Ez nagyon tud fájni, amikor az ember hazájáról olyan hírek jönnek, amik nem igazak. Fontos, hogy a szülőhazájuktól távol kerültek figyeljék, keressék az igazságot, mert manapság a média érdekeket képvisel, és nem feltétlenül az igazságot. A sajtószabadság nem jelentheti azt, hogy tisztességtelen legyen. A hazájára gondoló magyar érezze, hogy „érted haragszom, segíteni akarok!”

Továbbra is szó szerint idézek abból, amit Jókai Anna szinte könnyekkel a szemében mondott:

  - Én azt kérem azoktól a magyaroktól, akiknek talán jelent valamit egy íróasszony működése és a neve, aki Magyarországon elég sokat tett az igazi közösségi létért, hogy ne higgyenek el mindent. Amire úgy érzik, hogy hazugság, mondják meg nyugodtan. Erre van ma szüksége az Anyaföldnek.

Nagyon fontos gondolat, hogy a mai irodalom gyakran sajnos nem tud lelki mankót nyújtani a másik embernek. Jókai Anna szerint a mai művészeteknek segíteniük kell a mai embernek, hogy legyen egy bot, amire az úton támaszkodhatnak.

  - Tudom, hogy nagyon nehéz élni, tudom, hogy nagyon sok a fájdalom. Én nem vagyok materialista. Hiszek a világot Teremtő Erőben. Mi, emberek, társteremtők vagyunk. Segítenünk kell az Istennek, mert már úgy érezheti, hogy cserbenhagyta a világ.

Jókai Anna a legmagasabb magyar elismerés, a Kossuth-nagydíj mellett számtalan magyar kitüntetés tulajdonosa.

Kedves Jókai Anna! Köszönjük szépen.

Talán nem is olyan furcsa, hogy magyar írók és költők, akik a közelmúltban Göteborgba látogattak, mind elcsodálkoztak azon, hogy itt, közel 2000 kilométerre hazánktól, mennyire intenzíven munkálkodunk hagyományaink, magyarságunk megőrzésén. Élünk vele, használjuk a magyar nyelvet.

Kukorelly Endre a könyvvásár tömegében került elém. Igen, lehet mondani: egyszerűen leszólítottam. Egy perccel később már egymással szemben ültünk, tegeztük egymást; társaságában én nagyon jól éreztem magam.

  - Sok meghívást kapok külföldön élő magyarokhoz. Apámtól örököltem, hogy érzelgős ember vagyok. Itt is azt találom, hogy ti, akik itt éltek évtizedek óta, vigyáztok rá, őrzitek a magyarságotokat, a magyar nyelvet. Lehet, hogy ez kicsit patetikusnak hangzik, de ez előtt én leborulok. Körbe vagytok véve egy más kultúrával. Hétköznapjaitokat kitölti a svéd nyelv. Hagyhatnátok a fenébe a magyarságotokat, a magyar szót, de ti nem ezt teszitek. Mi több: még gyermekeitek sem. És én ennek kifejezetten drukkolok.

Kukorelly Endre író, drámaíró, költő. Szemináriumot tart érdeklődőknek, akik maguk is írnak. Előadásai az írás mesterségbeli fogásairól szól.

Két évig a Parlamentben is ült. Úgy érezte azonban, hogy a politika nem az ő világa, de ez a két év tanulságos volt. 2014-ben egy életrajzi regény lett az eredménye Országházi divatok címmel.

Az Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív c. könyvét mostanában fordították svédre. A történet férfi-női kapcsolatokról szól meglehetősen köntörfalazás nélkül.

Kukorelly Endre a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje és a József Attila-díj mellett számtalan egyéb kitüntetést kapott.  

Az írót nagyon foglalkoztatja a csak itt-ott fellelhető segítség, amelyet a hazai magyar lakossághoz képest jobban, vagy sokkal jobban élő nyugati társaink adhatnának, bármilyen formában. Gondolt itt az egykor Vajdaságban, Kárpátalján, Erdélyben, Szlovákiában rekedt társainkra, akiknek talán még nehezebb megtartani azt, ami őket valamikor réges-régen magyarrá teremtette.

  - Nekünk ebből a magyar panasz-kultúrából kellene kilépnünk. Mindenki siránkozik, nyafog. Ezen kellene segítenünk, ezzel kellene leszámolnunk.      

Nagyon remélem, hogy Kukorelly Endrét máskor is látjuk még.

Szeptember 26-áneste, az említett író-olvasó találkozón Csata Attila, a Kőrösi elnöke, felkérte a megjelent írókat, költőket, hogy néhány szóban mutatkozzanak be.

Régi ismerősünk, Berg Judit a sok-sok óvodásoknak, kisiskolásoknak írt könyv után, saját gyermekeinek növekedését kísérve, kiskamaszoknak írt regényt, amelynek most tervezi folytatását.  

  - Mióta legutóbb voltam meghívva ide, a göteborgi Litteraturhusbe, írtam jó néhány rádiójátékot is.

  - Rendkívül izgalmas munka.

  - Igen. Egyfajta átmenet a regény és a drámaírás között. Saját korábbi munkáimat írtam át rádióra. Közel egy évembe került három rádiójáték megírása. Ez hetven rész! Írás közben gondolni kell rá, hogy a rádiójáték kizárólag a hallott beszédre épít. A hallgató nem láthatja a szereplőket, és természetesen nincs mit olvasni. Borzasztó jó szórakozás volt!

Bemutatkozott még Csikós Tibor, a göteborgi Tavaszi Szél alelnöke, aki hamarosan átadta a szót Ladik Katalinnak és Szkárosi Endrének, akiket immáron nem az ú.n. határon túli vagy a vajdaságiak között emlegetünk, hanem a magyar avantgárd költők sorában tartunk számon.  

Mezey Kataliníró és költőnő a délelőtt folyamán költeményeiből olvasott fel. Német Eszter első regényét mutatta be az idén, és Larsson Mária gyermekkönyv kiállításán mutatkozott be, és beszélgetett a gyermekekkel.   

Igen sajnálatos, hogy erre a magyar szempontból olyan nagyon kellemes izgalommal várt idei Göteborgi Könyvvásárra ennyire ráborította fátylát a politika, amelynek lényegében semmi köze a magyar irodalomhoz és költészethez.

 

Maróti László