A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Ezüstfenyő, szép sudár...

Mikor véget ért a nyár és eljött az iskolakezdés ideje, kicsit szomorú lett mindenki a családban. Legjobban a nagyanyó meg nagyapó, hiszen a nyárral együtt véget ért a családi együttlét, a gyerekeik, unokáik számára kezdődnek a dolgos hétköznapok. Az unokák persze nem búsultak olyan nagyon, talán inkább ujjongtak, hogy hazautazhatnak a szüleikkel, találkozhatnak majd a barátokkal, osztálytársakkal. Új óvodai, iskolai év kezdődik. Rengeteg kérdésük lett volna, de hát egyelőre nem válaszolhatott senki arra, hogy vajon mit fognak tanulni, ki lesz az óvónéni, vagy a tanító bácsi? Ugyanaz, aki eddig? Vajon hogy nyaraltak a barátok? Mert nyár elején ugyan mindenki megígérte mindenkinek, hogy tartják a kapcsolatot, de aztán a nyaralás alatt annyi minden történt, estére mindig annyira elfáradtak, hogy nem volt kedvük a levélíráshoz. 
A búcsúzásnál, mikor Bazsó egy ölelésre, búcsúpuszira odahajolt nagyapóhoz, odasúgta:
- Nagyapó, ugye nem felejtetted el, amit ígértél? Emlékszel, azt mondtad, akkor fogjuk kivágni a mi fenyőnket, mikor akkora lesz, mint én. Láttad, most már pont egyforma nagyok vagyunk! Mit mondasz? Biztos, hogy ő lesz a karácsonyfánk? Megígérted – emelte fel Bazsó figyelmeztetően az ujját.
- Nyugodj meg, nem felejtettem el az ígéretemet: az idén a kettőnk fenyője lesz a karácsonyfánk! – válaszolta nagyapó, gondolatban pedig hozzátette: kivágásról nem volt szó, kiskomám, ezt úgy látszik, elfelejtetted. No, nem baj, van még időnk beszélgetni erről.
Igaza volt nagyapónak, ősz elejétől a karácsonyi szünetig igazán van elég idő! Gondolkozni, tervezgetni. De ahhoz, hogy megértsétek, miről is egyezkedett Bazsó nagyapóval, elmesélem az előzményeket. Bazsó szüleivel egy nagyvárosban lakott, az unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal csak ünnepekkor, vagy iskolai szünidőben találkoztak. Legtöbbször a nagyszülőknél, vidéken.
A nagyszülők olyan közel laktak az erdőhöz, hogy a hozzájuk látogatók szentül meg voltak győződve, hogy az erdő is a telkükhöz tartozik. Ennek a feltevésnek volt is némi alapja, hiszen nagyapót a munkája is az erdőhöz kötötte. Erdőőr, vadőr, vagy ahogyan a faluban nevezték: erdőkerülő volt a becsületes mestersége. Járta az erdőt, számon tartott minden jó és rossz változást. A madarak, erdei állatok mind-mind személyes jó ismerősei voltak. Aggódott, mikor túl sok mókus született, mert az nagy veszélyt jelentett az énekes madarak számára. Tudta, mikor, milyen növény bújik elő a földből, mikor jön el a finom, egészséges medvehagymának, mikor a gyönyörű, illatos, de nagyon mérgező gyöngyvirágnak az ideje. Figyelmes volt a gombaszedő gyerekekkel, mindig átvizsgálta kosaruk tartalmát, nehogy rossz gomba keveredjen az ehetők közé. Szóval olyan lelkiismeretesen, hozzáértéssel, annyi szeretettel végezte munkáját, hogy mikor eljött a nyugdíjazásának ideje, egész küldöttség kereste fel és szépen megkérték, ha bírja, folytassa az erdőkerülést, legalább addig, amíg az új vadfelügyelő megszokja a helyet, megismeri az embereket. Nagyapó egy kicsit meglepődött, de aztán huncutul elmosolyodott:
- Hát drága gyermekeim, jó, hogy ti kértetek fel erre, mert én bizony engedély nélkül, akár titokban is folytattam volna. Aki megszokta a friss erdei levegőt, a napi hosszú sétákat, azt csak valami nagy betegség tarthatja vissza. Meg aztán egyelőre el sem tudom képzelni, hogy a madarak fészket tudnának rakni, ha nem látnának engem az erdőben jönni-menni – mondta, és nagyot kacagott.
Így történt, hogy nagyapó unokái is hozzászoktak ahhoz, hogy az erdőt járják, lassan megtanulták ők is a növények nevét, és a titkokat is ellesték. Nagyon tetszett nekik például az, hogy nagyapó elárulta, ahol kisvirágú füzike virágzik, ott nagy valószínűséggel málnabokor is rejtőzik. S mennyivel illatosabb, édesebb az erdei málna a termesztettnél!
A legtöbbször Bazsó kísérte el nagyapót. Egyszer a kedvenc tisztásukon pihentek meg. Leheveredtek az üdezöld friss fűbe, nézték a bodor nyári felhőket, mikor nagyapó hirtelen odahajolt egy növényhez és felkiáltott:
- Akárhogy is nézem, ebből a kis magoncból ezüstfenyő lesz! Hát, Pista legyen a nevem, ha értem, hogy ez hogyan került ide? Ilyen fajta ebben az erdőben nincs! Talán egy mókus látogatott valamelyik városi parkba, esetleg itt a faluban lenne ilyen valamelyik kertben? Vagy madár csemegézett a toboz magjaiból és ő ejtett el egyet a tisztáson? Mindegy, itt van, de az tiszta csoda, hogy megeredt. Jól nézd meg gyerekem, mert ez a kis semmiség, ha jól gondozzuk, csodaszép lesz!
- Miből gondolod nagyapó? Hiszen csak egy satnya ág! Én nem is hiszem, hogy szép lesz!
- Hát, ha hiszed, ha nem, ez az örökzöld fenyők családjának egyik legszebb fajtája! Éppen ezért ez egyik legnépszerűbb karácsonyfának választott fenyőféle. Gyönyörű színével és formájával az ünnepek meghitt hangulatát erősíti. Remélem, megmarad. De hát miért is ne maradna meg, az ezüstfenyő kifejezetten ellenálló típus, szinte bármilyen területen megél!
- Jaj, de jó, jaj, de jó, akkor ezüstfenyő karácsonyfánk lesz!
- Az lesz, reméljük. De nem máról holnapra! Ezek a fenyők eleinte elég lassan nőnek. Lássuk csak: nézd, még elég alacsony, csak kicsivel nagyobb az araszomnál, de már vannak ágacskái. Úgy saccolom, olyan 3-4 éves lehet! Kicsit fiatalabb nálad. Gondolom, 8 éves korodra utolér növekedésben! No, mikor majd egyforma magasak lesztek, akkor ünnepélyesen felavatjuk őt házi karácsonyfának! Jó lesz? 
- Igen, nagyapó, de addig még olyan sok van!
- Nem baj, addig te is fejlődsz, okosodsz, és ahogy mondják, gyakorolhatod a türelem erényét! Majd minden évben együtt ellenőrizzük, hogyan fejlődik ez a kis csemete. Vállalom, hogy míg nem vagy itt, hanem szüleiddel, és szorgalmasan jársz az iskolába, helyetted is vigyázok rá. Ha szomjazik, vizet adok neki, ha valamelyik őz vagy szarvas megkívánja a friss hajtásait, eltanácsolom a közeléből. Ez az ezüstfenyő lesz a mi kettőnk kitartásának jelképe!
Erre a beszélgetésre emlékezett Bazsó és nagyapó, meg arra, hogy Bazsó eleinte milyen türelmetlenül várta, hogy nőjön már a kis magonc. De lassan sikerült nagyapótól eltanulni a türelem erényét, és csak az idei összemérésnél csodálkoztak el mind a ketten, milyen hamar elrepültek az évek! Megnőtt a fa, utolérte kis gazdáját, így eljött az ideje annak, hogy karácsonyfa legyen belőle. Szabályos kúp alakjával, ezüstös színével az erdő egyik legkülönlegesebb növény lett.
Bazsó sokat gondolt a kis fára, alig várta már, hogy viszontlássa. 
- Olyan szép lett, nagyapó biztosan valami póttáplálékot is önthetett a gyökereire, annyira dúsak, szabályosak lettek az ágai.
Esténként, elalvás előtt mindig elképzelte, milyen gyönyörű karácsonyfa lesz belőle, és boldogan hunyta be a szemét. Sajnos más is eszébe jutott:
- Csak az a vágás.... az a kivágás... csak az ne lenne! Hátha elfeledkezik nagyapó erről – reménykedett. Csakhogy pont ő, Bazsó volt az, aki figyelmeztette az ígéretére! Hogy legyen, mint legyen? Küzdött kétségeivel, így aztán hol boldog várakozással, hol kényelmetlen rossz érzéssel várta a karácsonyi vakációt. 
A karácsonyi szünet úgy kezdődött, ahogyan a gyerekek a tökéletes téli vakációt elképzelik: nem volt nagy hideg, csak akkora, hogy a frissen hullott hó ne olvadjon azonnal sáros locspoccsá. Még a városban is megmaradt a tereken a tiszta fehérség, a nagyszülők kertjében a hótakaró maga volt a hideg, csillogó gyönyörűség! Reggelente és esténként ropogott egy kicsit a lábuk alatt, nappal meg szinte le sem csatolták a síléceket, a szánkókra szinte hozzánőttek a gyerekpopsik!
Bazsó és nagyapó alig tudtak elszakadni a hancúrozó gyerekseregtől valahogy. Ha már pár éven keresztül titokban tudták tartani az ezüstfenyő létezését, nem akarták Szenteste előtt elrontani a meglepetést. Mikor aztán nagyapó jelt adott az indulásra, Bazsó boldog izgalommal követte. Csak akkor romlott el a kedve, mikor látta, hogy nagyapó egy jutazsákot, és benne olyan baltaforma tárgyat visz a kezében. Csendben ballagott nagyapó nyomdokain, próbálta megfogalmazni, megérteni saját érzéseit. Mikor kiértek a tisztásra, és meglátta a fenyőt, a kettőjük titkos fenyőfáját, szinte elállt a lélegzete. Úgy állt a vele egymagasságú kis fa, behavazva, a ragyogó napfényben szinte sziporkázva, mintha reá várna.
- Nagyapó! Muszáj? Muszáj kivágni????? 
- Dehogy muszáj! Tilos! Egy biztos: én nem vágnám ki semmiért! – mondta határozottan nagyapó.
- De a zsák? És a balta? – kérdezte szorongva Bazsó.
- Butuska, valamilyen fenyőt csak haza kell vinnünk! Már jó előre kinéztem azokat a fenyőket, melyekről lecsaphatunk néhány ágat. Karácsonyi hangulathoz éppen megfelelnek a friss gyantaillatukkal.
- Ezek szerint te nem is akartad kivágni a mi fenyőnket?
- Dehogy akartam! Mondd, ugye tudod, miről szól a karácsony?
- Jézus születéséről... a szeretetről??
- Igen, arról. Az emberek azért találták ki a karácsonyfa-állítást meg az ajándékozást, mert elfelejtették, hogyan is kell igazából kimutatni az egymás iránti szeretetüket. Mennyivel jobb lenne, ha eszükbe jutna, hogy ne vásároljanak mindenféle kütyüket, játékokat, tárgyakat, hanem tegyenek valami jót a szeretteikkel. Engem ez a kis fa nagyon megtanított erre. Tudod, mikor megkötöttük az egyezséget, nem is gondoltam erre. De ahányszor kijöttem az ezüstfenyőhöz, annyiszor gondoltam rád! És persze a többi unokámra, meg a gyerekeimre, barátaimra. És az jutott eszembe, hogy olyan nagyon szép ez a fa, kár lenne érte. Kár lenne kivágni, de kár lenne, ha csak itt állna egyedül, magányosan. Gyere, szerezzünk neki örömet! Díszítsük fel dióval, almával, madáreleség-labdával, faggyúdarabokkal, s akkor egész nap itt csivitel körülötte a sok madár. Kipróbálhatjuk a faggyúöntést is, Fekete István Téli berek című könyvében megvan, hogyan kell. Aztán, majd ha kissé nagyobb, terebélyesebb lesz a fa, a sok lehulló tűlevéltől megváltozik az alatta levő talaj minősége. Úgy mondják, savanyúvá válik. Azt meg nem sok növény kedveli, de az áfonya, az igen! Majd kiásunk néhány áfonyatövet, elültetjük az ezüstfenyőnk alá, s ha szerencsénk van, megszereti a helyet és teremni fog. Azt meg mi szedjük le – nyáron! Az lesz a mi ezüstkarácsonyfánk hálaajándéka, gondoskodó szeretetünkért cserébe.
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónak: 
Nagyapó, Bazsó és Ildikó néni
 
 Ezüstfenyő szép sudár,
Az erdőben kismadár,
Mókus, nyuszi körbejárta,
Körbejárta, úgy csodálta.

Ezüstfenyő szép sudár,
Karácsonyi díszben áll,
Szaloncukor tarkabarka,
Csillog a sok gyertya rajta,

Karácsonyfa szép sudár,
Erdőbeli kismadár ,
Mókus, nyuszi hogyha látná,
Igazán csak most csodálná.
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2021. július 07.
Kedves Híradó Olvasók! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Így hangzanak Reményik Sándor Templom és…
Tovább
Vipassana naplók # 2

Vipassana naplók # 2

Könyvespolc 2021. július 07.
Fénydagály (Hétfő reggeli derengés) Én, enyém. Ekörül forog minden. Minden, ami fanyar és haragos és tűz. A mindennapos rituálék tartják egyben a rendszert. Ha bármelyik apró összetevő elmarad, akkor szépen, fokozatosan szétmállik a kiegyensúlyozottság. Sötét kockák lebegnek a levegőben és…
Tovább
Cigonya II.

Cigonya II.

Képzőművészet 2021. július 07.
Középiskolás koromban már valamilyen ismeretségben lehettem a művésszel. Így kellett lennie, mert emlékszem a kitéglázott kis udvarra, ott, abban a sarki házban, ahol Tihamér lakott. A Kőrös-híd felé lehetett arra kijutni. A kis ház még kisebb melléképületében Tihamér nagynénje lakott.…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább

Egyesületek

Új szelek a Tavaszi Szélnél

Új szelek a Tavaszi Szélnél

Sok minden nem úgy alakult a tavalyi és az idei évben, mint ahogy megszoktuk, és ahogy a terveink…
Bemutatkoznak a Stockholmban tevékenykedő Magyar Ház Közösség új vezetőségi tagjai

Bemutatkoznak a Stockholmban tevékenykedő Magyar Ház Közösség új vezetőségi tagjai

A Magyar Ház megalakulása óta otthont nyújt és összefogja a Stockholmban és környékén élő és tevékenykedő magyarságot. Dicső…
Történések a Pannónia Klub háza táján

Történések a Pannónia Klub háza táján

Az első és legfontosabb hír, amit a Pannónia Klub kapcsán meg szeretnék említeni, hogy a 2021. április 24-én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME