Egy meleg nap reggelén, mikor erősen sütött a nap, Ilona lassan kinyitotta a szemét és érezte, hogy nincs rajta a puha, vékony takaró. Lassan felült az ágyban.
- Jó reggelt! - kiabálta hangosan.
- Jó reggelt! - mondta az anyukája kedves, meleg hangon, miközben bedugta a fejét az ajtón.
- Mi lesz a reggeli?
- Gondoltam, rántottát sütök, de előtte meg kell beszéljek veled egy fontos dolgot – mondta, miközben leült az ágyra.
- Ki vele, mert éhes vagyok - viccelődött Ilona.
- Tudod, van az a nagy tölgyfa az udvaron.
- Igen, az a kedvenc fám.
- Hát, ma idejön egy Miklós nevezetű férfi és megvizsgálja…
- És? Ne mondd, hogy itt fog ülni az udvarunkon és egész nap vizsgálja. Akkor nem játszhatom a fán!
- Ha csak az lenne…
- Miért mi van?!
- Ki kell vágni a fát!!
- MI?!
- Igen. Túl veszélyes; ha jön egy vihar, ráborulhat a házunkra!
- Csak viccelsz, igaz? Mondd, hogy viccelsz! - mondta enyhén ordibálva Ilona, miközben érezte, hogy forró könnyek gyűlnek a szemébe.
Ilona egész nap szomorúan ücsörgött a szobájában. Semmit sem evett, nem ivott. Körülbelül két órakor megjött ez a Miklós nevű férfi. Magas, világos barna hajú és zöld szemű alak volt. Ilona csendben figyelte, ahogy először elkezd beszélni az szüleivel, és utána vizsgálni kezdi a fát. Mérőszalagot, szögmérőt, nagyítót és még egy csomó más furcsa műszert használt. Pontosan két óra negyven perckor kopogtattak az ajtaján.
- Bárki is az, hagyjon békén!
- Kicsim, jó hírem van!
- Mmmm…
- Egy feltétellel megmenthejük a fát!
Ilona gyorsan odarohant az ajtóhoz és kinyitotta, miközben azt kiabálta:
- MI, HOGY?!
- A feltétel az, hogy nem játszhatsz a fán többet.
- Mmm… megteszem a fáért.
És Ilona sohatöbbé nem játszott a fán, akármennyire is akarta… De Ilona fáján új rügyek nőttek minden tavasszal.
Írta: Csapó Aletta
