Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány és egy kisfiú. Kedves, ügyes gyerekek voltak, szót fogadtak, jól tanultak, nem csintalankodtak, nem rosszalkodtak, szóval annyira jók voltak, hogy szinte azt kell mondanom, hogy ilyen gyerekek csak a mesében léteznek! Soha nem sírtak, nem kiabáltak, mindig csak kacagtak, énekeltek, nem is tudták, mit jelent az, hogy szomorúság!
Akár hiszitek, akár nem, hogy mégis megismerkedtek a szomorúsággal, pont egy szép karácsonyi éneknek köszönhették. Ez az ének így szól:
Jézus ágyán nincsen paplan,
hogyne fázna az ártatlan,
nincsen neki bundácskája,
elveszett a báránykája!
A gyerekek nagyon elszomorodtak. Sajnálták szegény kis Jézuskát, akinek se takarója, se bundácskája és még a báránykája is odaveszett valahogy! Tanakodtak, találgatták, mi tévők legyenek, hogy segíthetnének Jézuskán?
– Meg kellene keresni azt a báránykát- mondta a kislány.
– Igen, de vajon hol? Erdőn, mezőn, domboldalon? Mi nem tudjuk, merre van, és lehet, senki sem tud nekünk tanácsot adni – felelte a kisfiú.
– Én azt hiszem, a bárányka bárhol lehet! Úgy érzem, ha elindulnánk a keresésére, biztosan segítséget is kapnánk! Már tudom is, mi lesz az útmutatónk: a lángos csillag! Az, amelyik a három napkeleti bölcsnek is segített, hogy rátaláljanak Jézuskára! Majd este, hogyha sötét lesz, akkor felnézünk az égre, s ha meglátjuk a csillagot, akkor elindulunk és követjük őt. Lehet, hogy még egy angyalka is vigyáz majd ránk, hogy el ne tévedjünk, és biztosan rátaláljunk az elveszett báránykára – mondta a kisleány.
– Tudod, mit? Én azt hiszem, ha egy angyalka is vigyáz reánk, akkor nem is kell megvárjuk az estét. A mesében sem sokat gondolkodnak a gyerekek, előveszik a láthatatlan tarisznyát, beleteszik a hamuban sült pogácsát, felhúzzák a hétmérföldes csizmát, varázsbotot vesznek a kezükbe, varázssüveget a fejükre, és útnak indulnak. Próbáljuk meg mi is!
Úgy is tettek. Mentek, mentek, mendegéltek. Hegyre fel és völgybe le. Felettük szállt egy őrző angyal, előttük világított a fényes csillag. Hétmérföldes csizmájukkal nagy-nagy távolságot bejártak, de a báránykát sehol sem találták. Már-már elcsüggedtek volna, mikor rátaláltak az elveszett báránykára. El sem tudjátok képzelni, hogyan örvendett a találkozásnak a két gyerek, hát még a bárányka! Gyönyörű hófehér bundája szinte hívogatta a gyerekeket: gyertek, simogassatok meg! Meg is simogatták, meg is puszilgatták, aztán együtt indultak el Betlehem felé. A hosszú úton nagyon elfáradtak, jó emberek enni, inni adtak nekik, így éppen időben értek a templomba, az ünnepi harangkongatásra. A báránykát odatették Jézuska mellé, hadd melegítsék, óvják egymást a karácsonyi éjben.
A két kisgyereket szép karácsonyfával lepte meg az angyalka kedvességükért.
Rajzolta Bálint Palmgren Tünde hat éves korában, a mesét leírta Tóth Ildikó néni