A kétnyelvű közegben felnövő gyermekek találékonyságáról, kreativitásáról, - ahogy mondani szokták - könyveket lehetne írni! Írnak is! A legtöbb családban legalább szájhagyomány útján fenn maradnak a kedves kiszólások.

A meghitt karácsonyesték elmaradhatatlan része az együtt elköltött ebéd-vacsora. Az ünnepi menü-sorban a mi családunkban is a saját savanyítású töltött káposztáé a főszerep. Különösebben egyikünk sem szereti a káposztát, évközben sok szó nem is esik róla, csak úgy november táján, a savanyításhoz szükséges tennivalók kapcsán. Az alig felcseperedett unokáim is ilyenkor hallhatták többször emlegetni a magyar konyhának ezt a jellegzetességét. De, hogy milyen kép alakult ki bennük az említett élelem-alapanyagról, arra egy velünk megesett kis történet derít fényt. Unokáimmal gyakran elsétáltunk egy közeli kis parkba, mely városkánk többi lakóinak is igen kedvelt kiránduló helye. A tágas tér egyik sarkában egy megépített grillező hely áll. A gyerekek számára roppant csábító volt a tűztérben hagyott, elégett faszén. Alig várták már, hogy odaérjünk, kis pálcákkal felszerelkezve kezdték el kavargatni, kapirgálni a fekete maszatot.

-         Mama, mi most főzni fogunk! – jelentette ki egyikük.

-         Ugyan bizony, mi finomság készül?- érdeklődtem.

-         Nem látod? Káposztaleves! És, hogy nehogy félreértsem, svédül is megmondta: - Kålsoppa! – Végül is teljesen igaza volt, hiszen svédül a káposzta kål, a szén kol, és mindkettőt hasonlóan, kólnak ejtik.

*

Unokáinkkal ebédeltünk, a férjem ette meg leghamarabb az ételt. Letette az evőeszközt és azt mondta:

-         Én vagyok az angyal.

A gyerekek csodálkozva néztek rá, majd rám, nem tudták mire vélni a kijelentést. Én elmagyaráztam, hogy mikor mi voltunk gyerekek, ezt mondta az, aki elsőnek fejezte be az étkezést, tehát úgy mondd győzött. A gyerekek szorgalmasan ettek tovább, és mikor a kisfiú végzett, másodikként, felkiáltott:

-         Én vagyok a Tomte (a svédországi Mikulás) – majd rámutatott az állkendőjére:- és ez a szakállam.

*

December közeledtével arról meséltünk a gyerekeknek, hogy nemsokára megjön a tél, lehull a hó, jön majd a Mikulás, és azután Jézus születésnapja következik, a Karácsony. Elénekeltünk néhány Mikulás-éneket, majd a Mennyből az angyalt, ezt többször is egymás után. Hamar megtanulták, másnap elkezdték énekelni, és mivel azt a fogalmat, hogy: menny még nem ismerték, az idősebbik kissé átalakította a szöveget:

-         Nem jön az angyal, eljött hozzátok... - gondolkodott egy kicsit, aztán újrakezdte, még értelmesebbé téve a szöveget:

-         Nem jön az angyal, nem jön hozzátok… - aztán megállt és komoly arccal érdeklődött arról, hogy tulajdonképpen minek is kell örülni karácsonykor?

Boldogan fogadta el magyarázatunkat, s immár örömmel várta az angyalt, mely majd eljön a mennyből.