Tudja kedvesem, megmondom én tisztán, úgy, ahogy van! Nagy szégyent hozott rám a sógornőm unokája, a Karcsika! Azért nem haragszom rá, mert olyan jót kacagtunk a sógorasszonyommal, hogy na! Csak éppen akkor, akkor egy kicsit kínos volt, mikor a doktorné meglátta, hogy a kismacska játszik valamivel. Gömbölyű volt, szőrös, szürkés, el nem tudtuk képzelni, mi a jó fene lehet az. Elzavartuk a macskát, de nem értünk rá megnézni, mi az, amivel játszik, mert a macska csak fogta magát, bemászott az ágy alá, és a lábacskáival kipofozgatott egy hasonló gömbölyű, enyhén penészes, szürke szőröst. Ezen már látszott, hogy a szőrök csak rá vannak ragadva, az alapszíne valami fehéres. Elkergettük a macskát, az újra visszaszaladt az ágy alá, és újfent kigurított egy ilyen szörnyűséget. Akkor már ölt a kíváncsiság, mi lehet az. Addig riogattuk a macskát, míg végül öt labdácskát kotort ki az ágy alól. Azt mondja a doktornő:

-          Margit néni, ez olyan, mint egy gombóc!

-          Már hogy lehetne gombóc, - tiltakoztam, - megvan annak három hete is, mikor utoljára főztem gombócot! Akkor, mikor a sógorasszonyom itt volt az unokájával. Nem idevalósi a gyerek, ha nyaralni jön, a nagyanyja mindig a kedvenc ételeit főzi, hát gondoltam, én is meglepem jófajta szilvás gombóccal! – mondtam a doktornőnek.

-          Hát pedig ez éppen úgy néz ki, mintha legalább három hetes lenne! - állapította meg a doktornő - Nézzük meg, el lehet-e vágni?  

A doktornő rákotorta egy szemétlapátra a labdácskákat, kért egy kést, s mintha műtene, precízen felvágta az egyiket. Az volt. Szilvás gombóc! El nem tudtam képzelni, hogy kerültek az ágy alá? S miért pont öt? A gyereknek hat gombócot tettem a tányérjára, örvendett neki, mikor az elsőt megette, látszott, ízlik neki. Igaz, ahogy visszaemlékszem, eszembe jut, hogy hamar elfogyott a többi is, de a tányéron csak egy szilvamag árválkodott. Még riogattuk a kölyköt, hogy nem lesz jó dolga, ha lenyelte a szilvamagokat!

Hát nem nyelte le. Szegénykém biztosan szégyellette bevallani, hogy éppen olyan nagyon nem szereti a szilvás gombócot, hogy napjában többször is azt egye, mert a sógorasszony utólag elmesélte, hogy náluk is az volt ebédre. A kisgyerek meg, hogy nem nézünk oda, bésuvasztotta őket az ágy alá! Én meg, hogy így eljárt felettem az idő, már nemigen hajolgatok takarításkor. Amit elér a seprű, a többit majd nagytakarításkor! Hát bizony, nagyon restelkedtem, hogy ilyesmi megeshet az én házamban. Vigasztalt a doktornő eleget, Margit néni kedves, mindenkivel megesik az ilyesmi, fiatalokkal, egészségesekkel is, ne is törődjön vele. Köztünk marad.

Látja kedves, a doktornő megtartotta a szavát, Ő nem pletykálta el senkinek, bennem nem tud megállni a szó. De most már direkt örvendek, hogy ez a kedves kis Karcsika ilyen szenzációt okozott nekünk. Azóta is emlegetjük, hogy milyen jót nevettünk a nagyanyjával, mikor elmeséltem neki, még a könnyünk is potyogott.

Kardos Kálmán (Sölvesborg) elbeszélése alapján írta Tóth Ildikó