Isten hozott

Nagyon régen nem jártam már a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján (Dobogó-kő) és környékén, így tavaly október végén elérkezettnek láttam az időt, hogy újra feltérképezzem a tájat. Dobogó-kő. Prédikálószék. Vadálló-kövek. Rám-szakadék. Ha az ember egyenként keresi fel őket, gyorsan teljesíthetők, illetve kissé közhelyesnek hathatnak, pontosabban túlzottan népszerű kirándulóhelyek. Viszont körtúrává fűzve fel ezeket a látnivalókat, egészen ütős kombinációt alkotnak. Az indulást megelőző este letöltöttem egy kész útvonalat a GPS-készülékemre, kinéztem egy kora reggeli járatot, majd aludni tértem.

Úton

A szentendrei HÉV-re a Margit híd budai hídfő megállónál szálltam fel, s Pomázig utaztam. Itt kellett átszállnom a Dobogókő, hegytető végállomásig közlekedő buszra. Habár az október végi napok gyönyörű napsütésben ragyogtak, a reggel már karcos volt – nagyon örültem annak, hogy nem beszéltem le magamat a sapkáról, a kesztyűről és a sálról sem, mert bizony jó darabig szükség volt rájuk. A 6 kilométerre lévő Prédikálószék irányába indultam. Egy romos épületegyüttes mellett vezetett el az út, megálltam néhány kattintásra. Ahogy egy vadiúj, szépen berendezett háznak megvan a maga csilivili aurája, új „szaga”, úgy egy lepusztult épület okádja magából az elmúlt szép napok egykori ígéretét, a meredező üvegszilánkok vandál kezek áldozataiul esett ablakok voltak hajdanán, a kibelezett helyiségek téglára csupaszított falai pedig a graffitizők kedvelt festékvásznai… A következő állomás a jurta szállások mellett visz el – hallottam már erről a lehetőségről, egyszer szívesen kipróbálnám.

A Vadálló-köveken

A fák egyre inkább magukra öltötték az ősz színeit. Egy-egy erdőrészlet még egészen zöldellt, más fafajok viszont szinte megadták maguk a sárga-vörös elmúlás árnyalatainak. A Király-kútnál megtöltöttem a kulacsomat, persze kis időbe tellett, mert igen vékonyan csordogált a csőből a víz. Különböző záridőkkel kísérleteztem a forrásvíz keltette körkörös hullámvonalak megragadására, aztán a másik véglet irányába tekertem a tükörreflexes gép tárcsáját, s a víz tükre egészen kisimult. Mikor még egyszerű bridge gépem volt, mindig csodálattal vegyes féltékenységgel tekintettem az ilyesfajta képekre. Mióta megvan a jelenlegi fényképezőgépem, ez is egy opcióvá vált (de nem silányult!) a lehetőségek „végtelen” tárházában.

Átmenet

A Dunakanyar bújócskát játszik velem, ahogy haladok fölfelé és közeleg a Prédikálószék, úgy bukkan elő a fák lombjai közül egy-egy részlet a Duna égszínkék vizéből. Aztán az egyik szögből már a Visegrádi Fellegvár is látszik! A csúcsra érve rögtön beugrik a ki tudja hány év előtti emlék, a „tipikus” Dunakanyar látkép, mellyel azért nem lehet betelni. Eszembe jut az augusztusi Börzsöny-ring túrám is – most szemben láthatom, a Duna másik partján, azt a kerékpárutat, melyet nemrég két keréken jártam be.

Szűz Mária

Annyit melegedett az idő, hogy túl soknak érződik a polárral bélelt széldzseki. A Vadálló-kövek pazar sziklacsodák paradicsoma. Innen sem piskóta a kilátás a Duna felé, előtérben a színes erdő képével. Szöcskék, tücskök neszeznek, zenélnek a fűben, a kőmorzsalékon – a nap egyre erősödő sugarai mellett ez is a nyár utolsó lobbanásait idézi fel. Különben a Prédikálószéken rengeteg ember időzött, értelemszerűen. A Vadálló-köveken valamivel csendesebb volt már a járás.

Záridő

Egészen leereszkedve, a Kaintz György-forrás és a Szentfa-kápolna mellett lévő információs tábla ekképp tudósít Szűz Mária megjelenéséről a dömösi völgyben:
„1885. évi május első vasárnapján történt, hogy a Dömös háta megett levő gyönyörű völgyben a patak partján két libapásztor kis leányka egy szép, fiatal bükkfa alatt üldögélve reggelit eddegélt; egyszerre szép kék fényesség támadt fö­löttük; a kis leánykák ijedve tekintettek föl a fára és csodák-csodája, a fa derekán tündöklő fényesség közepében a Boldogságos Szűz Mária képét látták ragyogni, jobb karján a kisded Jézust tartva, fényes koronával fejeiken.

Vadregényes

A kis lánykák többeknek elmondták, hogy ők mit láttak; egy nagyobb gyerek is odament, és ez beszaladt a faluba hírül adni, hogy a Simon dűlői erdő szélén egy fán a Szűz Mária képe látható; erre több asszony kiment a csoda esetet megnézni, és ők is látták a fényességet több ízben megjelenni a Szűz Mária képével, jobbján a kisded Jézust tartva.

Prédikálószéki panoráma

Ez idő óta a jó dömösiek a szent fához rendesen kijárnak imádkozni; a szomszéd falvakból pedig minden szombat este seregestől mennek a szent fához a Szűz Mária tisztelői ájtatoskodni; de sőt már a távolabb vidékekről is megjelenik egy-egy búcsús sereg nép; és mai nap már rendes búcsújáró hely a dömösi Simon-völgye.”
Mire a Rám-szakadékhoz érek, enyhén szürkülni kezd. Szinte teljesen egyedül jártam be ezt a szurdokvölgyet. Éle­temben azt hiszem, ez volt a harmadik alkalom, hogy itt voltam. Hihetetlen, amikor az ember vizuális memóriája egyszer csak életre kel, s ismerőssé válik egy-egy szeglet, szikladarab, völgyrészlet. Mondanom sem kell, hogy újra csak tobzódtam a kisebb-nagyobb vízesések különböző záridőkkel való fotózásában. Kész sorozat készült ezen az amúgy nem is olyan nagyon hosszú szakaszon… Aztán sötétedésre visszaértem a kiinduló bázisra, letekintettem a lassan sötétbe vesző tájra, melyet pár órája még szikrázó napsütésben láttam. Hogy elérjem a következő buszt, elsétáltam a buszmegállóba, ahonnan az egyik padra erősített üzenettel indítottam az utam: „Csak a belső béke által lehet valódi külső szabadságunk.”