A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Rendhagyó beszámoló Svájcból

A júniusi Híradó Nyugat-európai járványkörképéhez kapcsolódóan egy májusban készült írás rövidített változatát adjuk most közre, amely nem fért bele az előző számba. A cikk teljes egészében a Híradó honlapján tekinthető meg. A szöveg írásakor a szerző a magyar állam KCSP-ösztöndíjasa volt Zürich városában.

 

11

Amikor az óév utolsó napján boldog koccintásokkal üdvözöltük a 2020-as esztendőt, nem is sejtettük, hogy milyen új kihívásokat tartogat számunkra az új év. A téli elpihenésből, a több napig tartó karácsonyi összejövetelek és ünneplés után, lassan mindenki ébredezni kezdett, hogy újult erővel lásson neki a terveknek és az ötletelésnek.

Meghívók készültek, levelek indultak útjukra, hogy a tavaszi félév programjairól minél többen értesülhessenek, és szépen kezdett feltöltődni az eseménynaptárunk is. Izgalommal vártuk az évek óta népszerű és mindig megvalósuló programjainkat (pl. Gyermekfelvonulás), és egy nagyon új, „ütős” kínálaton törtük a fejünket: például egy több napos, európai szintű ifjúsági találkozó ötletén májusban, illetve a Svájcban élő magyar fiatalokat megmozgató és összehozó rendszeres és kreatív programrenden.

Ekkor ért el bennünket a koronavírus hulláma, mely napok alatt a teljes forgatókönyv átírására, türelemre és rugalmasságra kényszerített bennünket. Ugyanakkor más utakat is sikerült találnunk, hogy ezt az új helyzetet az épülésünkre fordíthassuk.

Az alábbi körképpel szeretnék betekintést adni a kedves olvasóknak a Svájcban élő magyar közösségek életébe és a Svájci MagyarHáz Alapítvány (https://www.magyarhaz.ch/) színvonalas tevékenységébe, mely hamarosan a 15. születésnapját ünnepelheti.

 

A találkozók szünetelnek, a kapcsolat tovább él

Egy-egy rendezvényünk nagyon sok elemből tevődik össze, és számtalan embert mozgósít egy-egy közösségi esemény megszervezése. A Svájci MagyarHáz Alapítvány az elmúlt 15 év alatt egyre inkább szélesítette és színesítette a felkínált program- és értékpalettát. Számos svájci magyar kötődésű szervezettel és egyesülettel működünk együtt, többek között például a cserkészmozgalommal, a svájci magyar iskolákkal és óvodákkal, illetve a lelki élet legfontosabb képviselőivel, egyházakkal és gyülekezetekkel. A sokszínűség földrajzi szinten is szembetűnő, ugyanis Svájc szinte minden magyar szervezetével ápoljuk a jó kapcsolatot, és ez a gyümölcsöző kommunikáció a mai napig élénken zajlik.

Rendszeres közönségprogramjaink között központi helyet foglalnak el a nemzeti megemlékezések, továbbá kínálunk szabadidős programokat és a ma oly népszerű fesztivál-műfajhoz leginkább köthető szórakoztató eseményeket is (MagyarHáz nap). Támogatjuk kiállítások, táborok, könyvbemutatók, koncertek, összejövetelek és tartalmas előadások hirdetését. Különösen fontos szempont, hogy minél tartalmasabb és célzottabb módon találjunk utat a különféle korosztályokhoz. A járványhelyzet miatt minden közösség felfüggesztette programjai szervezését, ugyanakkor az évkör haladtával az optimizmus jegyében mindenki a korlátozások felengedését várja.

 

Otthonosság az online térben

33

Eseményeinkről mindig igyekszünk színes beszámolókat, bejelentkezéseket, megnyerő fotókat és videókat készíteni. Rendezvényeinken profi fényképek készülnek, melyeket mindenki örömmel néz vissza a fantasztikusan együtt töltött idő tanújeleként. Jelen vagyunk a közösségi oldalakon; honlapunkat is rendszeresen frissítjük, így a Svájcban élő magyarok naprakészen tudnak bennünket figyelemmel követni. Fontosnak tartjuk azt, hogy elérhetőek legyünk és könnyen lehessen hozzánk kapcsolódni, hogy a külföldön élő magyarok számára bátran felkereshetőek lehessünk. A közösség gondozás a korlátozások életbe léptetésével az online térbe helyeződött át, ám a rendszeresen érkező, sok kedves visszajelzés és érdeklődés alapján tudjuk, hogy továbbra is valós és élő az a kötelék, melyet a csaknem elmúlt 15 évben olyan szorgalmasan gondoztunk.

 

„…amíg magyarul énekelünk és táncolunk.”

Zürichben és környékén rengeteg kisgyermekes magyar család él. Kölcsönös és népszerű az az igény, hogy kitüntetett figyelmet fordítsunk a gyermekekre és a fiatalokra, akik megmaradásunk zálogai. A legkisebbeknek szóló táncházi alkalmak célja, hogy tiszta forrásból adjuk át hagyományainkat, és elmélyítsük magyar kötődésünket a tartalmas és feledhetetlen hangulatú programok által.

 

Volt egyszer a híres zürichi magyar bál…

Kultúrtörténetünkben nagy hagyománya van a báli szezonnak. A társasági élet eme évszázados tradíciója napjainkban újra virágkorát éli. „Bárhogy lesz, úgy lesz, / A jövőt nem sejthetem…” – énekelte a báli zenekar a hagyományos nyitótánc alatt a híres Zürichi Magyar Bálon, melyet idén immár 49. alkalommal rendeztek meg. A Svájc-szerte igen népszerű rendezvény minden évben különleges alkalmat teremt arra, hogy kiváló társaságban, kötetlen hangulatban kapcsolódjanak egymással a kint élő magyarok.

 

77

2020. márczius idusán…

Sajnálatos módon, Svájcban és Európa-szerte is rengeteg magyar közösség kényszerült a március 15-i rendezvények lemondására. Ezt egyfelől a kötelező hatósági intézkedések indokolták, másfelől a kiszolgáltatottabb meghívottak védelmében is történt, akik számára a megjelenés jelentős egészségügyi kockázatot jelenthetett volna.

Ebben a szorongásoktól és érezhető nehézségektől terhes helyzetben talán minden eddiginél fontosabb, hogy megkeressük erőforrásainkat és a kitartásban útmutató példákat. Ezért a megemlékezésre a körülményekre való tekintettel mégis sor kerülhetett az online térben. Ebből az alkalomból egy rendhagyó és a digitális korral harmonizáló formátumot választott a Zürichi Magyar Egyesület. Szennyessy László ünnepi beszédben emlékezett meg a jeles alkalomról, melyet a honlapunkra, a youtube-csatornánkra és a FB oldalunkra is feltöltöttünk. Remélhetőleg az idei október 23-i megemlékezést újra egymással tölthetjük!

 

Jeles napok karanténban

Az évkör továbbhaladásával az ünnepeket immár mindenki az otthonában töltötte. Mivel a Svájci MagyarHáz Alapítvány működésének alappillérei között található az értékközvetítés és a magyar közösségek megtartása az idegennyelvű kultúrában, így kiemelt figyelmet fordítottunk a jeles napokra. Húsvét alkalmából rendhagyó digitális locsolóverssel köszöntöttük a leányokat: „Elmondom én gyorsan verseimet online / Viruljon ezután is minden honleány!” Április 24-én, a Magyar Népviselet napján az „Egy nap népviseletben” kezdeményezéshez csatlakozva egy animációt készítettünk, hogy mi is felhívjuk a figyelmet népviseleteink sokszínűségére és felülmúlhatatlan értékére. Az idei évben Anyák Napjára egy kis verses gyűjteményt szerkesztettünk a magyar irodalom legszebb verseiből, melynek több funkciót szántunk: elsősorban így szerettük volna az Édesanyákat, a Nagymamákat és a Dédnagymamákat köszönteni, és kifejezni hálánkat az életünkért, és mindenért, amit kaptunk tőlük. Másodsorban a család egységéről emlékeztünk meg. Harmadszor pedig az Anyanyelvre és annak szépségére, fontosságára is fel kívántuk hívni a figyelmet, hogy a verseket forgatva jeles alkotóinkkal is jobban megismerkedhessünk.

 

Előre tekintve

A kényszerű otthonlét és a szükséges bezárkózás kiváló lehetőséget nyújt az online térben való építkezésre és fejlesztésekre. A személyes kapcsolódás és a konkrét fizikai tér hiányában a figyelmünket egy olyan digitális fórum létrehozásának szenteltük, mely a járvány végével támogatni fogja a közösségen belüli minőségi kapcsolattartást. Egy olyan modern és megkapó felületeten dolgozunk, ahol letisztult és stílusos módon tudjuk bemutatni a Svájcban élő magyar közösségek programjait.

A Svájci MagyarHáz Alapítvány közelgő 15. születésnapjának alkalmából honlapunk teljes grafikai és tartalmi megújuláson esik át. A kerek évforduló alkalmából az online térben is lépést kívánunk tartani a korral. Célunk, hogy méltó otthona legyünk a svájci szintű ifjúsági, kulturális vagy egyéb területen zajló magyar kezdeményezéseknek. Kiemelt szempont, hogy az új dizájn mobil- és tabletoptimalizált legyen, korunk elvárásainak megfelelően. Programjainkról és kezdeményezéseinkről részletesebb és átfogóbb tájékoztatókat készítettünk, hogy bemutathassuk tevékenységeinket, addig, amíg újra egymás körében lehetünk.

 

Szabó Dóra Sarolta

Aurora Borealis

Aurora Borealis

Kedves Olvasó! 2020. december 22.
Kedves Híradó Olvasók! Az év elején vettem át a Híradó főszerkesztését. Nagy izgalommal fogtam neki az új kihívások teljesítésének, a márciusi szám még a vírus előtti boldog „békeidőkben” születhetett meg. Azóta ez már a harmadik lap, melyet a koronavírus szeszélyes…
Tovább
Jean-Paul Sartre: Az Undor

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Könyvespolc 2020. december 22.
Valahol a Zen Buddhizmus és a Peyote kaktusz szakrális fogyasztásának metszéspontjánál bukkant fel Sartre neve a semmiből. Úgy értem, szinte egyidejűleg hivatkoztak rá valamilyen kontextusban az adott témákban aktuális olvasmányaim szerzői. Így került szóba az Undor c. regény is, amely…
Tovább
Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Képzőművészet 2020. december 28.
Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább
Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Portré 2020. december 28.
Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…
Én beszélni magyart...

Én beszélni magyart...

A legtöbb külföldön élő magyarnak ismerős a fenti jelenség, de sokan csak legyintenek rá, mondván: „olyan aranyos, ahogy…
Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME