Miért jelentkeztél a programba?

A Kőrösi Csoma Sándor Programról a táncos társaimtól hallottam. Tavaly többen is megpályázták, és el is nyerték az ösztöndíjat közülük. Az ő élményeik és tapasztalataik keltették fel az érdeklődésemet, hogy alaposabban utánajárjak, mi is ez a KCSP. A mostani időszakra vonatkozó pályázati kiírás pont akkor jelent meg, és elolvasva a kritériumokat, úgy éreztem, ez nekem is profilba vágna. A néptánc és a népi kultúra már gyerekkorom óta meghatározó része az életemnek, és tulajdonképpen többségében most is ezzel foglalkozhatom, ráadásul külföldön, és ezzel még az itteni közösségeknek is a hasznára lehetek. Mind nekem, mind a fogadó szervezetnek hasznos 9 hónap lehetőségével vágtam bele a svédországi kalandba.

Mit tudsz hozzáadni a diaszpóra életéhez, az identitás megőrzésének erősítéséhez?

Én elsősorban a néptánc miatt kaptam meg az ösztöndíjat, és Halmstadban pedig pont egy táncos ösztöndíjast szerettek volna. Ez, azt gondolom, elég szerencsés egybeesés, hiszen teljesíteni tudta a SMOSZ az egyesület kérését, és az ösztöndíjas is képességeinek megfelelő feladatokat tud ellátni. De természetesen nem csak az egyesület tánccsoportjával foglalkozom, valamennyi egyesületi program előkészítésében és lebonyolításában részt veszek. Tisztában vagyok vele, hogy itt mindenki a saját szabadidejét áldozza fel az egyesület működéséért, így amiben csak lehet, próbálok az egyesület vezetőinek segítségére lenni. Halmstad mellett Ljungby-ba is járok táncpróbákat tartani, és tervben van, hogy tavasszal az együttesekkel egy közös műsort csinálunk, amit majd a két egyesület báljaiban mutatunk be. A tánc révén tudok leginkább az identitás megőrzéséhez hozzájárulni. Az, hogy lehetőség van magyar társaságban, magyar táncokat tanulni, magyar nótákat fújni, alkalmasnak tűnik erre.

Mik az eddigi tapasztalataid?

Szerencsére, amint megérkeztem Svédországba, rögtön beindultak a programok. Voltam SMOSZ közgyűlésen, SOMIT táborban, focitornán, a göteborgi Körösi Egyesület jubileumi rendezvényén, nyolc egyesületnél turnéztunk az 56-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az ösztöndíjas társaimmal, voltam Ljungbyban az ottani egyesület 30. évfordulója alkalmából tartott bálon, Halmstadban az őszi bálon a tavalyi ösztöndíjasokkal adtunk közös műsort. Szóval szinte minden hétvégére jutott valami utazós program, és emellett a hétköznapok is eseménydúsak.

Ami eddig minden programban közös volt, hogy nagy szeretettel fogadtak, örömmel vették a közreműködést, akár egyedül, akár az ösztöndíjas társaimmal közösen érkeztünk az egyesületekhez.

Eddig szerencsére pozitív tapasztalataim vannak, minden olyan szituáció, amire előzetesen lehetséges problémaként számítani lehetett, jól alakult. A szállásomnál jobbat kívánni sem lehetne. Egy erdélyi családnál lakom, ahol András bácsival minden témáról jókat lehet beszélgetni, Anikó néni főztje pedig a sportos életformára szoktat, hiszen egyre többet kell futni járnom, hogy formában maradjak valamelyest. A mentorommal, Vass Attilával, a nyári megismerkedés óta megvan a közös nevező. Az ő hozzáállása a Körösi Csoma Sándor Programhoz minden mentor számára például szolgálhat.

Véleményed szerint mik jelentik a legnagyobb kihívást? Mik okoztak a legnagyobb meglepetést?

A legnagyobb kihívás az, hogy ugyan most már nincs az embereknek feltétlen szükségük arra, hogy fizikálisan is egy helyen legyenek ahhoz, hogy kommunikálni tudnak egymással, mégis sikerüljön meggyőzni őket arról, hogy a szabadidejüket a magyaroknak szóló programokon töltsék el. Ehhez kell az igényeket jól felmérni, és eszerint programokat szervezni. Az ösztöndíjas társaimmal kaptunk is egy ilyen feladatot, hogy járjuk ezt körbe, mérjük fel, hogyan lehetne a magyar közösségekben a létszámot és az aktivitást növelni.

Meglepetés az volt, hogy egyáltalán nem volt rosszabb idő az első hónapokban, mint otthon, sőt. Bár azt mondta András bácsi, nagy szerencsém volt ezzel, mert nem ez a normális svéd időjárás. Ami ennél is jobban meglepett, hogy ugyan az előző halmstadi ösztöndíjas, Komáromi Kristóf sok mindent mesélt az ő kilenc hónapjáról, de azt nem tudta kellőképpen hangsúlyozni, hogy mekkora kedvességgel, nyitottsággal és segítőkészséggel fognak fogadni. Ugyan sok van még hátra, de nagyon bízom benne, hogy júniusban majd az egész ösztöndíjas időszakról is ezt tudom mondai. Az is érdekes, hogy mivel szinte csak magyarokkal találkozom, alig van olyan érzésem, hogy külföldön vagyok.

Mit élvezel legjobban ebben a munkában?

Nagyon élvezem, hogy sok új emberrel találkozom, és sok érdekes élettörténetet ismerhetek meg. Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki külföldre költözzön, kell egy nyitott gondolkodásmód, kell a vállalkozó szellem, és érdekes folyamatosan ilyen emberekkel találkozni.

Ami még élvezetes, hogy sok az olyan egyesületi program, ami tulajdonképpen kikapcsolódás is egyben, hiszen a focicsapat edzései, a korcsolyaoktatás, de a táncpróbák is mind olyan feladatok, amiken élvezetes közreműködni.

Mondj el három meglepő és izgalmas dolgot magadról!

1. 14 évesen zsonglőr és egykerekű biciklis számmal felléptünk a barátaimmal a Fővárosi Nagycirkuszban.

2. Van pálinkafőző-mester végzettségem

3. Egyszer indultam szolfézs versenyen (a jó zárás az lenne, hogy meg is nyertem, de nem, utolsó lettem..)

Kérdezett: Szilvási Tünde