Csata Attila

 

- Kedves Attila, az utóbbi időben sokszor találkozhattak neveddel a Híradó olvasói. Tehették ezt a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési kör beszámolóinak kapcsán, vagy a Göteborgi Magyar Napokról szóló tudósításokban, hiszen elnöke vagy a SMOSZ nagyon színvonalasan működő, nemrég 20. születésnapját ünneplő göteborgi egyesületének, és aktív szervezője, lebonyolítója az immár hét ”kiadást” megért hu.se.t-nek. Kérlek, engedd meg, hogy a virtuális kamerával most egy kicsit beközelíthessünk téged. Azt mondják rólad a jó nyelvek, hogy megbecsült szakember vagy, és sok ötletedet, újításodat szabadalmazták. Mondd el nekünk, hogy hol és mit tanultál; mi az, amit magaddal hoztál, és amit aztán arra ráépítettél?

 

- Pontosítással kezdeném: nemzetközileg egy találmányomat szabadalmazták. Büszkén mondhatom el: ha egy Volvo márkájú teherautót vagy buszt láttok, és sebességváltáskor nem hallszik egy zavaró kerregés, abban a kamionban –képletesen - magyar vér is folyik! Egy kollégámmal fejlesztettük ki a sebváltóban azt a mechanikai erőátvitelt, ami a világon először ipari méretekben is lehetővé tette az automata sebességváltó alkalmazását nehéz gépjárművekben is. Mérnöki karrierem tényleges eddigi csúcspontja, hogy Alfred Nobel országában, a svéd Szabadalmi Intézmény C2/520 229-es számú szabadalmával bekerültem a feltalálók sorába.

No de kezdjük elölről... Szülővárosomban, Csíkszeredában az 1-es számú Matematika-Fizika, majd a későbbi Márton Áron Gimnázium nebulója voltam kezdettől az érettségi vizsga napjáig. Kiváló alma mater volt, csodálatos tanárokkal, akik a szó igazi értelmében élték meg tanári hivatásukat. Egyetemi tanulmányaimat a Brassói Műszaki Egyetem gépészeti/öntészeti karán folytattam. Soha nem volt gond az alaptantárgyak továbbtanulása, hiszen középiskolám megadta volt a megfelelő, komoly alapokat. Akkor még nem gondoltam, hogy tudásom (tehát közvetetten iskolám is!) megmérettetik majd a nemzetközi porondon is, más, nagyon komoly iskolák diákjai között.

Az élet kifürkészhetetlen útjai Svédországba hoztak. Sok éve dolgozom a világ egyik legnagyobb cégénél, a Volvonál. Eleinte nem volt könnyű egy szélesebb tudású, tapasztalatú szakmai elittel versenyezni, de az alaptudásunkért bizalmat kaptunk. Így indult el az én szakmai karrierem is. Természetesen ez közel sem azt jelentette, hogy többet nem kellett tanulni: jött a nyelvtanulás, magánegyetem, szakkurzusok stb.

Szakmai pályafutásom szerencsésen alakult: tervezőmérnökként kezdtem, később kutatással foglalkoztam, majd négy évig kiküldetésben voltam Franciaországban, mint terv- és szakmai vezető. Svédországba visszatérve új motortervek vezetője (PME) lettem, Európa és Észak-Amerika tartozott hatáskörömbe. Jelenleg mérnöki dokumentációs rendszerek szakértője vagyok. Változatos, valamint fordulatokkal teli volt az elmúlt 20 év.

A minap számoltam össze, hogy közel 51 életévemből eddig huszonkettőt töltöttem az iskolapadban. A tanulást Csíkszeredában kezdtem, majd Brassóban, Göteborgban és Lyonban folytattam.

 

Ildikó és Attila

 

- És biztosan nincs még vége; a klasszikus mondás nemcsak a jó papra vonatkozik... Mi az, amiért az egyesületi életben aktív szerepet vállalsz, és hogy van rá időd, energiád? Mi az a tapasztalat, amit egyesületi vezetőként másokkal is meg szeretnél osztani? Mitől lesz virágzó az egyesületi élet? Hogy lehet az érdeklődést felkelteni, az embereket lelkesíteni, a jó ügy mellé állítani?

 

- Ez egy nehéz kérdés. A válasz: nálam a magyar szívem-eszem-lelkem (családon belül székely) a meghatárózó. Erős és konok magyar neveltetésben volt részem gyerekkoromban. Családom nagy része a rendszer által üldözött osztályellenségként volt elkönyvelve. Ez hozzájárult ahhoz, hogy elsősorban saját magamnak megígérjem: magyarságomat mindig megtartom és vállalom.

Amikor kikerültem Svédországba, a „Kőrösi” egyik alapító tagja lettem. Hogy miért kerültem a vezetőségbe, azt talán másoknak ildomos elmesélniük. Részemről csak annyit, hogy hiszek szervezőképességemben, és úgy gondolom, sok mindenben hozzá tudok járulni ehhez a fontos munkához.

Jelen pillanatban (és mondhatni, már jó néhány éve) kb. 800-1000 órát fektetek évente a magyar egyesületi életbe.

Hogy ez hogyan is lehetséges? Mindenképpen szeretnék egy nagyon fontos tényezőt megemlíteni. Családosok esetében ez nem lehetséges, ha a családod nincs melletted. Nekem megvan az a szerencsém, hogy a párom, Ildikó, nemcsak teljesen támogat, hanem a Kőrösi egyik legaktívabb vezetőségi tagja is. Ő szokta mondani nekem, hogy felveszed a nyakkendőd, és kiállsz a porondra... Ez így van; komoly, alapos és lelkes háttérmunka nélkül esélyed sincs a „büszke elnök” státusára.

Nem tudok másoknak nagy szavakat mondani. Annyi meghatározó tényező van, hogy komolytalan lenne részemről másoknak tanácsokat osztogatni. De álljon itt néhány szükséges alapfogalom: eltökéltség, komolyság, kitartás, erős hit a magyar egyesületi munka fontosságában. Ha lehetőség van, válasszunk megfelelő embereket a megfelelő helyre. Ne érjük be a „ha nincs ló, jó a szamár is” elvével. Bizonyos munkakörökben nem elsősorban „nagy magyarokra” van szükség, hanem olyan szakemberekre, akik az adott területen belüli hozzáértésüket szívesen megosztják másokkal.

Hogy az embereket miként lehet mozgosítani, a magyar munkába bekapcsolni - erre nekem sincs jó válaszom; ez a Kőrösiben is gond. Én csak azt tudom, hogy színes palettán mozgó, különböző érdeklődési köröknek megfelelő, minőségi programokra az emberek szívesen eljönnek.

A Kőrösi egy kissé speciális abban az értelemben, hogy erős intellektuális csoportra épül, amihez egy önfeláldozó, magyar érzelmű közösség társul. Kiváló példa Kók György, aki a családja mellett a Kőrösit a szívén-lelkén viseli, és még sok más, lelkes támogatónk, akik az évek folyamán bőségesen kivették részüket ebben a munkában.

 

Attila úton

 

- Úgy tudom, hogy a világ zaja elől szeretsz néha megszökni; ilyenkor feleségeddel, Ildikóval, csodálatos helyekre juttok el. Megkérdezhetnénk, hogy merre jártatok, mi volt eddig a legnagyobb élményetek, és hova szeretnétek még eljutni?

 

- Utazó lélek vagyok! Nem bánom, hogy mérnök lettem, de ha egy más szakmát kellett volna választanom, egészen biztos, hogy utazó és természetfotós lennék. Már ifjúkoromtól utazom. Az első egyéni utamat 14 éves koromban tettem, amikor Székelyföldről Bukarestbe utaztam, úgymond világot látni. Igaz, ezen az úton, sajnos, nem kellett útlevél, de talán ekkor kezdődött az utazás és fotózás iránti rajongásom. Utazási kalandjaimat sok ezer fotón örökítettem meg. Nem emlékszem, de biztosan több mint 50 országban jártam. Párom, Ildikó, nemcsak a magyar egyesületi életben partnerem, hanem lelkes útitársam is. Fantasztikus élmények is összekovácsoltak minket; kiegészítjük egymást minden helyzetben, a világ bármely pontján. Ő jól „állja a sarat” akkor is, ha se vége, se hossza az optimális fotózási szög megtalálásának!

Természetesen az idő és nem kevesbé az anyagiak függvényében különböző szintű utazások jöttek össze. Utóbbi nagyobb tervünk Dél-Afrikai Köztársaság volt, ahol Fokváros (Cape Town) Asztalhegységétől (Table Mountain) eljutottunk a Krüger Nemzeti Parkba, majd Sváziföldön keresztül az észak-keleti szafariparkokba.

Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy melyik volt a kedvenc utazási célpontom. Nem tudnék erre a kérdésre válaszolni. Norvégia volt az az ország, ahová hatszor visszatértem, és nem csupán azért, mert Svédországgal szomszédos.
Íme utazásaim kavalkádja: eljutottam Csíkszeredától az orosz sztyeppén keresztül a Bajkál-tóig, Szamarkandtól (Üzebegisztán) a balti országokig, Venezuelában az Angel-vízeséstől le az Orinoco deltájáig, az Iguazú-vízeséstől (Brazília) a Niagara-vízesésig (AEÁ), a gízai (Egyiptom) piramisoktól az azték (Mexikó) piramisokig, a szavanna királyától a bengáli tigrisig, Washingtontól Rómáig, Kappadókiától (Törökország) a Grand Canyonig, Bangalortól (India) Göteborgig...
Húsz éve búvárkodom; nemrég kezdtem el víz alatti fotózással is foglalkozni. 300 merülésem csúcsai: Thistlegorm hajóroncs a Vörös-tengerben, merülés óceáni áramlattal Venezuelában, merülés fehér cápák között (ketrecben) Dél-Afrikában, és a tavaly nyári merülésem a Galápagos-szigeteken. Itt értettem meg, hogyan véglegesítette Darwin a fajok eredetéről szóló elméletét.

 

A tenger

 

- Ha egyszer egy lakatlan szigetre vetne a sors, mit üzennél palackpostával a svédországi magyaroknak? Vagy mi az, amit így, a Híradón keresztül szeretnél nekik elmondani?

 

Kultúrában, nemzeti értékekben nagyon gazdag nép vagyunk. Szeretném, ha nem csak a nyelvünk tartana össze bennünket, hanem egy erős nemzeti hit is. Az álmom az lenne, hogy sokkal jobban tiszteljük egymást, vigyázzunk egymásra, egymás erősségeit lássuk és láttassuk meg. Támogassuk egymást abban, hogy közös értékeinket felmutathassuk és magyar gyökereinket büszkén vállalhassuk a svédországi közéletben is. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy, mi a kultúránk követei is vagyunk! Kultúránkat osszuk meg másokkal is, és színesítsük azzal a svéd társadalom hétköznapjait is!

Végül kívánok ezúton mindenkinek boldog, gazdag és sikerekkel teli 2012-es esztendőt!

 

- Köszönjük a beszélgetést!

 

Kérdezett: Sántha Judit