Valamikor hallottam egy jó és eléggé jellemző mondást: ”a világon mindenütt élnek magyarok; ahol nem, oda nem is érdemes elmenni.” Ez a mondás jutott eszembe, mikor Csillag János svédországi magyar asztalos, feltaláló, költő és világjáróval beszélgetek. Érdekes ember: külalakja tetszetős: magas, világító barna szemű, ősz hajú, kellemes arcú férfi. Képzett, elismert, alkotó, újító, jó munkásember. A világnak nemcsak szépségeire, de visszásságaira is reagáló, kíváncsi és érzékeny lélek. Egyediségét fokozza , hogy gondolatait, érzéseit, világról alkotott véleményét sajátos formában: modern versekben mondja el. Életéről egyszerűen, természetesen mesél.

Csillag János - egyike azon kevés embernek, aki elsősorban költőként jutott el a világ több tájára

Csillag János a nevem, 1952-ben születtem. Óbudán, a Matróz utcában nőttem fel, ott jártam ki az iskolát, majd asztalosként a Maharthoz kerültem. 1975-ben svéd nőt vettem feleségül és Svédországba költöztem.

Dédnagyapám, Csillag Mihály, Nagyváradon volt vasúti állomásfőnök. Nagyapám Hódmezővásárhelyen, apám Budapesten telepedett le. Jómagam tehát folytattam a családi hagyományt, csak egy ”kicsit” nyugatabbra kerültem.

Feleségemmel Dél Svédország bájos kis városkájában, Sölvesborgban laktunk. Eleinte boldogan éltünk, született egy lányunk, ám az anyagi gondok hamar kikezdték kapcsolatunkat. Nősülésemkor ugyanis tartózkodási engedélyt kaptam, de munkavállalásit nem, így nem állhattam munkába. Feleségem elhagyott és már a végső kétségbeesés határán voltam, mikor a svéd hiavatalok megadták a munkavállalási engedélyt. Időközben több kurzust is elvégeztem: átképeztek lemezlakatosnak, majd hegesztőnek, végül mégis a faiparban tudtam elhelyezkedni.

1977-ben a világ legnagyobb és legmodernebb parkettagyárában, a TARKETT-ben alkalmaztak marógép-kezelőként. Munkahelyemen jól éreztem magam. Szerettem és szeretek jól dolgozni. A név kötelez, tudod, hogy József Attila szavával éljek: “dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Főnökeim megbecsültek, elfogadták és értékelték a magyar szakmunkás-tudásomat. A jó munkásnak becsülete volt: jól fizettek, és a vezetőség szóbeli elismeréséből is kijutott. Emlékszem, mikor 80-100 fős külföldi küldöttség látogatott el a gyárunkba, a részlegeket hangosbemondón bemutató vezető, mint érdekességet, azt is bemondta: “És itt dolgozik Csillag János Magyarországról!”

A gyár vezetőségének elismerése jogos, hiszen több újításodat, találmányodat is elfogadták.

Igen, a munkában eltöltött évek során nagyon sok apróbb-nagyobb újítást nyújtottam be, ezeket rendre el is fogadták. Első találmányomat, mint az nagyon sokszor előfordul, a véletlennek köszönhetem. Akkoriban felsőmarógépen és egy kis présen dolgoztam. A fa megmunkálásakor sokszor okoz rövidzárlatot a fa anyagában rejtőző vadászsörét, katonai töltény. Ilyenkor a megmunkálandó tárgy egy pillanat alatt szénné ég, és a gépet is károsítja. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezt kiküszöbölni. 1982-ben az egyik ebédszünetben apró ajándéktárgyat szerettem volna elkészíteni. Izgultam nagyon, nehogy elrontsam a gépet. Hirtelen elhatározással a kis présen kipróbáltam az ötletemet, mely elképzelésem szerint meggátolhatná a rövidzárlatot – és legnagyobb örömömre sikerült! Rossz svédségemmel elmagyaráztam a főnökeimnek, mit fedeztem fel. Ők az ötletem elfogadták, és a német gépgyártól már az én találmányom szerint átalakított gépsort rendeltek.Az elsőt még több találmány követte, amelyek ma is használatban vannak.

Legutóbbi találmányom egy forradalmian új parketta- és falanyag, melyet a garázsomban kísérleteztem ki. A próbának legyártott néhány négyzetméterből egy rész az én házamban, másik a gyár egyik helyiségében várja, hogy kiállja az idő próbáját. Tudniillik 5-10 év a kísérleti, illetve a garanciális idő. Öt év már eltelt, a termék jónak bizonyul. További sorsa már nem rajtam múlik.

A szakmai sikerek mellett sok bosszúság ért. A gyár új vezetőségének hozzáállását, a politikusok túlkapásait, a hivatalok tévedéseit, az igazságtalanságokat mind-mind észrevetted, ezek a visszásságok érzékenyen érintettek.Milyen módon reagáltál ezekre?

Véleményemet nem rejtettem véka alá, hanem mindig és mindenhol kinyilvánítottam. Ám “a szó elrepül, az írás megmarad”. Magam sem tudom, hogyan történt, csak jött az ötlet és versbe foglalva írtam le véleményemet. Svédül, hiszen az itteni visszásságokra akartam fényt deríteni. “Moral och Lag” címmel jelent meg az első próbálkozásom a gyári faliújságban. Kollegáimnak tetszett bátorságom (pedig szerintem ez csak vakmerőség), hogy visszaélései miatt ostorozom a HATALMAT, s bár (vagy mert) bennük nemigen van hajlam a lázadásra, bíztattak, írjak még. Rendre születtek az újabb versek, ezek előbb a gyári újságban jelentek meg, majd több délsvédországi lap is átvette és közölte őket. Írásaimat eleinte - egyrészt tartalmuk keménysége, másrészt verselésbeni járatlanságom miatt - csak nevem kezdőbetűivel írtam alá. Óvatosságom ellenére is megbüntettek egyik versemért. Nem hagytam annyiban, Strassburgig mentem igazam keresésében. A büntetés összege (500 SEK) a nagy nemzetközi jogorvoslók szemében olyan csekély volt, hogy ejtették ügyemet.

Hogyan folytattad a vers írást?

Egy újságírónő felfigyelt verseimre; felkeresett, elbeszélgetett velem, majd rábeszélt, hogy iratkozzam be a skånei ”Poema och Visshet” irodalmi klubba, melynek sok hivatásos, de még több amatőr művésztagja volt és van. Az összejövetelek kellemesek, tartalmasak voltak, meghallgattak, tanítottak, bátorítottak a verselésre. Munkahelyemen egy idő után amolyan ”házi” költőnek ismertek el és gyári újságunk szerkesztősége egyre gyakrabban kért fel alkalmi versírásra.

Ha jól tudom, egyike vagy azon kevés embernek, aki elsősorban költőként jutott el a világ több tájára.

Igen, ez így van. Verseimet, mint mondtam, svédül kezdtem el írni. Megismerkedtem Tar Károly íróval, a skandináviai ”Ághegy” létrehozójával és szerkesztőjével. Bíztatására néhány versemet megpróbáltam magyarra fordítani. Úgy éreztem, anyanyelvemen is sikerült visszaadni a svéd nyelven írott vers hangulatát, mondanivalóját. A sikeren felbuzdulva angolra is lefordítottam néhányat. Irodalmi klubom egyik tagja megkért, írjak egy ilyen három nyelvű verset számára is, melyet egy Ausztráliában élő rokonának szeretne elküldeni, esküvői ajándék gyanánt;. Erre az alkalomra készült a ”Föld és a Hold” című vers, amelyet a melbourni esküvőn mindhárom nyelven felolvastak. Ez a vers annyira megtetszett három barátnőnek, egy svéd származású, egy svájci származású és egy eleve ausztráliai hölgynek, hogy elhatározták: meghívnak Ausztráliába, Coffs Harbourba. A meghívást elfogadtam, gőzerővel kezdtem gyatra angol tudásomat feljavítani és 2005-ben elutaztam a csodálatos földrészre. A hölgyek úgy szervezték meg ausztráliai tartózkodásomat, hogy a rendelkezésemre álló 5 hét alatt minél többet láthassak. Ez sikerült is: Sydneytől Brisbainig minden érdekes helyet bejártam, sok emberrel találkoztam. Utamról írtam egy elég részletes beszámolót, mely több svéd újságban is megjelent.

Ausztrália után következett…

Amerika. Pontosabban Észak-Amerika. Ide szintén hölgyek hívtak meg és egy bolíviai-amerikai vállalkozó. ők kész programmal vártak, de Amerika fölfedezésében magamra voltam utalva. Concord, Manchester, Berlin, Boston, New York, Niagara, Montreal voltak körutam stációi. Montrealban megismerkedtem egy kínai üzletasszonnyal, akit igazgyöngyboltja, kozmetikai szalonja és más vállalkozásai mellett a versek is nagyon érdekeltek.

Ausztrália, Amerika után két egymást követő évben is ellátogattál Kínába, e földrésznyi ország számunkra nagyon idegen, távoli tájaira. Hol jártál, hogyan boldogultál ott, ”ahol a madár se jár”?

Hogyan boldogultam? Az angol, és a sorrendben immár az ötödik tanult nyelv, a frissen szerzett kínai tudásommal. Ehhez előbb el kell mesélnem, hogy 2006-ban munkahelyemen francia nyelvkurzust indítottak, így lehetőségem nyílt e gyönyörű nyelv tanulására. Sajnos, a tanfolyamról sokan lemorzsolódtak s az oktatás megszűnt. Nyelvtanárom azonban annyira méltányolta érdeklődésemet, szorgalmamat, hogy rábeszélte az iskola igazgatóját: adjon lehetőséget tanulmányaim folytatására. Így tanulhattam tovább franciául, míg megpróbálhattam verseimet is lefordítani a romantika nyelvére.

Mikor kézhez kaptam az első kínai meghívót, elkezdtem tanulni a kínaiul is. Lelkesített a gondolat, hogy a magyarok bölcsőhelye közelében lehetek. Előre tanulmányoztam a térképeket, rengeteget olvastam Kínáról, a kínai kultúráról, szokásokról. Kínai ismerősöm szép és érdekes programot állított össze nekem, megismertem a jellegzetes kínai tájat, kulturális, és történelmi látványosságokat. Guangzhou, Nanning, Laibing, Benjing, Beihai, Xing hu dao, Weizhou dao, Guilin, Yangzhou, a Li és mások. Második alkalommal, 2007-ben, egy zenetanárnő hívott meg Zhuhaiba és Lan nevű barátnőm Guanxi-be két-két hétre. Jártam a Tiltott Városban is. A táj és a látványosságok ihlette verseimet egy kínai festő megfestésre érdemesnek ítélte. Olyan helyeken is jártam, ahol előttem még fehér ember nem. Kína csodálatos mind látnivalóit, mind az emberi kedvességet illetően.

Milyen benyomásokat szereztél világutazásaid során, hogyan ítélik meg a magyarokat? Egyáltalán tudnak valamit rólunk?

Tapasztalatom szerint a legtöbb helyen tudnak a magyarokról. Dícsérték a magyarok találékonyságát, leleményességét, ügyességét. Kínában többet tudnak rólunk, mint Svédországról, talán azért, mert ezervalahány éve szomszédok voltunk, talán őseink betörései ellen emelték a Nagy Falat.

Visszatérve költői munkásságodhoz: első verseskötetedet, mely teljes egészében svéd nyelven íródott, 2003-ban adtad ki. Azóta sok új verset írtál és a legtöbbet több nyelvre, elsősorban magyarra, lefordítottad azokat. Mikor jelenik megni új köteted? És hol lehet majd hozzájutni?

Ebben az évben szeretném kiadni többnyelvű verseskötetemet. A fordításokat természetesen nem egyedül végzem, kínai nyelven nem is tudok annyira, hogy bele mernék vágni. Így is óriási munka, és nem szeretném elkapkodni. Több budapesti könyvüzletben is kapható lesz majd, a svédországiak nálam is megrendelhetik.

Kedves János! Köszönöm, hogy válaszoltál kérdéseimre és engedd meg, hogy a magam és a Híradó olvasói nevében gratuláljak irodalmi munkásságodhoz, szakmai sikereidhez. Feltennék még egy személyes kérdést: boldog vagy-e? - Csillag János elgondolkodva néz el a távolba, majd megfontoltan, csendesen válaszol:

Boldog vagyok. Csak bámulok sokszor, hova is jutottam én, Csillag János egyszerű, óbudai srác: szakmailag elismert lettem Svédországban, a világ egyik legfejlettebb ipari országában. Költészetemet egyre többen fedezik fel, elsősorban az ”Ághegy” internetes folyóiratnak köszönhetően. Van egy lányom, akivel magyarul beszélhetek és van négy szép unokám: Szamanta, Izabella, Emma és Gáspár. Igen - nagyon boldog vagyok.