Olyan boldog vagyok, hogy ennyi okos és tapintatos magyar ifjú és gyerek él Svédországban! Mert senki sem küldött nekem hópehelyrajzot! Először bosszankodtam, később szomorú lettem, de aztán megvigasztalódtam, mert rájöttem, hogy azért nem rajzoltok nekem, illetve a Híradó olvasóinak hópelyheket, mert mire azok az újságban megjelennének, már nem lenne időszerű. Tudniillik most már tavasz van, és tavasszal ugye csak ritkán találkozhatunk csillogó hókristályokkal. Köszönöm! Látjátok, nem csak szóból ért az ember! 

 

Örömmel értesítem az anyanyelvi tábor résztvevőit, kedves pajtásuk, Sata Zalán részt vett egy meseíró pályázaton, melyen elnyerte az első díjat. A nevetekben is gratuláltam, és további sikereket kívántam neki. Továbbra is várom az élménybeszámolókat, meséket, rajzokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. villanyposta címre.

 

 

Kellemes húsvéti ünnepeket, tartalmas, okosan kihasznált tavaszi szünidőt kívánok minden kedves olvasónak.

 

Ildikó néni

Heten voltunk unokatestvérek, minden évben nagyszüleinknél nyaraltunk. Természetesen nem csak a nyári, de a karácsony és a húsvéti vakációt is náluk töltöttük. Mi, gyerekek, jól kijöttünk egymással, remek játékokat találtunk ki, igaz, össze is vesztünk néha, de aztán hamar kibékültünk. Sem vigaszt keresni, sem panaszkodni nem fordultunk a felnőttekhez. Hatan közülünk. Mert a legkisebb, és egyben a legfiatalabb, Gabika, éppen zsenge kora miatt nem nagyon értette, mi történik körülötte. Csak csodálkozva bámult ránk, ha mi, nagyobbak hirtelen veszekedni, vagy - még kimondani is szégyellem -  verekedni kezdtünk. Gabikánál bizony sokszor „eltörött a mécses”, azaz keservesen sírni kezdett, és persze nagymamánál keresett vigasztalást. De nehogy azt higgye valaki, hogy ez meghatott minket. Dehogy!  Csúfolni kezdtük:-„Síró-bőgő masina, nem leszel te katona, síró-bőgő masina, kell-e neked puliszka”! A csúfolódó mondókának ezt a puliszkás részét azt hiszem, mi találtuk ki, mivel tudni való, hogy aki sír, az nem bátor, nem erős, csak olyan lágy, puha, mint a puliszka. Gabikának meg éppen ez fájt. Hogy gyávának, félősnek nézzük. Pedig amilyen kicsike, éppen olyan kemény kis legényke volt, és időnként erősen elhatározta, hogy megmutatja nekünk, hogy nincs igazunk, és majd valamivel kivívja elismerésünket és csodálatunkat. Ez a vágya annak az évnek húsvétján teljesült, melyben az ötödik évét töltötte.

 

Tóth Ildikó

2014. április 19.

Találatok: 2243

Bővebben: Gabika