Itt a tavasz, és én újra jelentkezem, mert anyu azt mondta, hogy írjak nektek, mert biztosan kíváncsiak vagytok arra, hogy mi hogyan ünnepeljük a Húsvétot. Hát nem tudom, nálatok hogy van, de minálunk, ahogy közeledik a húsvét, a közelünkben élő nagymamám (a másik nagymamám egy Tisza parti faluban él), egyre többször figyelmezteti anyut:
- Nehogy eldobjátok a kiszakadt selyemharisnyákat, gyűjtsétek a hagymahéjat, sárgát, vöröset külön. A tojástartókra is vigyázzatok!
És mi készülődünk, ahogy nagymama mondja, a hímesek készítésére. Gyűjtjük a harisnyákat, a hagymavásárlásnál vigyázunk, hogy jó sok száraz héjat markoljunk a hagymához. A tavaly anyuék még viaszt és írókát is beszereztek, hogy azzal is megtanuljunk bánni. Én eléggé könnyen szabadultam az ilyen munkától, nagymamáék inkább csak a lányokat noszogatták, őket avatták be a hímes-készítés rejtelmeibe.
És nem számít, hogy nem Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, vagy a Délvidéken élünk, nagyapám minden évben elvárja, hogy öntözni menjek vele magyar ismerőseihez. Míg iskolás nem lettem, nem is tudtam, hogy ez a szokás csak nálunk tartja magát, s akkor elkezdtem berzenkedni a locsolás ellen. De azért elmentem vele, egészen jó volt, mindenütt vártak már minket. Én úgy, ahogy kell, elmondtam a locsolóverset, a meglocsolt virágok aztán elárasztottak színesre festett tojásokkal, süteményekkel, az idősebb néniktől még pénzt is kaptam, egy kis édességre. Az idén aztán elhatároztam, nem megyek többet locsolni, nagyapa vigye magával a kisebbeket, ha akarja. Nagyapa nem próbált meggyőzni, csak nagyon szomorú lett.(Most már tudom, hogy anyu kitől tanulta ezt!)
- Bazsó
- Találatok: 1939
