Monumentális képek festőnője

Ezúttal egy svédországi képzőművészeti jelenségről szeretnék beszámolni úgy, ahogyan én látom. Számomra új jelenség maga a téma, a „nőművészet” mint politikai fogalom, és a graffiti, mint festészeti műfaj. Ahhoz a művészgenerációhoz tartozom, amely a nyolcvanas években fejezte be egyetemi és posztgraduális tanulmányait. Bennünket nyilvánvalóan nem érinthetett még meg a graffiti mozgalom, mivel ez csak később, a kilencvenes években bontakozott ki. Tanárként azonban mégis kapcsolatba kerültem ezzel a világgal. Egy barátomnak köszönhetően 2014 őszén felhívtam a művésznőt, amikor az „alkotó iskola” program keretében graffiti festőt kerestünk munkahelyemen. Azonnal igent mondott, és a következő héten már be is mutathattam tanítványaimnak, amikor rövid látogatást tett Strömstad városában. Az iskola igazgatója azonban nem vállalta építési engedély beszerzését a monumentális festményhez, ezért beltéri felületet választottunk. A képzőművészeti szakkör diákjai, Carolina asszisztense, Daniel segítségével az egyik hosszú folyosó falát festették színesre az előírt, Emberi Jogok témájára megalkotott motívumokkal.

Fotó: Urbán Attila

Vegyük számba mit ír hősnőnkről a mindenkori megbízható világhálós forrásunk, a Wikipédia:

Carolina Alexandra Falkholt, álnéven Blue, 1977. március 4-én született Göteborgban. Svéd művész, graffiti alkotó és zenész. Néha önelnevezésként használja a saját maga alkotta, csúfondárosan, önironikusan a grafitta kifejezést, amely a „fitta” szóra (női nemi szerv svédül) rímel.

Bővebben: Monumentális képek festőnője

Egy festészeti kiállítás a göteborgi Művészeti Múzeumban

Emil Nolde: SZÍNVIHAROK

2015. október 3-tól 2016. január 17-ig

Színei miatt megkapó festészeti világ: ez a csalogató üzenet jön le az eseményt meghirdető, a múzeum homlokzatán elhelyezett óriásplakátról. Nolde vízfestményén a pipacsok szirmain keresztül hatoló fény izzik át, narancs piros - fekete-zöld éteri hangulatot teremtve. Valóban, a kiállítás első termébe lépve nem mindennapi művészeti szabadságról és képzelőerőről tanúskodó, amúgy kisméretű akvarellek fogadnak bennünket. Ez a találkozás döntő fontossággal bírhat a nézőnek a művész további munkáihoz való viszonyulásához. Gyorsan összeszámolom, kb. tíz kisméretű remekmű egy csoportban. Egy személyiség autentikus megnyilvánulásai. Elegendő, hogy a világ emlékezetébe vésse, ugyanis ezek a kis képek nagyon szépek. Bűbájos csodák. Ki mondhatja ezt még el magáról a mesterek közül? Talán csakis Watteau, vagy a hozzá hasonló nagy rajzművészek. Spontán játék a színekkel, a „valami lesz ebből” hozzáállás, ugyanakkor egyensúlymérlegelés, a rajz és kompozíció szabályainak ismerete, a mozdító-alakító erőknek a vizualitás törvényeinek való alárendelése. Végül a színharmóniák feszültségbe hozása a képzelőerő által, az „ez így jó nekem” - summázás. Tiszta költészet. Magával ragadó. Feltűnő, hogy ezeknek a kis akvarellpapírra festett munkáknak a széleit feltehetőleg maga a művész ollóval körbevágta, annyira szabálytalanok, hullámosak. Talán egy mesterségbeli fogás rejlik e mögött? Nem érek rá ilyen csekélységekkel törődni. További színes izgalmak kerülnek a látómezőmbe. A kiállítás rendezői a nagy és széles terem közepében áttetsző ruhaanyagot függesztettek ki, erre vetíttek egy korabeli filmrészletet, mozgásművészeti alkotást. Ezen a végtelenített szalagon egy hölgy arca és sálja tűnik fel, körkörös ovális mozgást ismételve. Valahogy hasonló módon, mint ahogy azt a kiállított képeken is felfedezhetjük. Marie Loise Fillers mozgásművész-táncosnő volt egykoron a festő egyik múzsája. Nolde Dániában látta meg a napvilágot Emil Hansen néven (1867-1958), Nolde helyiségben, amely annyira közel esik a német határhoz (Schleswig), hogy arra a nagyobb ország, bizonyos történelmi helyzetekben területi igényt is tartott fenn, olvasom a falakra kiírt svéd nyelvű ismertetőben.Emil szülői otthonában dánul beszéltek, de ő ennek ellenére németnek érezte magát. Nolde életét körülveszi egy olyan időszak, amikor Európa forradalmi módon megváltozott. Életében megalakult a Német Császárság, a Weimari Köztársaság és a nemzeti szocializmus, lezajlott két világháború. 1957-ben Nyugat-Németországban halt meg, a hidegháború kellős közepén. Annak ellenére, hogy politikailag viharos időben élt, ez aligha látható képein.

 

Emil Nolde, Vörös pipacsok (dátum nélkül) © Nolde Stiftung Seebüll

 

Ebben a teremben még virágos akvarelljei és mintegy tíz nagyméretű, kb.100x120 cm-es olajfestménye látható. Az olajfestmények tulajdonképpen a kis vízfestmények tudatos nagyításai, feldolgozásai. Az akvarellek úgynevezett „belső képek”, amelyek később a festővásznon felnagyítva, tudatos durvasággal, keresetlenséggel kerülnek megfogalmazásra. Talán ebből a frissességből is ered nem mindennapi kifejezőerejük. Művészünkről mostanában már megírják, hogy annak idején nemzetiszocialista törekvésekkel rokonszenvezett. Ennek ellenére Németországban elsőként tiltották be, „elfajzottnak” titulált festészetét. Ezért a harmincas évek végén, negyvenes évek elején kis belső képeket produkált csak, és nem állíthatta ki műveit. Belső száműzetésbe kényszerítették.

Bővebben: Egy festészeti kiállítás a göteborgi Művészeti Múzeumban