Svédországban és Finnországban a korai középkorig nyúlik vissza a hit a házakat, gazdaságokat őrző, esetenként inkább riogató manó, néhol manóapó, máshol manólegénynek nevezett, a természetfölötti erőkkel bíró Tomte személyében. Hitték, hogy jelenléte hasznos a gazdaságnak, meghatározza a tulajdonosok gyarapodását, jólétét, amennyiben jól érzi magát. Jótéteményeit ingyen, titokban végzi, egyedüli fizetsége a karácsonyi kásaadagja. Ezért csínján kell bánni vele, különösen a karácsonyi ünnepekkor nem szabad megfeledkezni róla, különben nagy baj érheti a gazdaságot és annak lakóit.

A Tomte ősrégi alakja a skandináv néphitnek, soha nem volt köze a keresztény hitvilághoz, a karácsonyi ajándékokhoz, karácsonyfához sem. Egyedüli kapcsolata ezzel az ünnepkörrel az, hogy eljön és megeszi az egy éves munkájáért kapott bért, a kásáját.

A kereskedelemben látható agyag és porcelán-, a mesekönyvekben szereplő Tomte figuráknak, Viktor Rydberg meseíró volt a kitalálója, Jenny Nyström adta hozzá a formát, az ő rajzai tették láthatóvá az addig csak elképzelt házi manócskát. A mese 1864-ben jelent meg először nyomtatásban, 1875-ben illusztráltan is.

Mára a Tomte egy sajátos egyvelege lett Szent Miklósnak, a skandináv házimanónak és a karácsonyi kecskének. A házimanótól kölcsönzi a Tomte nevet, a kinézetét, és a karácsonyi kásaevést. Szent Miklóstól, a Mikulástól az ajándékosztást, a karácsonyi kecske az, amelyik megtestesíti az ajándékozót.

Tóth Ildikó