Immár véget ért a 16. magyar nyelvi táborunk is! Amilyen örömteli volt a tábor kezdetén a régi barátok találkozása, olyan szomorú volt a búcsúzás. Az összeszokott csapat hamar befogadta az újakat, s táborzáráskor már ők is fogadkoztak, hogy jövőre újra eljönnek. 

 

 

Krisztina júliusban Magyarországon nyaralt, édesanyja ismerősénél nagyon megtetszettek neki a kalotaszegi kézimunkák, el is határozta, valakitől megtanulja az öltéstechnikát és írásos kézimunkák tömkelegével árasztja el otthonukat. Mily nagy volt az öröme, mikor a táborban a kézműves foglalkozások egyike a nagyírásos varrás volt! Az egyáltalán nem könnyű öltések elsajátításával sokan próbálkoztak, a jelentkezők közül Frici volt a legkitartóbb, neki sikerült be is fejeznie a megkezdett kézimunkát. Cili, tábori becenevén Gyapjú csak két napot tölthetett velünk, ez alatt minden csoport megtanulta, hogyan kell virág-formát nemezelni. Sokan szerettek volna a gyapjúból mobiltelefonjuknak tokot készíteni, de, hogy ez nem a legkönnyebb dolog, az akkor derült ki, mikor Levente nagy lelkesedéssel addig gyúrta, gyömöszölte az anyagot, míg az úgy össze nem állt, hogy vastagabb ceruzánál nagyobb tárgy sehogyan sem fért bele. Találgattuk is, a szélesre tervezett táskának hogyan sikerült ennyire összezsugorodnia?!

A sárkánykészítést is kipróbáltuk, de a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt, mert a széljárás nem volt kedvező, és annyi más izgalmas dolgot lehetett csinálni! Faragni például, karkötőket fonni, gyöngyöt fűzni, papírkígyót hajtogatni, üveget festeni, gyurmázni, magyar hímzésmotívumokat rajzolni, húsvéti tojást írókázni, és hogy el ne felejtsem, a már említett írásos varrását is ki lehetett próbálni! Megállapíthatom, hogy a tábori kézművesség mindig „nyerő”!

 

A gyerekek „munkára nevelését”, mint ahogyan ezt ilyen ügyesen megfogalmaztuk a tavaly, az idén sem hanyagoltuk el. A szobarendről, a hálótakarításról maguk kellett gondoskodjanak, és voltak naposok, akik az étkezés előkészítésében, az asztalok megterítésében, a használt edények leszedésében segédkeztek. A szobarend megtartása az idén is nagy kihívás volt, a szobák lakói a rend és tisztaság mellett kis produkcióval, énekkel, szavalással kápráztatták el a pontozást végzőket.  

 

A rossz idő miatt az egyik hétpróbát nem az udvaron, hanem a házban tartottuk meg, így is jól szórakoztunk, de megállapítottuk, hogy az ilyen játék a szabadban az igazi. Mindnyájunk kedvencét, a számháborút is csak egyszer sikerült megtartanunk, de nem azért, mert, - ahogyan a Kékvirág nóta mondja -  soha semmire sincs idő, hanem a kedvezőtlen időjárás miatt.

 

Mint eddig minden évben, most is nagy sikere volt a ki mit tud bemutatónak. Megcsodálhattuk Szabolcs legényes táncát, Anna-Róza tiszta, szép énekét, ámuldozhattunk Zalán trükkös kártyamutatványán, gyönyörködhettünk Alexia, Brigitta, Eszter hegedűjátékának fejlődésében, tapsolhattunk Oscar gitárkísérettel előadott saját szerzeményéhez, a négy nagylány: Alida, Bea, Eszter és Tünde táncához, melyet olyan kecsesen, nagy hozzáértéssel adtak elő, mintha hónapok óta gyakorolták volna. Nagy meglepetés volt a felnőttek fellépése is. Anna, Emese, Ildikó és Sándor bemutatták, ugyanazt a népdalt hogyan énekelik a Mezőségen, Kalotaszegen, Csíkban, illetve Udvarhely Széken? Az idei tábor új dal szerzésére ihlette Bálint Leventét, melyet Kékvirág blúz címmel Sata Albert és Oscar gitárkíséretével adott elő a szerző. Palcsó Attila Tompa Mihály, Écsi Gyöngyi által megzenésített versét, a Madár fiaihoz címűt adta elő nagy sikerrel.

Ifjú Fehér Miklós színes és látványos előadást tartott az elsősegélynyújtás mibenlétéről, és ezt szó szerint kell érteni, mert a különböző sebesülés-fajtákat só-gyurmából, színezékkel megfestett mű sebeken mutatta be. Viktor az élethű sebek láttán valósághű rosszullétet produkált, így azt is be lehetett mutatni, ilyen esetben mi a teendő. 

 

 

Az idén történt meg először, hogy a táborban dolgozó felnőttek eredeti szakmájáról is tudomást szerezhettek a gyerekek. A munkájukban is sikeres, nagy tudású nevelők Miért szép a mesterségem? címmel színvonalas előadásokat tartottak a gyerekeknek. Így tudták meg a gyerekek, a „szakács néni” adóvégrehajtó, hogy aki a konyhán segédkezik, az számítógépes könyvtári szakember, Miklós, aki segélynyújtást szabadidős tevékenységként műveli, egyetemista. 

 

A tábor-kínálta rengeteg szórakozási lehetőség mellett senki sem hanyagolta el a tábor idei témájául választott történelmi visszatekintésen való részvételt. Pedig ez egyáltalán nem volt könnyű dolog! Nehezen ment megjegyezni a svéd iskolában nevelkedett gyerekeknek, ifjaknak a hajdani magyar uralkodók egymás utáni sorrendjét, hiszen még a felnőttek sem voltak mindig tisztában azzal, melyik Lászlóról, Béláról kérdeznek a kíváncsiak.  

A tanulócsoportok az idén szín neveket kaptak. A legkisebbek voltak a Lilák, a tőlük idősebbek a Zöldek, a Kékek, a kamaszok a Pirosak, az ifjak pedig a Sárgák. 

 

Nagyon ingadozó létszámú volt a Tóth Ildikó és Salat Réka vezette legkisebbek, a Lilák Csoportja: soha nem sikerült egyszerre az egész csoporttal foglalkozni, mert hol egyik, hol másik gyerekben ébredt fel az anyja utáni vágy és hagyott ott csapot-papot és csoportot. Olyannyira, hogy vízivásra hivatkozva anya-keresésre indult még a két legkitartóbb, a már veterán táborozóknak számító Tímea és Anna-Róza is. Ez utóbbi precízen meg is magyarázta, mit csinál: én most Bogács Nóra nevű édesanyámat keresem. 

 

Bogács Nóra vezette Zöld Csoport szinte észrevétlenül csöppent Péter uralkodásának korába, a gyakorlatban tapasztalhatta meg, milyen rossz az, ha az emberek nem értik egymás szavát. A beszédet pótolta a kézművesség, melyben a két, magyarul alig értő kislány, Ildikó és Réka is kitűntethették magukat.

 

Császár Sándor és Bálint Levente vezetése alatt a Piros Csoport tagjai lassan megismerkedtek az Árpád-házi királyokkal. A tanultakat a záróműsorban egy mennyei, - a modern időket jelző facebookon összehívott - gyűlésen foglalták össze. Mert, hogy akármilyenek is voltak, az Árpád-házi királyok a mennybe kerültek, arról a körükből kikerült három szent: István, Imre és László bizonyára gondoskodott. A díszes koronás társaság a mennyei összejövetel bevezetőjéül elénekelte Bálint Leventének a fontosabb uralkodókat felsoroló Árpád-házi királyok című dalát, miközben a kupákból szemlátomást fogyott a mennyei itóka.

 

 

A Kék Csoport dolga volt feldolgozni és bemutatni Szent László király vitézi tetteit és ország-építő intézkedéseit, mely feladatnak, Sata Albert (Berci) és Kesztyűs Attila vezetésével emberül eleget is tettek! Mint azt egy középkori krónikaíróhoz illik, korabeli pergament utánzó papírra igazi lúdtollal, tintával rótták fel a király törvényeit! A záróműsoron rendre fel is olvasták azokat, mindnyájunk okulására.

 

Balogh Erika és Vass Attila vezetésével és irányításával az ifjak igazi szentlászlói szellemben tárgyalták meg a világ folyását, az Árpád házi királyok érdemeit és tévedéseit, bölcsen megállapították, hogy az emberi természet nem sokat változott az elmúlt 1000 év alatt. Annak érdekében, hogy fogalmuk legyen arról, hogy nagyjából mi történt a Honfoglalástól Szent László koráig, hogy megjegyezzék, az Árpád-házban ki kinek volt rokona, mi mivel függ össze, az ifjak egy évszámokból, a fontosabb események rajzából álló idővonalat készítettek. A legtöbbet Szent Lászlóról volt szó, törvényeit, cselekedeteit szerepjátékban elevenítették meg. E beszélgetések alatt éleslátásukat sikerült olyannyira kiélezni, hogy a záróműsorban a táborban történt összes érdekes dolgot kipellengérezték. Szerepet kapott a szomszéd disznója, mely a hajnali órákban előszeretettel látogatott táborunk területére, felborítva ezzel Henrik lelki egyensúlyát; Anna hatalmas öreg kutyája, melyet minden öt évnél fiatalabb gyerek sétáltatni akart; a szerelmi téren tanácstalan hatéves Bence; Tünde dilemmája arról, hogy pislognak-e a kínaiak; a tábori lelkész, ki az ifjak előadásában közös imára szólította híveit annak érdekében, hogy az amúgy bőséges, finom és kitűnő étkezés egyetlen, szerinte, ízetlen fogása, chili con carne többé ne kerüljön asztalra. Az örökké anyjáért síró Williamot egy igazi, ördögbőrbe öltöztetett házi sárkány hallgattatta el, persze nem magyarul, mert az nem illett volna sárkányi mivoltához. A nagyok paródiáját osztatlan lelkesedéssel tapsolták meg a tábor lakói, a szülők, a nézőközönség többi része, viszont kissé értetlenül hallgatták - nézték a produkciónak ezt a részét. Petőfi Sándor Anyám tyúkjának „sekszpíri” feldolgozását azért ők is megértették.

 

Beszámolóm végén felsorolnám azoknak a lelkes szervezőket, nevelőket, kiknek munkája által létrejött és működött a tábor. Első sorban Tompa Annát, az Őrszavak Magyar Nyelvvédő Egyesület elnökét, a Tábor vezetőjét és lányait, Andreát, Enikőt és Orsolyát illeti köszönet. Mind a tervezés, mind a kivitelezés oroszlán része az ő érdemük. Mind az egyesületi, mind a tábori munkában jeleskedett az Őrszavak vezetőségének további három tagja, Balogh Erika, Bálint Endre Levente és Tóth Ildikó. Salat Réka, Vass Attila, a csoportok tanításában hasznosították tudásukat. Palcsó Attilára a táborlakók lelki gondozása hárult, Bálint Emese, Török Cecília a gyermekek szabadidős foglalkoztatását tette érdekessé, Dr. Szakács Attila a gyermekek egészségére vigyázott. Újvári Csaba volt a konyhai kisegítők irányítója. Bihari Szabolcs, Bihari Emőke, Lőrincz Lázár, Pap de Pestyén Andrea, a hétvégeken segített ahol szükség volt rá. Végezetül álljanak itt azoknak a külföldről érkezetteknek nevei, kik nélkül nem lett volna olyan jó a tábor, amilyen volt: Császár Sándor, Bogács Nóra és Császár Szabolcs, Sata Albert, Kesztyűs Attila, Szebeni Villő, Ézsaiás Anikó, ifj. Fehér Miklós.

 

Köszönjük!

 

Tóth Ildikó