A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Beszámoló az Őrszavak-Anyanyelvápolók Egyesületének 2008-2009 évi munkájáról

 

Egyesületünk vezetősége igyekszik az Alapszabályban meghatározott munkafeladatoknak továbbra is eleget tenni : táborok, szülők iskolája, továbbképzések, konferenciák szervezése, népszerüsítése,  résztvevők toborzása, és minden tevékenység, amely gyermekeink oktatását, fejlesztését, kultúránk, nyelvünk megtartását szolgálja.


Tompa Anna és Tóth Ilona – egyesületünk tagjai – 2008 augusztusában továbbképzésen vettek részt a győri egyetemen, amelyet a nyugaton magyart tanító pedagógusok számára  indítottak. A tanfolyam költségeit a Magyar Kulturális Minisztérium fedezte.


Magas szinvonalú, érdekes és hasznos előadásokat hallgattunk, amelyek a tárgyi ismeretszerzésen kívül bemutatták az otthoni tanítási módszereket is. Nagy hozadéka a tanfolyamnak, hogy több, Nyugat-Európában magyart tanító pedagógussal találkoztunk, s a beszélgetések, termékeny viták során egyrészt betekintést nyertünk az ő munkájukba, másrészt öleteket , tapasztalatokat osztottunk meg egymással.


Mint arról a Híradóban is beszámoltunt, 2008 szeptember 15-21 között a NYEOMSZSZ felkérésére egyesületünk házigazdája volt egy nemzetközi anyanyelvi konferenciának, amelyen  Kanada, Dél-Amerika Argentina, Ausztria, Erdély, Lengyelország, Németország, Anglia és – természetesen - Svédország képviseltette magát.

 

A konferencia résztvevõi ismertették tanítási módszereiket, de szóltak gondjaikról és sikereikrõl is. A tanácskozáson döntés született egy kétnyelvû tankönyv kidolgozásáról illetve kiadásáról.


A konferencia másik fontos eseményeként említhetjük egy internetes (online) újság beinditására hozott határozatot. Ez egy hiánypótló eszköz a magyarul oktató pedagógusok, valamint mindazon szülők, nagyszülők számára, akiket érdekel a gyermekek anyanyelvi nevelése. Az online újság, negyedévenként kerül fel a világhálóra. Tartalmaz oktatási, módszertani, nevelési tanácsokat, segítséget nyújt a szakirodalom különböző ágaiban való eligazodáshoz. A ”Kincsesláda” rovatban találhatók a néprajzi, történelmi  érdekességek, ”gyermekszáj-rovat”, stb.


A Szülők iskolája keretében, 2009 májusában vendégül láttuk dr Nanszákné Cserfalvi Ilonát, a Kölcsey Ferenc Református Főiskola tanárát, a neveléstudományok kandidátusát, aki Szeretjük-e a gyermeket? címmel tartott előadást. Az előadás után jó beszélgetés bontakozott ki a hallgatóság és az előadó között. Sajnáljuk, hogy nem voltak többen a szülők közül. Meggyőződésünk, hogy a téma – gyermekeink nevelése – több szülőt érdekel, mint ahány jelen van hasonló rendezvényeinken.


A jövőben is szeretnénk olyan előadókat meghívni, akik közérdeklődésnek örvendõ témákat tudnak bemutatni. Ezért mindenkit megkérünk, hogy akinek ötlete, javaslata van, azt jutassa el hozzánk; jó lenne ha közösen gondolkoznánk mindannyiunkat érintő döntéseink előtt. A Szülők iskolája következő rendezvényéről idejében értesítjük az egyesületeket, valamint tagtársainkat, reménykedünk, hogy sokan el tudnak majd jönni.


Ez év augusztusában, immár XIII. Alkalommal, nagy sikerrel megtartottuk magyar nyelvi táborunkat (erről külön beszámolóban emlékezünk meg).


Az ősz a számvetés, a rendszerezések ideje, amikor az idei tábor tapasztalatait igyekszünk hatékonyan beépíteni a jövő évi tábor tervezésébe.


Azon tagtársaink, akik idén résztvesznek a győri tanfolyamon, szintén az ősz folyamán számolnak be tapasztalataikról.

 

     Tompa Anna és Tóth Ildikó
 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME