Az idei Kékvirág Anyanyelvi Táborban egy fontos változás volt a korábbi évekhez képest. A 17. tábor 2013-tól új helyszínre költözött, méghozzá a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége által újonnan megvásárolt dél-svédországi ifjúsági házba, Hällebergába. Habár új volt a táborhely, mégis sikerült rekordot döntenünk, mert több mint nyolcvanan lehettünk együtt svédországi, német- és magyarországi, erdélyi és felvidéki magyarok. Felejthetetlen élmény volt.

Az Őrszavak, avagy Custos Magyar Nyelvápolók Egyesülete szervezésében rendezett táborban augusztus 2 és 10 között találkozhatott több mint ötven gyermek, akik idén a lovagkorral ismerkedhettek meg részletesebben. Délelőttönként a reggeli áhítat, majd a két korcsoportban történő, hangszerekkel kísért énektanulás után filmes összeállításokat nézhettünk meg: általános ismertetőt a lovagkorról, Nagy Lajosról és Károly Róbertről, a lovagi tornáról, és az udvari táncokról, lovagi eszményekről. A filmes vetítéssel kísért közös tanulás után következett a csoportfoglalkozás, melynek során minden korosztály külön vonult, és eltérő módokon foglalkozott a magyar nyelvvel.

A legkisebbek, az óvódások és kisiskolások Ildikó nénivel, Emesével és Rudival, minden nap más-más mesét mondtak el, rajzoltak le és játszottak el közösen. Megismerték többek közt a Kiskakas arany félkrajcárját, A kóró és a kismadár, és A három szép pillangó történetét. Valamint naponként énekeltek is, a Süss fel nap hatására például egész tábor alatt meleg, napos időnk volt, ezért az Esik az eső-t kevesebbszer is kérték a gyermekek. A legnagyobb kedvenc az Én elmentem a vásárba című gyermekdal volt, amit előadtak a tábori Ki mit tud- on is, nagy lelkesedéssel és persze sikerrel koronázva.

A következő csoporttal, a 7-9 éves korosztállyal Nóri és Marci foglalkozott. A csillagszemű juhász, az Égig érő fa és Az óriás répa történetekkel ismerkedtek meg alaposabban a gyermekek: a mesehallgatás és közös értelmezés után színdarabszerűen eljátszották a cselekményeket, majd gyurmából megformázva a szereplőket újra előadták a meséket. Kézműveskedésre is jutott idejük: készítettek batikolt kendőt, üvegfestékkel díszített mécsestartót, textilfilccel dekorált kendőt, valamint üdvözlőlapokat is. A foglalkozásba magyar népi gyermekjátékokat is beépítettek, melyek közöl a Megy a gyűrű vándorútra és az Elvesztettem zsebkendőmet volt a legkedveltebb.

A harmadik csoportba tartoztak a 10-13 éves gyermekek, Berci és Julcsi vezetésével. Nagyon örvendtem, hogy hozzájuk kerülhettem: tizenegy fiú és két lány hallgatta naponként Arany János Toldijának egy-egy fejezetét, melyet aztán együtt értelmeztünk és beszéltünk meg, naponta csináltunk a lovagkorhoz kapcsolódó anyanyelvi és szókincsfejlesztő feladatokat is, éneket tanultunk és persze kézműveskedtünk is. Agyagozás, csontfaragás és nemezelés volt a programunkban, és gyönyörű munkák születtek! Emellett mindig szorítottunk időt (bár ez elég nehéz volt), hogy a gyermekek tudjanak levelet írni a Titkosuknak, ami a tábor egyik hagyománya, miszerint naponta írniuk kell egy társuknak, aki nem tudhatja meg a tábor utolsó napjáig, hogy kitől kap levelet.

A következő korosztállyal, a 13-15 évesekkel Levente és Sándor dolgozott. Itt már részletesebben foglalkoztak a lovagkirályokkal, és a történelmi korra jellemző sajátosságokkal. Nagy hangsúlyt fektettek a szóbeli kommunikációfejlesztésre, és új magyar kifejezések elsajátítására – ezekben segített sok társasjáték, mint például a Maffia, a Bixit és az Aranyásók. A sportolás (röplabda, foci, méta) mellett ez a csoport sem hagyta ki a kézműveskedést: sok szép rajzot készítettek, és a fafaragás rejtelmeit is megismerték.

A legidősebbek, vagyis a 16-18 évesek csoportvezetője Erika volt. Ők is játszva tanultak: a filmvetítéssel összhangban átismételték a történelem fontosabb eseményeit a honfoglalástól egészen az Árpád-házig, ill. a lovagkorig – amit egyedi, kreatív képregény formájában dolgoztak fel. Sok mozgásos és dráma-gyakorlatot játszottak, a jövőbeli elképzeléseikről is beszélgettek, valamint történeteket is írtak, ezáltal fejlesztve mind a szó-, mind az írásbeli kommunikációt, nem beszélve a fantáziáról és a kreativitásról.

Az ebéd után mindennap tartottunk egy órás csendespihenőt, amikor Ildikó néni mesét mondott a gyerekeknek, és utána kezdetét vette a szabadidős program. Gyakran lehetett lemenni a tóhoz fürdeni, rendszeresen szedtünk áfonyát, és egyszer az egész tábornak sütöttünk belőle pitét – mindenki nagy örömére.

Többször is számháborúztunk, és a hétpróbán kétszer is összemérhette erejét, okosságát, ügyességét mindenki. A hagyományos tábori Ki mit tud- on a résztvevők kreativitására voltak kíváncsiak a nézők, és ebben nem is volt hiány, sőt! A színdarab, éneklések, nindzsa-bemutató, különböző trükkök-mutatványok, viccmesélés, táncolás, mind-mind lelkes fogadtatásra talált. Természetesen mindezek mellett lehetett íjazni, röplabdázni és métázni is, a fiúk pedig minden szabad percükben rohantak focizni. Valamint nagy kedvenc lett a fafaragás is, és kicsik - nagyok kést, tőrt, kardot, … igyekeztek készíteni maguknak, ezért próbáltak nem összeveszni a három fafaragó késen, és főleg Leventén, aki a megfelelő fa kiválasztásától annak megmunkálásig mindenben szívesen segített a kérdezőknek.

A táborba való jelentkezés egy feltétele, miszerint a tíz nap alatt végig magyarul kell beszélni, most sem változott, ezt segítették az eddigieken túl a magyar nyelvi játékok naponta frissített hétfajta feladatai is. Tizenötön vettek részt a vetélkedőben, és naponta megoldották a rejtvényeket – ők a napi díjazás mellett, a táborzáró kiértékelőn még külön ajándékot is kaptak. A magyar nyelv még teljesebb ismeretét, valamint a sajátosan magyar hagyománykincs megőrzésének átadását szolgálták még a délutáni néptánc foglalkozások Szabolccsal és Marcival, illetve a népdaltanulások Nórival, Sándorral és Julcsival. Esténként a tábortűznél ezeket a dalokat, valamint a délelőtt megtanult énekeket is gyakoroltuk – és igazán jó hangulatban fejeztük be valamennyi napunkat.

Olyan gyorsan teltek az események, hogy hamar eljött a tábor vége, amikor van egy megkerülhetetlen kérdés: mi volt a legjobb a táborban. Ezt én is megkérdeztem a csoportomtól, és ők azt felelték, hogy a barátok, a közösen eltöltött idő. Nagyon örültem, hogy a barátokat mondták elsőre, mert a tábor himnusza egy kékvirágról szól, és a dal refrénje az, hogy „Csak egy kék színű virág, és máris hozzánk tartozol." Hálás vagyok azért, hogy ezt az összetartozást valamennyi résztvevő megérezhette.

Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi gyermeknek, ifjúnak a részvételt, visszavárunk titeket jövőre is! Az újaknak, illetve azoknak, akik még sosem voltak, pedig üzenjük, hogy 2014-ben is lesz Kékvirág Anyanyelvi tábor, gyertek és jelentkezzetek időben!

Valamint köszönjük azoknak a felnőtteknek, akik lelkesedésükkel, szakértelmükkel odaadóan segítették a tábor mottójának megvalósulását: „Magyar vagyok, s e kincset őriznem kell!" Először is Tompa Annának, a tábor alapítójának és főszervezőjének, hogy kitalálta ennek a nagyszerű tábornak a gondolatát, és évről-évre koordinálja annak létrejöttét. Az anyagi feltételek teljesüléséért hálásak vagyunk a SMOSZ-nak és a Svédországi Magyar Protestáns Egyházközösségnek. Köszönjük Tompa Orsinak, Ézsiás Anikónak és Szabó Tibornak, hogy egész héten át annyi finomat főztek, hogy alig győztük megenni. Technikusaink, Vass Attila és Újvári Csaba lehetővé tették, hogy mindig használhassuk a sokféle műszaki gépet, és a beszerzésben Tompa Andrea, a médiában pedig Tompa Enikő és Tóth Ildikó segédkezett. Köszönjük az orvosok, kisegítők munkáját is: Herceg Editnek, Szakács Attilának, Lőrincz Lázárnak, Szávuly Zitának és Vadady Évának! Valamint nagyon hálásak vagyunk az oktatóinknak is, akik 2013-ban a következők voltak: Császár Sándor, Balogh Erika, Bálint Levente, Bogács Nóra, Feldőtő Emese, Kántor Julianna, Komáromi Márton, Palcsó Attila, Sata Albert, Salat Réka, Tóth Ildikó. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, köszönjük az ifjúsági vezetők: Császár Szabolcs, Niman Rudolf és Sata András fáradhatatlan és kreatív munkáját!

Jó volt veletek táborozni. Remélem, hogy jövőre újra találkozunk, és addigra az új táborhelyet is otthonunknak érezzük majd, és az első hällebergai anyanyelvi tábor alkalmából elültetett kis tölgyfánk gyökeret ereszt, és emlékezni fog ránk.

Kántor Julianna