Tompa Orsolya

 

- Kedves Orsolya, hol születtél, hol élsz jelenleg? 

Erdélyben, Kézdivásárhelyen születtem. Svédországban, Jönköping városában élek 26 éve.

 

- Mesélj az életedről, családodról, mi a kenyérkereső foglalkozásod, hol dolgozol? 

1988-ban érkeztünk Svédországba anyámmal és három nővéremmel, pár év elteltével apánk is kijött utánunk. Elkezdtük az új életet, két nővérem már túl volt az alapiskolán, ikertestvérem, Ágnes és én 7 évesek voltunk. Különböző menekülttáborok után Strömsnäsbruk volt első „otthonunk”, majd nyolc év után Jönköpingbe költöztünk. Erdélyben már elkezdem az első osztályt, igaz csak pár hónapig jártam iskolába, de már ismertem a betűvetést. Matematikából a 3-as számig eljutva sikerült megtanulnom „jó irányba írni” a szám tükörképét is. Aztán jött az újrakezdés: új nyelv, új fogalmak, új szavak, új mesék, új barátok. Az idegen közeg mindenképpen befolyásolta az életemet. A gimnázium elvégzése után egy ideig külföldön dolgoztam egy svájci repülőtársaságnál, majd hazatérve családot alapítottam. Most már jó ideje a svéd állami adóságbehajtó hivatalnál (Kronofogden) dolgozom, mint ügyintéző. 

 

- Az Őrszavak egyesület vezetőségi tagja vagy. Ott milyen beosztásban dolgozol? 

Három éve vagyok vezetőségi tag, de már régi anyanyelves táborozó. Gyerekeim születése előtt már részt vettem a táborokon, mint szabadidő szervező, ahol a gyermekkorom cserkésztudományát hasznosítottam, majd pár év kihagyással újra visszatértem, akkor már két gyerekkel, egy kicsivel meg egy apróval. Erika négy, William két éves volt, de nagy örömmel telt el az első táborunk, és amíg rajtam múlik, addig mindig ott leszünk. Gyerekeim, a táboroknak is köszönhetően, immár lassan kétnyelvűvé válnak. 

 

- Évente közel tíz napon keresztül tápláltad a tábor lakóit, anélkül, hogy profi szakács lennél. Nem féltél elvállalni ezt a hatalmas, idegi és fizikai megterhelést jelentő munkát?

Igaz profi szakács nem vagyok, de szeretek főzni. Amikor három évvel ezelőtt úgy egy héttel a táborkezdés előtt tudtuk meg hirtelen, hogy nincs aki főzzön, vállaltam el a konyhát, lesz, ami lesz, majd megoldódik alapon. Működött, s így továbbra is elvállaltam ezt a kihívást, mivel láttam-látom az örömöt, így akármilyen fárasztó feladat, szívesen csinálom. Vagyis csináltam, mert az idei évtől a páromnak adom át ezt a kihívást. Én meg újra visszatérek a szabadidő szervezői munkához.

 

- Hogyan lettél a Kékvirág tábor mindenki által szeretett „házisárkánya”?

Hűha. Házisárkány!? Nem is emlékszem pontosan melyik táborban ragadt rám ez a szép név, talán hat éve viselem büszkén ezt a címet. Úgy emlékszem, egy tábor alkalmával, amikor a szabadidő-tevékenység megszervezése volt a feladatom, akkor kaptam ezt a nevet. Az igazság az, hogy a feladatok elvégzésekor kissé szigorú vagyok, fő szempontom a kitartás, így az ifjak úgy vélték, hogy illik rám a házisárkány név. A táborok folyamán a név mellé sok szépen rajzolt képet is kaptam a gyerekektől.

 

 

- Az Őrszavak egyesületen kívül is végzel magyar munkát?

Mivel büszke vagyok magyarságomra és akarom, hogy gyerekeimnek is lehetőséget adjak arra, hogy beszéljenek magyarul és egy közösséghez tartozzanak, így igen aktív vagyok más magyar munkában is. A helyi egyesület elnöke vagyok itt, Jönköpingben, a SMOSZ vezetőségi tagja és kulturális központi rendezvényeinek szervezője. 

 

- Te vagy a SMOSZ kulturális rendezvényeinek szervezője. Hatalmas, szerteágazó munka ez, nagyon kevesen látnak bele, hogyan is történik egy-egy műsor kiválasztása. Sok svédországi magyar kritizál, okoskodik, anélkül, hogy belegondolna, milyen sok munka előzi meg egy-egy program kialakulását. Mesélj arról, hogyan is működik a programválasztás. 

Először is ajánlatokat, „kívánságlistát” kapok/kapunk az egyesületektől, nem ritkán magánemberektől. Ezeket az ajánlatokat összeírom, témák szerint csoportosítva. Összeállítom, hogy mikor melyik lenne épp alkalmas egy körútra. Az összesített ajánlatokat elküldöm az egyesületeknek, majd szavazásra bocsájtjuk, és így hozzuk meg a döntést, hogy kit hívunk meg egy-egy körútra.

Mikor a határozat megszületik, akkor jön a munka nehezebb része, úgy kell megterveznem a körutat, hogy minden fogadó egyesületnek megfeleljen az időpont. Tekintetbe kell venni a vendégek igényeit is. Miután közös nevezőre jutottunk, kezdődnek a konkrét gyakorlati dolgok: repülőjegyek megrendelése, autóbérlés, időegyeztetés, elszállásolás stb. Nem kevés kérdéssel, kéréssel kell megbirkózni, amíg minden összeáll. Ez így együtt nem könnyű feladat, összehangolni az egyesületek és a vendégek óhajait, de mindig találunk megoldást mindenre.

 

- Miért dolgozol a magyar egyesületekben? Mi motivál? Jó ez neked?

A motivációm, hogy gyerekeimnek megadjam a lehetőséget magyarul megtanulni, érezhessék, hogy gyökereik honnan erednek, és büszkék lehessenek magyarságukra, mint ahogyan én is az vagyok. Mint említettem, pelenkás koruk óta részt veszek velük az anyanyelvi táborokban, így évről-évre látom, hogy jobban fejlődik a magyar tudásuk, és ez a legnagyobb motiváció számomra.

Igen, jó nekem. Jó érzés, hogy tehetek valamit a közösségért, és adhatok valamit tovább a jövőnek. Az érzés, mikor egy tábor végén minden gyerek haza megy, ott állok a kapuban, egy óriás mosoly kerül az arcomra a sok szép élménytől, közben egy könnycsepp is kicsordul, hogy sajnos, már megint milyen hamar eltelt az idő, és ezt a tábort is lezártuk, és majd csak egy év múlva lehetünk újra együtt, mindent felülmúl.

 

- Mit jelent neked az Őrszavak célkitűzése, munkája? 

Manapság már sok olyan gyerek él itt, akiknek egyik, vagy másik, vagy mindkét szülője már Svédországban született, és ha beszélnek is magyarul, nem tökéletesen. Épp ezért tartom fontosnak az Őrszavak célkitűzését, hogy megadhassuk a lehetőséget a gyerekeknek, hogy magyar nyelvű közegben ápolják és fejlesszék magyarságukat.

 

- Mit jelent a tábor a gyerekeidnek?

Gyerekeim számára is sokat jelent a tábor, évről-évre gyarapodik a magyar tudásuk. Az első években tanult énekek igazán megragadták William lelkét, annyira, hogy a táborozás után az óvodában minden reggel „kötelezően”, székre fölállva elénekelte a Pál Kata Pétert, amíg az óvónénik is megtanulták. 

Erika most ért el addig a pontig, hogy az iskolában is dicsekedve mondja, hogy ő bizony tud még egy olyan nyelvet, amit az iskolában senki más. Igaz, minden tábor kezdetén, (mivel még nem elég biztosak a nyelvben) csak mellettem vannak, de a tábor későbbi napjaiban már felbátorodnak és elengedik „anya szoknyáját”. És akárhogyan is telnek a kezdeti tábornapok, minden évben újra és újra nagy lendülettel készülnek táborozni és évről-évre egyre könnyebben illeszkednek be a csoportba. 

 

- Tapasztaltál változást a gyerekeid magatartásában, nyelvhasználatában a táborozásokat követően?

Legfőképpen a tábor után veszem észre rajtuk, hogy mennyit is tanultak olyan rövid idő alatt. Táborozás után egy-két héttel hallom őket énekelgetni a táborban tanult énekeket, több új magyar szót tudnak, és egyre jobban törekednek arra, hogy magyarul beszéljenek, mikor nálam vannak. Persze ezt a fejlődést az élettársamnak is köszönhetem, mivel ő csakis magyarul beszél velük, én sajnos, néha még azért keverem a nyelveket.

 

- Hogyan éled meg a magyarságod? Hogyan érzed, hasznod vagy károd származik abból, hogy magyar vagy?

Büszke vagyok magyar származásomra. Mivel már régóta élek itt, nem lehet annyira könnyen észrevenni, hogy nem vagyok svéd, viszont párom szokta viccesen mondani, - Te ne szólj, mert svéd vagy! Nem, nem vagyok svéd, bár nyelvemben talán igen, de lélekben, a zsigereimben magyar. És ezért van az, hogy inkább kihangsúlyozom, hogy nem vagyok svéd, ha azt hinnék is, mert számomra fontos azt tudatni, hogy nem svéd vagyok, hanem büszke magyar. Én csak hasznos dolgokat éltem át azzal, hogy magyar vagyok, többek között a magyar nyelvtudásom miatt volt lehetőségem külföldön dolgozni. Itt a svéd társadalomban is csak pozitív élményeim vannak, amint megtudják, hogy magyar vagyok, kíváncsiság ébred bennük, én pedig megragadva az alkalmat, elmondhatom magyarságom, amire büszke is vagyok.

 

- Meséld el egy ezzel kapcsolatos pozitív vagy negatív élményedet!

Amikor még Svájcban dolgoztam egy kellemes pozitív élményben volt részem. Egy járaton Zürich-Balaton között az utasok fele magyar volt, nem volt számukra megszokott, hogy valaki is tudna magyarul a személyzetből, így mikor a biztonsági bemutatót magyarul hallhatták, sokan megkérdezték, hogy honnan jöttem. Mikor elmeséltem, hogy Erdélyben születtem, de Svédországban nőttem fel, akkor még jobban meglepődtek, hogy ilyen szépen megtartottam a magyar tudásomat, és sok szép dicséretet kaptam. Számomra ez azért maradt annyira meg, mert én magam is egy idegen országban voltam, de abban a helyzetben mint magyar, és nem mint svéd.

 

- Van-e valamilyen mondanivalód, melyet el szeretnél mondani a Híradó olvasóinak?

Hát lenne sok minden, például az, hogy jó lenne, ha a szülők komolyabban vennék a jelentkezési határidő betartását az anyanyelvi táborra. Sokan kifogásolják a tábor időpontját, de sajnos nem változtathatunk a helyzeten. Nekünk, akik dolgozunk a táborban is szükségünk van szabadságra, meg aztán a meghívott pedagógusoknak először a saját munkahelyi évzárásokat kell megtenniük stb. Sok hasonló akadály miatt ehhez az időponthoz kell igazodnunk. Lenne még sok üzennivalóm, de talán inkább arra kérném a kedves olvasókat, szülőket, hogy már év elején tervezzék úgy a szabadságukat, hogy férjen bele a táborozás is. Most talán még biztatni kell a gyerekeket (helyes utat mutatva nekik), mert megéri, hiszen életre szólóak a gyermekkor pozitív élményei. Befejezésül talán annyit, hogy örömmel és szeretettel várunk mindenkit az idei táborban is!

 

- Köszönöm a beszélgetést.

Kérdezett: Tóth Ildikó