Szemelvények Dr Békássy Albert lundi orvos a Magyar Liget 17. évfolyamának 73-75. számában megjelent írásából

Bevezető:A kisebbségi létből szórvány-magyarrá vált, négy gyermekes bevándorló szülő tapasztalataival vizsgálom a svédországi anyanyelvoktatást, és a nyelvünket ápoló közösségek változatos és változékony jelenségeit. A tények felsorolásán túl, véleményem megfogalmazását vitaindítónak szánom.

A határtalanná vált Európában érzelgősség nélkül megállapíthatjuk, hogy viszonylag általánosan elismert cél a határtalanítás, a többszínűség, a sokféle nyelvhasználat bátorítása, a szilárd kétnyelvűség és többnyelvűség értékeinek elismerése. Értékrendszereink hovatovább szétesnek rohanó létünkben, s az anyanyelv összetartó ereje tükörként áll minden diaszpóra-csoport előtt. A magyarság sorsáért egyharmad részben mi, külhoniak felelünk. Széchenyi István „nyelvében él a nemzet” mondata szerint a nyelv halálával meghal a nemzet.

Uniós politika a nyelvhasználatrólcímű fejezetből néhány mondat: Az Európa Parlament a múlt század 80-as éveitől kezdődően számos nyelvhasználatra vonatkozó uniós határozatot fogadott el.  Az EU 2004-es bővítése óta csak a megkülönböztetés elleni politikáról és a kisebbségek védelméről, valamint a többnyelvűségről szóló dokumentumokat jegyzett. Az Európai Unió nyelvhasználatának rendje szerint intézményeinek jelenleg 24 hivatalos és munkanyelve van, közöttük természetesen a magyar is, de a napi ügyvitel során kettőnek, az angol és a francia nyelvnek kiemelkedő jelentősége van.

Magyar tanuló az anyanyelvoktatásbanA diaszpórában fokozatosan kialakultak azok a szervezetek, amelyek tevékenysége a magyar önazonosság megtartására és erősítésére irányulnak. De számos olyan egyén él a diaszpórában, aki nem tagja ezeknek a szervezeteknek. Számukat jelentősen növelik azok, akik a közelmúltban érkeztek és folyamatosan érkeznek Magyarországról.

Svédországban az anyanyelvoktatást a szülőnek kell kezdeményezniük. Vajon élnek-e a lehetőségekkel? Mennyire ismerik az eljárást? A törvény szerint az iskolák kötelessége tájékoztatni az anyanyelvtanulás jogáról, fel kell ajánlania az oktatást. Amennyiben 5 jelentkező és alkalmas oktató is van, kezdődhet az oktatás.

Az anyanyelvoktatás fogalma Svédországban és annak társadalmi megítélése

A cikk írója a múlt század 60-as éveitől elemzi a bevándorlók anyanyelv-oktatási lehetőségeit a svéd iskolákban. A diákok 1985-ig jogosultak voltak anyanyelvi oktatásra, tekintet nélkül a nyelvi képességük szintjére. Ez a lehetőség beszűkült, követelmény lett az idegen nyelv mesteri szintű mindennapos alkalmazása azon diákok számára, akik igényelték az anyanyelvi oktatást. 2014-ben a parlament bizonyos változtatásokat szavazott meg. A törvény elvileg ugyan lehetővé teszi az iskolai anyanyelvoktatást, de célja-e az oktatáspolitikának, hogy az ilyen intézmény működjék is?

Az oktatás költségvetés-függővé vált, s mint ilyen, a valamikor remekül működő és nagyon hasznos oktatást immár kirakatpolitikává alacsonyították. Sántít az a gyakran hallatott érv, hogy Svédország megengedheti magának azt a luxust, hogy a világon egyedül álló módon anyanyelvi oktatást biztosítson a más kultúráknak. Kanadában vagy az Északi Államszövetség országaiban, például Norvégiában és másfelé is létezik anyanyelvoktatás. Finnország jó példa arra, hogy milyen csodákra képes, és mennyi társadalmi-, gazdasági hasznot hoz a kisebbségi svéd kultúra igazi értelemben vett támogatása. Számos nemzetközi konvenció előírja, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy anyanyelvén tanuljon. Nemcsak kisebbsége jogait szabályozó konvenciókra gondolok, hanem az egyéni emberi jogokat szabályozókra is. Tehát nincs luxusról szó, pusztán arról, hogy Svédország betartja az egyezményeket. Az, hogy más országok nem teszik azt, nem jogosítja fel Svédországot, hogy ezekhez igazodjék.

Lényegesen nagyobb megtakarítást jelent, ha a nagyszámú uniós migráns fiatal és egészséges azonosságtudatú, a svéd társadalomba jól beilleszkedő, lelkileg kiegyensúlyozott, a szülei nemzedékét megértő, és azzal zökkenőmentes kapcsolatot kialakító állampolgárrá lesz.

Gyakran kérdezik: miért jelentené az anyanyelvoktatás a beilleszkedés megkönnyítését? Nem fordítva igaz ez? Nem az illeszkedik be hamarabb, aki igyekszik elfelejteni addigi életét, kultúráját? Aki svédül beszél a gyermekéhez, hogy az jobban boldoguljon, jobban megállja a helyét? Példákkal igazolható, az anyanyelvi kommunikáció görcsös megtagadása súlyos lelki és fizikai problémákat okoz. Bármilyen tökéletesen beszéljen valaki egy idegen nyelvet, bizonyos törés megmarad, a tanult nyelv soha sem válik anyanyelvévé. A gyermek azonnal megérzi, ha a szeretetátadás, bíztatás, vigasztalás biceg, tökéletlen. Hogyan alakuljon ki egészséges, kétkultúrájú, kétnyelvű azonosságtudata valakinek, akihez a szülei tört, idegen nyelven, tökéletlenül szólnak? Tálcán kapja az ilyen az igénytelenséget, pedig a kétnyelvűség szellemi tartalék! Kiegyensúlyozottabb, beilleszkedő állampolgár válik az anyanyelvét őrzőből, s így a társadalom javát szolgálja.

Kettős a hozzáállás az anyanyelvoktatáshoz. A támogatók az anyanyelv jelentőségét hangsúlyozzák az önazonosság fejlődésében, és az anyanyelv fejlesztésével a biztonság érzésének kiépítését. Az ellenzők pedig az anyanyelvoktatás költséges voltát emelik ki, amely elkülönüléshez és nemzeti villongásokhoz vezet, mind amellett, hogy a svéd nyelvtanulást is befolyásolja.

Beilleszkedés, vagy beolvadás? A két fogalom között alapvető különbség van. Örök vitás kérdés, hogy gyermekeink kétnyelvű nevelése szigorúan gazdasági értelemben közös érdeke-e a befogadó országnak. Adópénzünk fejében jogunk van arra, hogy gyermekeink könnyebben integrálódhassanak a svéd társadalomba, és hasznos állampolgárokká váljanak. A kétnyelvűség alatt a teljes-értékűséget értjük. Ezért téves az, hogy anyagi forrásokat el lehet venni, vagy szűkíteni lehet az anyanyelvoktatástól azzal az ürüggyel, hogy hasznosabb, ha a második svéd nyelvet (svenska två) tanítják. Egyik sem a másik helyett van! Az integráció mindkettő támogatását, az asszimiláció az utóbbi erőltetését jelenti az előbbi kárára. Valójában a társadalom hosszú távú érdekeinek kárára. Kétnyelvűség, két kultúrába tartozás egészségesebb azonosságtudatot, jobb szellemi teljesítőképességet, a dolgok jobb megértését jelenti a nemzedékek között, kiegyensúlyozottabb, testileg-lelkileg egészségesebb fiatalokat, nagyobb beilleszkedési képességet, sikeresebb elhelyezkedést nem csak a belföldi, de a táguló európai munkapiacon.

Gyermekeink érdekében kötelességünk felemelni szavunkat a magyar oktatás érdekében, mert jó tudásszint nélkül nehéz kifejleszteni a gyermekek egészséges azonosságtudatát és önbizalmát, ami a diaszpórában történő oktatásnak fő célja.

Az iskolatörvény. A diákok háttere és tudásszintje erősen különböző. Nincs átfogó megoldás megkopott szókincsű, halványuló nemzeti öntudatú és önazonosság-zavarban vergődő diákok egy kalap alatti csoportos tanítására olyanokkal, akik jól beszélnek magyarul, és akiknek érzelmileg is sokat mond a magyarságuk. Lehetetlen egységes, mindenki számára testre szabott tantervet létrehozni. Nem csökkenti a nehézséget az sem, hogy gyermeke anyanyelvi oktatása szempontjából a legtöbb szülő szakértőnek tekinti magát (amiben van is sok igazság, hiszen a gyermek elsősorban tőlük tanulja magyar anyanyelvét), míg mások főleg az iskolai tanításra bízzák az anyanyelv elsajátításának dolgát. Ennek megfelelően sok, egymástól nagyon eltérő elképzelés között kell az anyanyelvi tanároknak navigálni, és a gyermek számára a legjobbat kihozni.

A nemzeti azonosságtudat megőrzésének és a gyermekek érzelmi fejlesztésének leghatásosabb útja a népzene és néptánc, a zenei anyanyelv. Az egyházi közösségek nemzetmegtartó szerepe, a vallásoktatás és ifjúsági rendezvények szervezése nagyban segíti az anyanyelvoktatást. A magyar kultúra megszerettetése igényes magyar közösségekben, ahol játszhatnak, barátkozhatnak, szórakozhatnak, nyelvüket gyakorolhatják és ápolják a magyarok - elengedhetetlen.

Forrás: magyarliget.hhrf.org