Bihari Szabolcsot bizonyára nem szükséges bemutatnom a Híradó olvasóinak. És bár ezen interjú témája Szabolcs legutóbbi kitűntése, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje – amihez ezúton is szeretnék gratulálni –, betekintést nyerünk a kulisszák mögé, megértjük, hogy mi, mikor és miért alakult úgy, ahogy, megtudjuk, milyen az, amikor munka után, család mellett, szabadidejében igyekszik valaki tenni a magyar közösségért.
Berecki Emőke: Legutóbb, 2021. március 15-én magyar állami kitüntetésben részesültél. Mesélnél kérlek róla?
Bihari Szabolcs: Nekem ez már a második kitüntetésem, 17 évvel ezelőtt kaptam először, a svédországi munkámért kitüntetést. Ez, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje egy-két fokkal magasabb, és ezt a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségében (NyEOMSZSZ) végzett munkám elismeréseként kaptam. A díjátadásra még nem került sor és én nagyon szeretném, ha ez nem egy zárt körű esemény kapcsán történne meg, hanem ott, ahol és amiért dolgoztam, dolgoztunk, hisz úgy vélem, hogy ez bár személy szerint nekem szól, de az egész közösség munkáját értékeli.
Potápi Árpád János államtitkár úrral
BE: Említetted, hogy a NyEOMSZSZ-ban betöltött szereped és munkád eredményeként kaptad most ezt a kitüntetést. Hogyan jött létre ez a szervezet és neked mi volt a szereped mindebben?
BSZ: Ez egy nagyon érdekes kérdés és fontos a megválaszolása. A Magyarok Világszövetsége a rendszerváltozás után, szívet-lelket melengető jelenségként egy összmagyar szervezetté alakult, amelynek három szerkezeti felépítése volt: nyugati régió, anyaországi régió és a Kárpát-medencei régió. Úgy gondoltuk, hogy ez most végre A magyarok világszövetsége és amit el lehet képzelni, mindent belegondoltunk a megvalósításba. Abból kiindulva, hogy ilyen világszövetség több van a világon, legsikeresebbként a Zsidó Világszövetséget említeném, és azokból a sikerekből tanulva szerettük volna mi is a Magyar Világszövetséget olyanná tenni, mint amilyen. Ebbe személy szerint 1994-ben kerültem be, mint frissen megválasztott SMOSZ elnök. Szeretném jelezni, hogy az újjáalakult Magyarok Világszövetségében a nyugati régió elnöke Jakabffy Ernő volt, aki nagyszerű munkát végzett, viszont ’94-ben különböző okokból kifolyólag lemondott a világszövetségi tagságáról és ezzel együtt elnöki pozíciójáról. Így értünk el a ’96-os választásokhoz, amikor engem választottak meg nyugat-európai elnöknek, illetve a teljes nyugati régió alelnökének. A szövetség forgótárcsás rendszerben működött. Ez azt jelenti, hogy egyik ciklusban Európa adta a nyugati régió elnökét, másik ciklusban pedig a tengerentúl, gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államok. Megválasztásom idején az elnököt az Egyesült Államok adta. Elkezdtük a munkát, nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy valami új lendületet hozzunk be az egészbe és javasoltam a Magyarok Világszövetségén belül az ifjúsági tagozat létrehozását. Javaslatomat elfogadták, ami egy óriási lépés volt. Képzeld el, hogy 42 országból jöttek fiatalok és a felnőtt mintára megalakult az ifjúsági tagozat, a MÍV, ami 2000-ig működött. ’98 végén viszont változás történt, amikor az egyesült államokbeli küldöttek kérésére, helyesebben nyomására, lemondatták a saját elnöküket és én mint alelnök – mert egyúttal alelnöke is voltam ennek a szervezetnek – a korábbi felállítás szerint lettem másfél évre az elnök.
Úgy gondoltuk mi Európában, hogy a Világszövetség akkori szerkezeti, szervezeti felállítása, alapszabálya nem igazán felel meg annak az elvárásnak, amit mi szeretnénk, ezért alapszabály módosítást javasoltunk, amit ki is dolgoztunk Nyugat-Európában. A szövetség elnöke ekkor Csoóri Sándor volt, leköszönése után, a 2000-es elnökválasztáskor öt jelölt volt, akiknek ezt az elképzelésünket elküldtük. Ennek valójában az volt a lényege, hogy nem lehet egy kalap alá venni a diaszpóra magyarságát. Egészen más a szociális helyzet, mondjuk Európában, Észak-Amerikában, Kanadában, Dél-Amerikában, Ausztráliában – ezért mi egy megosztottabb felállást javasoltunk. Elküldtük mind az öt akkori elnökjelöltnek és kértük, hogy véleményezzék. Az öt jelölt közül egy volt, aki támogatta a javaslatunkat és mondta, hogy amennyiben ő lesz az elnök, mindez megvalósítható. Őt úgy hívták, hogy Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének addigi alelnöke. A választás eredményeképpen ő lett az új elnök. Sokan javasolták, hogy én legyek a nyugati régió soronkövetkező elnöke. Nagyon megfontolt okokból kifolyólag úgy döntöttem, hogy abban én már nem veszek részt. De benne maradtunk, vagyis a SMOSZ is benne volt a Magyarok Világszövetségében. Sajnos az lett az eredménye, hogy a megválasztott elnök, igéretével ellentétben, nem volt partnerünk a javaslataink megvalósításában, nem maradt meg semmi, kivéve a kötőszavak és talán a vesszők. Mi úgy gondoltuk, hogy a Magyarok Világszövetsége a diaszpóra magyarságáért van és nem pedig a diaszpóra van Budapestért. Óriási csalódás volt számunkra, mert mi tényleg azt szerettük volna, hogy egy olyan érdekképviseleti szervezetet tudjunk létrehozni, amely érdekeinket képviseli összhangban, megegyezéssel, konszenzusban. Mivel ez elmaradt, felmerült a kérdés néhányunkban, elsősorban Klement Kornélra, a Németországi Országos Szervezet elnökére gondolok, hogy akkor most hogyan tovább. Tehát ő meg én. És úgy gondoltuk, hogy ha azt, amire igéretünk volt, nem sikerült keresztülvinnünk, akkor próbáljunk egy önálló szervezetet létrehozni.
Na, ez volt a háttere annak, hogy miért alakult meg a NyEOMSZSZ. Kornéllal ketten kidolgoztuk, illetve Kornél bával, a Kornél édesapjával, aki egy nagyszerű és nagyon nagy tapasztalattal rendelkező ember volt, előkészítettük az ülést, alapszabályt írtunk és amit akarsz mindent. Az ülés 2001. november 24-én történt meg Stockholmban. Azért ott, mert akkor nekünk már megvolt a Stockholmi Magyar Ház, ahol vendégül tudtuk látni a küldötteket, ellátást és szállást tudtunk nekik biztosítani. Ezen 15 vagy 16 ország vett részt, akik ugyancsak megkérdőjelezték a Magyarok Világszövetségének újraalakulását, ezek közül hárman nem vállalták akkor a tagságot, így 13-al vagy 14-el alakultunk meg (elnézést, hogy nem tudok pontos számot mondani, de most nincs előttem és nem akarok mellébeszélni). A Nyugat-Európai Magyarok Országos Szervezetének Szövetsége tehát Svédországban, Stockholmban alakult önálló szervezetként, székhelye pedig a Stockholmi Magyar Ház lett. Kellett egy vezetőséget választani. Sokan úgy gondolták, mivel az előkészületi munkákat ketten csináltuk Kornéllal, kettőnk közül lesz valaki az elnök. De mi úgy gondoltuk, hogy ez nem lenne szerencsés, ezért javasoltuk az akkori Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének az elnökét, aki nem volt benne a Világszövetségben, attól független, kikezdhetetlen személy volt, hogy ő legyen az elnök, Kornél meg én lettünk az alelnökök. Ez volt az indulás. Ha azt akarom neked mondani, hogy az alakuló ülés hangulata Stockholmban, a Magyar Házban hasonlított egy kicsit ahhoz a sokat emlegetett pozsonyi orzsággyűlésnek a hangulatához, akkor azt hiszem, nem járok messze az igazságtól… A célunk az volt, hogy egy európai országos szervezeteket tömörítő ernyőszervezetet hozzunk létre, ami érdekképviseletként működhetett a mindenkori magyar kormány felé. A Kárpát-medencei szervezetekkel való kapcsolattartás, illetve mondjuk azt, hogy minden olyan esetben megszólalunk közösen, ahol úgy érezzük, hogy a Kárpát-medencei magyarság érdekei akár közösségként, akár egyénekként sérülnek és ennek hangot adunk saját országaink felé, illetve az Európai Unió felé.
A Stockholmi Magyar Nagykövetségen
BE: Ezzel már fel is vezetted a következő kérdést, amiben szeretnélek arra kérni, hogy a szervezet szerepéről mesélj nekünk...
BSZ: A szervezet megalakulása, finoman fogalmazva, bombaként robbant be a határon túli magyar körökbe – nem csak a diaszpórában élőkre gondolok – és nem utolsó sorban a Magyarok Világszövetségében. Addig még soha nem volt olyan, hogy kontinentális diaszpóra szervezet alakuljon. Emellett célkitűzéseink is újak voltak. Voltak – elsősorban a Magyarok Világszövetsége részéről –, megint finoman próbálok fogalmazni, ellenvetések és kifogások, főleg azért, mert nem rajtuk keresztül szeretnénk megcsinálni. Nekünk ugyanis az volt a célunk, hogy önálló szervezetként létezzünk, amely önállóan tud működni, önállóan tudja beváltani a célkitűzéseit, a feladatait, nem pedig felsőbb utasításra. Érdekes az időpontot kihangsúlyozni: 2001 végéről beszélünk, amikor Magyarországon egy nemzeti kormány volt és reméltük, hogy marad is. Nem maradt. A svédországi követelményeknek megfelelve, alapszabályba foglalva, pártpolitikától mentesen terveztük ugyan a tevékenységünket, a pártpolitikáról viszont mi azt mondtuk, hogy rendben van, mi nemzetpolitikában gondolkodunk és mindenkivel le tudunk ülni, akinek hasonló nemzetpolitikai célkitűzései vannak: a nemzet egyesítése, nemzeti akarat, érdekképviselet. Nem volt túl könnyű az azt követő, tehát 2002 és 2010 közötti működésünk. Szeretném jelezni, hogy minden szervezet egy jelképes 25 eurós tagdíjat fizetett, tehát az volt az egyedüli bevételünk. Bármit rendeztünk, akkor a saját szervezeteknek az anyagi hozzájárulását is kértük. Viszont meg kell jegyeznem, hogy ebben a nehéz periódusban is, amelynek a mélypontja 2004 volt, akadt néhány olyan személy az akkori kormányközeli erőkből, akikkel tényleg lehetett nemzetpolitikában gondolkozva beszélgetni. Egyik fontos kérdésünk volt, amit rögtön napirendre is tűztünk, a kettős állampolgárság ügye. A 2004-es események egy külön beszélgetést éredemelnének. A lényeg az, hogy te is tudod, én is tudom, mindenki tudja, hogy mi lett az eredménye… A határon túli magyar szervezetekkel együtt – itt a Kárpát-medencei nagy szervezetekre gondolok, RMDSZ, a Vajdasági Magyar Szövetség vagy a felvidékiek, kárpátaljaiak, Horvátország, Szlovénia stb. – megalakult a kis MÁÉRT, a határon túli szervezetek, nem mondom, hogy intézménye, mert nem volt intézmény, hanem egyszerűen csak egy összefogás volt és akkor közösen próbáltuk megfogalmazni a dolgokat. Itt a
NyEOMSZSZ résztvevőként szerepelt. Ez ment néhány éven keresztül, szerintem sikeresen és elmélyítette az együttműködési lehetőségeket, illetve szándékot. Közben voltak olyan ügyek, amiért tiltakoztunk, mint például a szlovák nyelvtörvény, vagy voltak atrocitások, annak idején Délvidéken, vagy Erdélyről ugye nem is beszélve, ott folyamatosan, Kárpátalja akkor elég csendes volt, és akkor ezeket mindig úgy csináltuk, hogy írtunk egy tiltakozó levelet, amelyet lehoztunk mint NyEOMSZSZ, mint a nyugat-európai szervezet, elküldtük a médiának, elküldtük az Európai Uniónak, elküldtük minden tagországunknak, hogy fordítsák le a saját országuk nyelvére és ugyanezt közöljék ott is. Időközben a 13-14-ből lett 15-16 szervezet, és ez az egész európai esernyőszervezet kezdeményezés nagyon pozitív visszhangra talált Kanada, az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Ausztrália körében, ahol hasonló nem volt. Valamikor 2008-2009 tájékán megalakult a dél-amerikai szervezet a hathatós segítségünkkel, példánkkal, aztán az összes többi is és tulajdonképpen a diaszpórában létrejött egy regionális együttműködés, ami most is megvan, ami szerintem az egésznek a lényege volt.
Aztán 2010 előtt már várható volt, hogy az akkori – hogy is mondjam – nem túl sikeres kormány nem lesz újra választva és a FIDESZ-KDNP vezetősége meghívott bennünket egy beszélgetésre. Elmondták, hogy figyelemmel kísérték az elmúlt évek tevékenységét, azon belül a NyEOMSZSZ-ot és közölték velünk, hogy ha ők nyernek, akkor egy új nemzetpolitikát indítanak, amelynek keretében az első 1-2 évben a nyugati diaszpórát megpróbálják kompenzálni abból a sok mindenből, ami kimaradt az azt megelőző 20 évből. Addig ugyanis a diaszpóra – akkor még emigrációnak nevezett – magyarságának szervezeteit nem ismerték el teljesértékű partnernek. Ezen a beszélgetésen elhangzott az, hogy ők ezt komolyan gondolják, de nem akarja Budapest kitalálni, hogy mi a jó a nyugatnak. Felkértek, hogy ha gondoljuk, akkor próbáljuk megfogalmazni, hogy mi volna a nyugati magyarság megmaradásának, fejlődésének, generációkon átnyúló fejlődésének a záloga. És azt is közölték, ami nekünk nagyon fontos volt, hogy amennyiben ők lesznek a nyertesek, akkor az elsők között lesz a kettős állampolgárság intézményének a megadása. Innen indultunk 2010-ben. Mi ezt Európában nagyon komolyan vettük és kidolgoztunk egy intézkedési „csomagot”, amelyben megpróbáltuk összefoglalni azokat a pontokat, amelyek véleményünk szerint a nyugati magyarság megmaradásában fontosak. Csak hogy néhányat említsek: a család, a szervezeteink működésének megsegítése, az ingatlanok leltározása, esetleges felújítása, újak vásárlása, ifjúsági kérdés, anyanyelvi oktatás. Amikor megalakult az első Diaszpóra Tanács 2011-ben, akkor mi egy kész programmal mentünk Nyugat-Európából. Ezt a NyEOMSZSZ fogalmazta meg és dolgozta ki. Az ülésen a többi regionális szervezet, hogy is mondjam, örömmel vette, hogy végre van valami konkrétum is, és nem csak arról beszélünk, hogy akkor lesz Katalin bál vagy nem, úgyhogy mindenki csatlakozott hozzá és el is fogadták, természetesen azzal a fenntartással, hogy a lehetőségekhez képest fognak ezekből megvalósítani. Mindebből alakult ki, ennek következménye az egyesületek, az országos szervezetek támogatása, ingatlanvásárlás, pályázatok, ösztöndíjas program, anyanyelvi konferenciák támogatása stb. Tehát elindult egy olyan pozitív fejlemény, aminek az első lépcsője az volt, hogy kimondták: a nyugati magyarság ugyanolyan része a magyar nemzetnek, mint bármelyik más, elszakított területen élő magyarság. Tehát jogilag két dolgot sikerült elérnünk: az egyik az, hogy ez a mondat elhangzott, a másik pedig a kettős állampolgárság jogi intézménye. Ez fantasztikus volt lelkileg, illetve jogilag is nagyon-nyagyon sokat segített abban, hogy az ember tényleg úgy érezze, egy nemzet vagyunk és egyet akarunk.
Dr. Klement Kormél, Dr. Halmai Miklós, Bihari Szabolcs
BE: Milyen lehetőségeik vannak magyarságuk megőrzésére a Nyugat-Európában élő magyaroknak?
BSZ: Nézd, mi még annak idején is úgy gondoltuk, hogy el tudunk boldogulni, meg tudjuk tartani a Katalin báljainkat, a különböző rendezvényeinket, viszont ahhoz, hogy megvalósítsuk mindazt, ami a magyar nemzet számára igazán fontos volna – nemzeti összefogás, a következő generáció megtartása – , már külső segítség is kellett. Hogy ezt a jövőbe vetett befektetésként kell felfogni, megértette 2010 után az akkori magyar kormány. Tehát ha kapunk támogatást, mondjuk arra, hogy hétvégi iskolákat működtessünk, anyanyelvi oktatást szervezzünk, egyáltalán a gyermekeink, a másod-, harmadgeneráció számára megpróbálni a nemzeti gyökereket megismertetni, tudva azt, hogy mégis egy idegen tengerben élnek, ez nem egy egyszerű dolog. Viszont a nemzet számára rendkívül fontos, hogy mi, az első generáció jöttünk, ahogy jöttünk, azzal a tudással, azzal a hozzáállással, ahogy jöttünk, viszont a második, harmadik generációnak a megtartása olyan szempontból fontosabb, hogy ők már itt nevelkednek, tehát nekik az itteni kultúra eleve adott. Nekünk erre már csak rá kell tennünk. Magyarul: egy itt tanult, itt született, itt nevelkedett gyermeknek nagyobb a karrierlehetősége, mint egy első generációsnak. Ez természetes, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy – vegyük Svédország esetét, ahol nem lehet tudni pontosan, hogy 35.000 vagy 50.000 magyar él – minden Svédországban élő magyar helyi szinten magyar „nagykövet”. Ha őket elengedjük, akkor előbb-utóbb az lesz, hogy ők nem lesznek már „nagykövetek”. Éreztetni kell velük, hogy nem csak mi szeretnénk, hanem most már az össznemzeti elit, a magyar kormány, a határon túli főbb szervezetek is azt mondják, hogy igen, ennek a közösségnek a megtartása nemzeti érdek. Le lett írva, meg lett fogalmazva, de valószínüleg nem mindenkinél csapódott le. Azt viszont érzi mindenki, hogy az egyesületek pályázhatnak anyanyelvi oktatásra, támogatva vannak a hétvégi iskolák, a programok, jönnek nagy rendezvények és mindenki élhet a szavazati jogával, örülhet a kettős állampolgárságának.
BE: Mi az szerinted, amivel ezt még fejleszteni vagy bővíteni lehetne?
BSZ: Az egyik az az, hogy hál’ istennek már 17 ország a tagunk és most már abba a helyzetbe kerültünk, hogy a mennyiség helyett a minőséget vesszük figyelembe újabb kérések esetében. A következő tagunk nagy valószínüséggel Írország lesz, elég komoly lépések történtek annak érdekében, hogy az írországiak is csatlakozzanak hozzánk. A másik fontos célunk, hogy megalapítsuk a NyEOMSZSZ ifjúsági szervezetét. Felkérünk majd minden tagegyesületet, hogy nevezzen ki külön vezetőt az ifjúsági szervezetbe. Ez a Világszövetségben is jól működött, igény továbbra is van rá. Vegyük a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjas Programot, ami egy fantasztikus dolog, s reméljük, hogy rövidesen újraindul, vagy az ifjúsági központok kialakítását, a Stockholmi Magyar Ház felújítását, a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtés kezdeményezésének a sikerét –azért ezek mind olyan pontok, melyek ezelőtt 10-20-30 évvel elképzelhetetlenek voltak. Büszkén elmondhatom, időközben sikerült olyan státuszt kivívnunk magunknak, hogy otthon nagyon odafigyelnek arra, amit mondunk, sőt szerte a diaszpórában odafigyelnek ránk. Értékelik azt a komoly kezdeményezési sorozatot, illetve eredményt, amit elértünk, és azt, hogy sosem öncélúan fogalmazunk meg valamit, hanem össznemzetben gondolkodunk, az összmagyarságra koncentrálva.
BE: Van-e olyan, amiről nem kérdeztelek, de szívesen beszélnél róla, fontosnak tartod megemlíteni?
BSZ: Talán csak annyi, hogy változás történt a tavalyi évben a NyEOMSZSZ elnökségében, mert a korábbi elnökünk korára hivatkozva lemondott, a választás pedig rám esett, úgyhogy most egy ilyen hármas elnökséget képviselek: SMOSZ, NyEOMSZSZ és a Diaszpóra Tanács nyugati régiójának is én vagyok az elnöke. Ezt most nem azért mondom, hogy felsoroljuk gyűjtőszóként, hogy hány elnöki pozíciót töltök be, hanem hogy minden esetben, amikor valamilyen tisztségre megválasztottak – természetesen az emberben azért van annyi hiúság, hogy örvend az elismerésnek – , az volt a szemem előtt, hogy vagy ki tudom használni azt a lehetőséget, amit a tisztségem nyújt vagy pedig hagyjam az egészet a… paszulyba. Végig az motivált, hogy az adott tisztség milyen lehetőséget nyújt arra, hogy valamit a közösségért tudjunk tenni. És sosem felejtettem el, bármilyen szinten kaptam lehetőséget, hogy Svédországból jövök és a SMOSZ-nak vagyok az elnöke...
Kérdező: Berecki Emőke
