A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Összefogás a Híradó megmentéséért!

 

A Svédországi Magyarok Országos Szövetségét, a Híradó szerkesztőségét is utolérte a gazdasági válság. Jelenleg a nyomdai és postai költségek finanszírozása a legnagyobb problémánk. A SMOSZ az Ungdomsstyrelsetől kapott támogatás összegének mintegy 25%-val támogatta a lapot minden évben. Mivel ennek a támogatásnak az összege is csökkent a SMOSZ felé, így a költségek már az Országos Szövetség erejét is felülmúlják. Ám ha a TI segítségetekkel megalakulhatna a „Híradó Baráti Köre” nevű társaság, az részben helyreállíthatná a lap pénzügyi egyensúlyát.

 

A lap célja a magyar hagyományok bemutatása, a magyarságtudat erősítése, a hagyományőrzésre épülő aktivitás fokozása az egyesületeken belül, kapcsolattartás az olvasók között országszerte. Úgy gondoljuk, hogy a Híradó hű maradt meghirdetett céljaihoz, szellemiségéhez és függetlenségéhez, világos értékrend és elvek mellett működik. Egyenes, őszinte stílusával arra törekszik, hogy felrázza, és összefogja a svédországi magyarságot.

 

Célunk nemzeti értékeink felkutatása, élővé tétele. Közvetett célunk pedig egy erős, életképes egyesületi lap fenntartása. Torokszorító lenne azt tudomásul venni, ha a svédországi magyarok elveszítenék ezt központi kincsnek számító lapot. Ennek az értéknek az elherdálása nagyfokú felelőtlenség lenne. Úgy gondoljuk, hogy egyéni érdekek nélkül, pénzt és fáradságot nem kímélve, áldozatokat vállalva próbálunk megfelelni vállalt céljainknak. A lap létezését nagymértékben köszönhetjük a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének, a kis létszámú, de elkötelezett szerkesztőségnek, valamint lelkes támogatóinknak.

 

Ha TI is úgy gondoljátok, hogy szükség van erre az újságra, kérjük, jelentkezzetek, támogassátok a Híradó Baráti Körét!

Ha rászolgáltunk a bizalomra, kérjük, fejezzétek ki ezt azzal is, hogy csatlakoztok a megalakuló társasághoz, és erőtökhöz mérten támogatjátok lapunkat.

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

Hozzájárulásodat a SMOSZ alábbi számlájára fizesd be: PG 4414044-0

 

Bővebb információért írjatok: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket, a sok szeretetet és bátorítást, amit Tőletek kapunk.

 

A SMOSZ és a Híradó szerkesztősége nevében

Kádár Dóri

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME